NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Gabonával teli, orosz zászló alatt közlekedő hajót tartóztattak fel a török hatóságok

Képünk illusztráció: Orosz felségjelű hajó halad át a Boszporuszon 2022 márciusában
Képünk illusztráció: Orosz felségjelű hajó halad át a Boszporuszon 2022 márciusában Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A hajó kikapcsolt nyomkövetővel haladt az Azovi-tengeren, de az adataiból arra következtetnek, hogy ez az a szállítóhajó, amelyik 7 ezer tonna gabonával indult útnak az oroszok által ellenőrzött ukrajnai Bergyanszk kikötőjéből.

HIRDETÉS

A Zhibek Zholy nevű hajó jó ideig kikapcsolt nyomkövetővel haladt, amit a szakértők felettébb gyanúsnak tituláltak. Rakományának eredete tisztázatlan

A török vámhatóságok feltartóztattak egy az oroszok által megszállt ukrán régióból indult gabonát szállító hajót – közölte Ukrajna törökországi nagykövete, Vaszilij Bodnar. Bodnar elmondta, hogy együttműködnek a török hatóságokkal, és hogy a hajó jelen pillanatban a törökországi Karasu kikötőjének bejáratánál áll.

A Zhibek Zholy az Azovi-tenger partján fekvő Bergyanszk kikötőjéből a török Fekete-tenger partján fekvő Karasu felé indult, rakományának származási helye viszont tisztázatlan. Ukrajna azzal vádolja Oroszországot, hogy gabonát lop az általuk ellenőrzött ukrajnai területekről, Moszkva viszont tagadja ezeket a vádakat.

A BBC azt írja, hogy a hajó indulásáról szóló videós híradást több Kreml-barát Telegram-csatornán is megosztották, és hogy a felvételt a kikötőről készült műholdas felvételekkel összevetve megerősítették, hogy képsor Bergyanszkban készült június 28-a reggelén, pontosan két nappal azelőtt, hogy Zaporizzsja régió Moszkva által kinevezett vezetője a Telegramon bejelentette, hogy „több hónapos késedelemmel elhagyta az első hajó a bergyanszki kereskedelmi kikötőt. 7000 tonna gabona tart baráti országok felé." Miként azt az Euronews is megírta: Bergyanszk az oroszok által megszállt Zaporizzsja régió egyik kikötővárosa. A körzet a február 24-én kezdődő orosz invázió első pár hetében orosz kézre került, a helyi gazdaságot pedig erőszakosan integrálják Oroszország gazdaságába.

Gyanús jelek

Nyomkövetője szerint a Zhibek Zholy június 22-én Törökországból indult útnak, majd az oroszországi Novorosszijszk kikötőjében tette le a rakományát. Amikor onnan továbbment, az ukrán partok felé közeledve megszűnt a nyomkövető jelzése, ami egyértelmű jele annak, hogy kikapcsolták.

A jelet június 29-én fogták be újra, amikor a hajó az ukrán partoktól dél felé tartott. A hajó nyomkövetője nemcsak azt jelzi, hogy merre halad, hanem hogy a teste milyen mélyen süllyed a vízbe, ez alapján pedig biztos volt, hogy Zhibek Zholy rakományt vett fel. Michelle Bockmann, a Lloyd's List Intelligence munkatársa szerint felettébb "gyanús" ez a magatartás, és hozzátette, hogy rengeteg teherhajó kapcsolja ki a nyomkövetőjét az Azovi-tengeren.

Azt egyelőre nem tudni, hogy a Zhibek Zholy a törökországi Karasu kikötőben rakodna ki, vagy folytatná az útját a Boszporuszon keresztül egy eddig nem tisztázott célállomás felé. A hajó tulajdonosa a KTZ Express nevű kazahsztáni cég, akik a Reutersnek elmondták, hogy egy orosz cég bérelte ki a hajót. A cég beszélt az érintett felekkel, és közölte, hogy kivárják, amíg tisztázódik a helyzet a török kikötőben.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Libanoni ukrán nagykövetség: lopott ukrán gabona érkezhetett Tripoliba

Török közvetítéssel tárgyalnak az ukrán gabonaexportról

Új világrendet sürgetett a Törökországban tárgyaló orosz külügyminiszter