NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Népszerű ígéret: 10 év után emelhetik a nyugdíjakat Görögországban

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök
Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Görögország gazdasága növekedő pályára állt, a kormányfő szerint a növekedést mindenkinek illene éreznie a pénztárcáján.

HIRDETÉS

A 2022-es évre a görög jegybank gazdasági növekedést jósol Görögországnak, a kormányfő szerint ebből mindenkinek profitálnia kell. Az ellenzék eközben előrehozott választásokat akar, noha a közvélemény-kutatások szerint veszítenének

Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnök közölte, hogy – tíz év után először – 2023-ban megemelik a nyugdíjakat. Micotákisz azt mondja, hogy Görögország maga mögött hagyta azt a 2009 óta tartó pénzügyi káoszt, amiből három nemzetközi pénzügyi mentőcsomagnak köszönhetően sikerült kilábalniuk. 

Az utóbbi tíz évben a nemzetközi hitelezők a költségvetési célok teljesítése érdekében többször is megszorításokra kényszerítették Görögországot, ezért egyéb más állami kiadások mellett a nyugdíjakat összesen tíz alkalommal megvágták. „Az ország gazdaságának jelenlegi növekedéséből viszont mindenkinek részesülnie kell anélkül, hogy azzal nem veszélyeztetjük a költségvetési egyensúlyt és az ország gazdasági versenyképességét” – idéz a Reuters Micotákisz parlamenti beszédéből.

Görögország gazdasága a görög jegybank szerint az idén 3,2 százalékos növekedéssel számolhat. A konzervatív miniszterelnököt eközben a baloldali ellenzék prominensei felszólították, hogy írjon ki előrehozott választásokat, amit azzal okolnak, hogy a kormány rosszul kezelte a koronavírus-járványt, az infláció és villamosenergia árak növekedése pedig gondot okoz a háztartásoknak.

A baloldali Sziriza párt vezetője közölte, hogy három év hatalom elég, és szeptemberre választásokat kell kiírni.

Micotákisz már többször elmondta, hogy erről szó sem lehet, főleg hogy pártja, az Új Demokrácia vezeti a közvélemény-kutatásokat: már a nyugdíjemelésre tett ígéret előtt 8,5 ponttal magasabbra mérték őket az ellenzéknél. A kutatásból viszont az is kiderült, hogy a válaszadók többsége szeptember-októberben választásokat vár.

Micotákisz megbízatása 2023-ban jár le.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Tengermélyi szeméttelepeket számolnak fel Görögországban

Az antikrisztus pecsétjét látják egyes ortodox hívek az új görög személyi igazolványon

Dánia, Románia és Görögország is segít az ukrán F-16-os pilóták képzésében