NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Betiltaná a hevített dohánytermékeket az Európai Bizottság

A javasolatot még el kell fogadniuk a tagországoknak és az uniós parlamentnek is.
A javasolatot még el kell fogadniuk a tagországoknak és az uniós parlamentnek is. Szerzői jogok AP Photo
Írta: Pásztor Máté
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A rák a második leggyakoribb halálok a közösség országaiban.

A hevített dohánytermékek értékesítésének betiltását javasolja az Európai Bizottság, a cél a rák elleni küzdelem.

HIRDETÉS

A tilalom a tervezet szerint nem érinti az e-cigarettákat vagy más, nikotint tartalmazó és gőzt kibocsátó termékeket. A hevített cigarettát gyakran más dohánytermékek alternatívájának tekintik, mivel az alacsonyabb hőmérséklet, amelyen az eszközök működnek, lehetővé teszi, hogy használat közben ne égessék el a dohányt és ne termeljenek füstöt.

Ettől azonban nem csökkennek a dohányzással együtt járó súlyos egészségügyi kockázatok. Egy közelmúltban készült, a bizottság által megrendelt tanulmány kimutatta, hogy öt tagállamban is tizedével nőtt a hevített dohánytermékek értékesítése, miközben a részarányuk a dohánytermékek teljes értékesítésének 2,5%-ára emelkedett az unión belül.

„Tízből kilenc tüdőrákos megbetegedést a dohányzás okoz, emiatt a leginkább elrettentő tevékenységgé akarjuk tenni polgáraink egészségének és életének védelme érdekében”
Stella Kyriakides
az EU egészségügyi és élelmezési biztosa

A rák a második leggyakoribb halálok az Unióban, évente körülbelül 1,3 millió haláleset és 3,5 millió megbetegedés köthető hozzá. Becslések szerint a közösség polgárainak 40 százaléka szembesül rákkal élete során, aminek gazdasági hatása éves szinten körülbelül 100 milliárd euróra becsülhető.

Az Európai Bizottság azt jelzi előre, hogy 2040-re a lakosság kevesebb mint 5 százaléka fog dohányozni. A javaslat most a tagállamok és az Európai Parlament elé kerül.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Svájcban népszavazást rendeznek a dohányreklámokról

A következő nemzedék nem vásárolhat dohányterméket Új-Zélandon

Bizottsági alelnök: Nem hiszem, hogy az EP-választás a szélsőjobb diadala lesz