NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A brit katonai hírszerzés szerint akadozik az orosz offenzíva

Orosz rakétatámadás után megrongált épület a déli Mikolajivban
Orosz rakétatámadás után megrongált épület a déli Mikolajivban Szerzői jogok MTI/EPA/Ukrán Állami Katasztrófaelhárító Szolgálat
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Medvegyev exelnök mindenesetre bizakodó, szerinte lesz béke, éspedig az orosz feltételeknek megfelelően.

HIRDETÉS

A brit katonai hírszerzés elemzése szerint az Ukrajnát megszálló orosz hadseregből továbbra is hiányzik az egység, amely a sikeres előrenyomuláshoz szükséges lenne. Ezzel együtt folytatódik az orosz offenzíva a keleti fronton.

A brit védelmi minisztérium szerint Oroszország továbbra is hat különálló hadsereget állomásoztat a keleti-ukrajnai Donbaszban, amelynek elfoglalása a Kreml kiemelt stratégiai célja. Ezeknek az alakulatoknak körülbelül 150 ezer katonából kellene állniuk, de az utóbbi időben egyes csoportok csak 100 000 katona körüli létszámot tudtak elérni egyes térségekben végrehajtott offenzívák során.

Brit források szerint Oroszország problémája a támadó harci erő fejlesztésével csak fokozódni fog. A Kreml erői nem csak alulfegyverzettek, hanem azzal a dilemmával is szembesülnek, hogy vagy tartalékokat küldenek a Donbaszba, vagy visszaverik az ukrán ellentámadásokat a délnyugati, Herszon körüli régióban - írja a londoni elemzés. Így, bár szerintük Oroszország a közeljövőben tovább folytathatja szárazföldi térnyerését, az előrenyomulás üteme valószínűleg lassulni fog.

Zelenszkij ukrán elnök is arról beszélt hétfőn, hogy Ukrajna most már képes "jelentős veszteségeket" okozni az oroszoknak, és más ukrán vezetők is azt állították, hogy a nyugati fegyverek beáramlása megváltoztatja a harctéri események menetét. A hadsereg főparancsnoka egyenesen azt mondta, hogy például a nagy hatótávolságú amerikai Himars rendszer beérkezése" megváltoztathatja a háború kimenetelét.

Az orosz erők ezzel együtt továbbra is megpróbálják áttörni az ukrán védelmet az északkeleti Harkiv régióban, miközben igyekeznek folytatni offenzívájukat a szomszédos Donyecki területen lévő Szlovjanszk városa felé - közölte az ukrán hadsereg.

Egy légicsapást követően az orosz erők megpróbálták megtámadni a Szlovjanszktól mintegy 30 kilométerre északnyugatra fekvő Huszarivka falut, de az ukrán hadsereg közlése szerint "heves tűzzel válaszoltak és visszaszorították a betolakodókat". 

A donyecki front más részein is tűz alá vettek több területet, támadásokat hajtottak végre Spirne falu közelében is, de "nem jártak sikerrel és visszavonultak" - közölték az ukránok, hozzátéve, hogy visszavertek egy támadást Bakhmut városától délre is.

Meghatározatlan esemény történt Európa legnagyobb atomerőművében: több orosz katona meghalt, kilencen pedig kórházba kerültek az oroszok által megszállt Zaporizzsja Atomerőmű területén - írja az Ukrinform nyomán az RTL. Dmitro Orlov, Energodar polgármestere szerint olyan incidens történt, ami miatt a reaktorok teljesítménye "kissé lecsökkent." Hogy pontosan mi történt, azt a városvezető nem árulta el, így azt sem lehet tudni, történt-e szivárgás Európa legnagyobb atomerőművében.

Közben Dmitrij Medvegyev orosz exelnök továbbra is biztos a győzelemben: "Oroszország győzni fog Ukrajnában és megteremti a béke feltételeit" - írta az utóbbi hónapokban egyre háborúpártibb politikus, Putyin bizalmasa a Telegram üzenetküldő szolgáltatáson. "Oroszország el fogja érni a céljait. Béke lesz - a mi feltételeink szerint" - írta Medvegyev.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Védőfelszereléssel támogatja az újságírókat Ukrajnában az UNESCO

Ukrán sikerek keleten, orosz csapaterősítés délen

Ballisztikus rakétákkal lőtték az oroszok Kijevet