2015-ös párizsi terrortámadás: ezek a bírósági tárgyalások legfontosabb mozzanatai

Access to the comments Kommentek
Írta: Olivier Peguy  & AP, AFP
Salah Abdeslam a tárgyalás első napján
Salah Abdeslam a tárgyalás első napján   -   Szerzői jogok  Fotó: AP

2015. november 13-án terroristák támadássorozatot hajtottak végre Párizsban és St. Denis-ben, a támadásoknak 130 halálos áldozata és 350 sérültje volt. Az eseményekkel kapcsolatos bírósági tárgyalás tavaly szeptemberben kezdődött, ítélet szerda este várható. Cikkünkben felidézzük a tárgyalások legfontosabb eseményeit.

1. nap: 2021. szeptember 8., a tárgyalás megnyitása

Közel hat évvel a támadássorozat után az ügy bíróságra került, a tárgyalás célja fényt deríteni a 2015. november 13-án történt St-Denis-i és párizsi merényletekre. A támádássorozat a Franciaországban valaha elkövetett legvéresebb dzsihadista akcióként vonult be a történelembe. Bejelentették: a 140 naposra tervezett tárgyalássorozatban 330 jogász és 1800 hozzátartozó, illetve túlélő érintett, közülük 300-an tesznek majd vallomást, köztük François Hollande, aki a támadások idején Franciaország elnöke volt.

A meghallgatások egy régi párizsi bírósági épület erre a célra kialakított különtermében zajlanak. A megnyitón elhangzott, hogy a tárgyalások kilenc hónapig tarthatnak, ami példátlanul hosszú idő egy franciaországi büntetőeljárás esetében.

A törvényszék szeptemberben közölte: húsz vádlottat állítanak bíróság elé, őket egytől egyig azzal gyanúsítják, hogy ugyan különböző mértékben, de részt vettek a támadások előkészítésében. A vádlottak között van Salah Abdeslam, a dzsihadista kommandó egyetlen még élő tagja. Abdeslamot a szigorúan őrzött Fleury-Mérogis börtönből vitték a bíróságra, a tárgyalás megnyitóján pedig kijelentette, hogy ő "az Iszlám Állam harcosa."

10. nap: 2021. szeptember 22., a Bataclanba elsőként érkező rendőr vallomása

A tárgyalás első heteiben sorra születtek a tanúvallomások, melyek rálátást adtak a közös francia-belga nyomozás anyagára és a támadások kilenc helyszínén összegyűjtött bizonyítékokra. Szeptember 22-én szerdán név nélkül tett tanúvallomást az a rendőr, aki elsőként érkezett a Bataclanhoz. Vallomása megrázó volt: felidézte az épületben lévő holttestek látványát, a terroristákkal való lőfegyveres harcot, illetve a sebesültek evakuálását. Miként a polgári felek egyik ügyvédje fogalmazott: ő volt egyike azoknak a "hősöknek", akik az áldozatok segítségére siettek.

42. nap: 2021. november 10., amikor François Hollande volt elnök a tanúk padjára lép

François Hollande-ot az áldozatok LifeforParis nevű egyesülete hívta tanúskodni – Franciaországban ez volt  az első alkalom, hogy egy volt államfő tanúskodjon egy bírósági tárgyaláson. Hollande elmesélte "az ő" saját történetét 2015. november 13-ról. Részletezte az aznap éjjel eseményeit és döntéseit, illetve az azt követő hónapok döntéseit is. A zsúfolásig megtelt tárgyalótermében beszélt közel-keleti külpolitikájáról is. Közölte, hogy a Párizsra lecsapó dzsihadista csoport még jóval a 2015 szeptemberi szíriai csapások előtt összeállt.

63. nap: 2022. január 4., a Covid közbeavatkozik

December végén a tárgyalások fő vádlottja, Salah Abdeslam Covid-19 tesztje pozitív lett, a férfi a koronavírus tüneteit mutatta. "Remélem, hogy 2022-ben befejezzük ezt a tárgyalást" – közölte akkor a bíróság elnöke, Jean-Louis Périès.

