NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Mi történik Boris Johnson lemondása után?

Boris Johnson távozik, miután bejelentette lemondását 2022. július 7-én
Boris Johnson távozik, miután bejelentette lemondását 2022. július 7-én Szerzői jogok AP Photo/Frank Augstein
Szerzői jogok AP Photo/Frank Augstein
Írta: Andrea Hajagos
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hamarosan kiderül az elnökválasztás menetrendje, de egyelőre egyáltalán nem egyértelmű, ki lesz Boris Johnson utódja.

HIRDETÉS

Boris Johnson csütörtökön bejelentette, hogy lemond a konzervatív párt elnöki posztjáról, és ezzel a miniszterelnökségről is, de arról nem azonnali hatállyal: addig hivatalban marad, amíg meg nem találják az utódját. Mivel nincs igazán karizmatikus jelölt a színen, ez nem lesz könnyű folyamat.

Boris Johnson kevesebb, mint 3 évvel azután hagyja ott a Downing Streetet, hogy hatalmas fölénnyel nyerte meg pártjával a 2019-es választást. A brit kormányfő egy darabig még marad, amíg meg nem találják az utódját. A BBC összeszedte, hogyan zajlik ez a folyamat a következő időszakban.

Hogyan választanak új vezetőt a konzervatívok?

A jelenlegi szabályok szerint az elnökjelölteknek legalább nyolc képviselő támogatására van szükségük, hogy versenybe szálljanak. Amint megvannak a jelöltek, a konzervatívok addig szavaznak róluk, ameddig már csak a legnépszerűbb két jelölt marad versenyben.

Az első körben legalább 5% kell a továbbjutáshoz (ez most 18 képviselőt jelent), a második körben már 10%-oT kell szerezni, a következő fordulókban a legkevesebb szavazatot kapott jelölt mindig kiesik.

Amikor már csak két jelölt maradt, akkor már nem csak a parlamenti képviselők döntenek, hanem a Konzervatív Párt összes tagja országszerte. A győztes lesz a párt elnöke, és mint a parlament legnagyobb frakcióját alkotó párt vezetőjét, a királynő felkéri őt a kormányalakításra.

Milyen hosszú ez a folyamat?

Boris Johnson addig marad hivatalban, amíg meg nem választják az új elnököt. Így volt ez elődei, Theresa May és David Cameron lemondása idején is. A konzervatív képviselőkkel kötött megállapodás értelmében a folyamat máris elkezdődik, a jövő héten pedig bejelentik a szavazások várható időzítését.

A brit kormányfő néhány kritikusa felszólította őt, hogy ne várjon, hanem azonnal hagyja el a hivatalát. Keir Starmer munkáspárti vezető szerint, ha Johnsont nem távolítják el azonnal, akkor bizalmi szavazást kezdeményez. Annak azonban jelenleg nagyon kicsi az esélye, hogy Boris Johnson újra megnyerje a bizalmi szavazást.

Ki lehet Boris Johnson utódja?

Egyelőre nincsen egy olyan név sem a konzervatív képviselők között, aki egész biztosan megnyerhetné a szavazást, ugyanakkor nagyon sok név kerülhet szóba. Korábban már indult az elnökségért Jeremy Hunt és Sajid Javid lemondott miniszter, ezért lehetséges, hogy újból jelentkeznek. Rajtuk kívül a kormány több tagja, vagy lemondott tagja is szóba jöhet, köztük Michael Gove volt államtitkár, Penny Mordaunt külkereskedelmi miniszter, Rishi Sunak volt pénzügyminiszter, Nadhim Zahawi jelenlegi pénzügyminiszter, Liz Truss külügyminiszter, Tom Tugendhat, a külügyi bizottság elnöke és Ben Wallace védelmi miniszter.

Milyen hatalma van még Boris Johnsonnak?

Amíg nem távozik a hatalomból, Boris Johnsonnak ugyanolyan jogosítványai vannak, mint eddig, de nem valószínű, hogy most vezetne be radikális változásokat Nagy-Britanniában. Továbbra is ő képviseli az országot külföldön.

További források • BBC

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az alkoholmentes boralapú terméket is lehet majd bornak nevezni Nagy-Britanniában

120 éves a brit-francia barátság

Károly király részt vett a húsvétvasárnapi istentiszteleten