NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Kiderült, miben hunyt el Andrew Fletcher, a Depeche Mode billentyűse

Andy Fletcher 2014-ben
Andy Fletcher 2014-ben Szerzői jogok Fotó: AP
Írta: Tamas Fencsik
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A zenekar közleménye szerint billentyűsük természetes módon hunyt el szívproblémák miatt.

HIRDETÉS

Hatvanéves korában meghalt a Depeche Mode billentyűse, Andy Fletcher – írta meg mások mellett az Euronews is május 27-én. Fletcher halálának okát akkor nem közölték, ellenben a zenekar keddi közleményéből kiderül, hogy a zenész “természetes módon, és hosszan tartó szenvedés nélkül hunyt el”, halálának oka pedig aorta repedés.

A Depeche Mode a Facebookon közölte, hogy néhány hete kapták meg az eredményt az orvosoktól, és hogy Andy családjának a kérésére osztották meg a hírt a rajongókkal, akiknek egyúttal megköszönték a részvétnyilvánító üzeneteket is. Azt is hozzátették, hogy szűk körben megemlékeztek Andyről, az összejövetelt megkönnyezték, de nevettek is jókat a közös történeteken. 

Fletcherről egyesek úgy vélték, hogy csak áll a színpadon, és nem igazán csinál semmit, társai azonban mindig megvédték, és elmondták, hogy ő az összetartó szövet a zenekarban. Fletcher saját magát is hasonlóan jellemezte egyszer: "A magas fickó a háttérben, aki nélkül a Depeche Mode nevű vállalkozás aligha működne."

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ukrajnában betiltják az orosz zenét

Orosz művészek is kiállnak Ukrajnáért a Zeneakadémián

Bruce Springsteen 2023-ban Európában turnézik: több helyszínt is bejelentettek