A tizenegy vádlott közül összesen hat fertőződött meg koronavírussal, így a tárgyalásokat folyton fel kellett függeszteni – többek közt ennek is köszönhető, hogy végül júniusban ért véget a per.

Fotó: AP
Abdeslam maszkkal és maszk nélkülFotó: AP

113. nap: 2022. április 15., amikor Salah Abdeslam bocsánatot kért az áldozatoktól

Abdeslam évekig hallgatott, és még februárban is azt mondta, hogy ő nem ölt, és soha nem bántott senkit. Tárgyalásán rengeteg kérdés merült fel, többek közt az is, hogy miért nem aktiválta a robbanóövét? A tárgyaláson "bocsánatot kért" az áldozatoktól. "Részvétemet és bocsánatkérésemet szeretném kifejezni minden áldozatnak – közölte könnyes szemmel a 32 éves férfi. – Tisztában vagyok vele, hogy a gyűlölet így is itt marad (...) Most viszont arra kérek mindenkit, hogy mértékkel gyűlölködjön."

122. nap: 2022. május 17: "A rock and rollt képtelenség megölni"

2015. november 13-án az Eagles of Death Metal adott koncertet a Bataclanban. A terrortámadásoknak ez volt a legvéresebb helyszíne, összesen 90 ember vesztette életét. "Ezek az események örökre megváltoztatták az életemet – mondta a bíróságon Jesse Hughes, a zenekar frontembere. Hughes közölte, hogy tisztán emlékszik arra, hogy a koncert közepén lövéseket hallott. – Egy floridai, sivatagi községből származom, és jól ismerem a fegyverek hangját. Tudtam akkor is, hogy lövéseket hallok. Tudtam jól, hogy mi fog történni. Éreztem, hogy a halál közelít felém.”

Hughes mesélt a felépüléséről és az általa érzett bűntudatról, amit azért érez, mert olyan embereket öltek meg azon az éjszakán, akik az ő koncertjére látogattak el. "Minden nap az áldozatok családjaira gondolok – mondta, és hozzátette, hogy már megbocsátott a támadóknak. – A rock'n'rollt képtelenség megölni" – zárta le mondandóját.

Fotó: AP
Jesse Hughes (bal oldalon) és Eden Galindo (jobb oldalon), az Eagles of Death Metal tagjai a bíróságonFotó: AP

137. nap: 2022. június 10., a végső érvelések napja

Június 8. és 10. között a három ügyész előadta a vádlottak bűnösségére vonatkozó érveit. Záróbeszédeiket az egyes vádlottakra kiszabott büntetésekkel fejezték be. A húsz vádlottra öt évtől életfogytig tartó börtönbüntetést kértek. A legsúlyosabb ítéletet, tényleges életfogytiglani szabadságvesztést Salah Abdeslamra kérték, és kiemelték: kizárják a feltételes szabadlábra helyezés lehetőségét.

Az ügyészség úgy véli, hogy Salah Abdeslam "mindvégig hű maradt ideológiájához", és soha nem fejezte ki "a legcsekélyebb megbánást" sem.

147. nap: 2022. június 24, a védelem záróbeszéde

Június 24-én Olivia Ronen, Salah Abdeslam két ügyvédjének egyike hosszas védőbeszédet mondott Abdeslam mellett. A büntetőjogász a bíróságot arra kérte, hogy a törvényt a lelkiismeretük által megkövetelt szigorral alkalmazzák, és az életfogytiglani börtönbüntetés elkerülése mellett érvelt. Közölte, hogy az Abdeslamra kért ítéletet eddig csak négy alkalommal szabták ki kiskorúak ellen elkövetett bűncselekményekért, és ezeket olyan férfiak követtek el, akiket "pszichiátriai értelemben vett pszichopatáknak" jegyeztek, Abdeslam viszont "nem pszichopata és nem is szociopata", ő csak egy "dezertőr végrehajtó", aki "nem ölt embert”.

Fotó: AP
Abdeslam ügyvédje, Olivia RonenFotó: AP

A per ítélethirdetése június 29-én, szerdán késő este várható.