NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elf Bar: slukkonként nagyjából 5 forintért roncsolják a szervezetüket a fiatalok

Népszerű a fiatalok körében az Elf Bar
Népszerű a fiatalok körében az Elf Bar Szerzői jogok pixabay
Írta: Tamas Fencsik
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az új típusú e-cigarettát a forgalmazók előszeretettel állítják be ártalmatlannak, de szakemberek viszont kétlik, hogy nincs egészségügyi kockázata a fogyasztásának

HIRDETÉS

Néhány hónappal ezelőtt vált világszerte divatossá az Elf Bar a Z-generáció tagjai közt. A cigarettát vagy IQOS-t „helyettesítő” termék veszélyeiről egyelőre mit sem tudni, Magyarországon pedig annak ellenére könnyű hozzájutni, hogy illegális az árusítása. A szakértők egészségügyi kockázatokat is sejtenek mögötte.

„Nikotintartalma miatt függőséget okoz” – mondta dr. Zacher Gábor toxikológus az RTL Klub Híradónak, amikor a hazai fiatalok közt is egyre népszerűbb Elf Barról (vagy miként a szlengben nevezik: „manórúd"-ról) kérdezték. Zacher hozzátette, hogy az Elf Barral kapcsolatban a szülők elfelejthetik azt a mondatot, amivel eddig „riogatták” a tinédzsereket, hogy ha „dohányzol, akkor büdös leszel”, ugyanis az Elf Bar nem jár cigarettaszaggal, használatát a szülők nem érzik meg a gyereken – a nikotinfüggőség viszont pont olyan gyorsan kialakulhat nála, mintha hagyományos cigarettát szívna.

Az Elf Bart a forgalmazók a dohányzás legújabb generációjaként hirdetik. A termék maga egy folyadékkal előre feltöltött, akkumulátorral ellátott, eldobható elektromos cigaretta, ami a hagyományos cigarettáknál és az IQOS-nál is olcsóbb. A webáruházakban a népszerűsítő sorok közt mindenütt visszaköszön, hogy az Elf Bar nem tartalmaz kátrányt, és hogy a leszokáshoz is ideális választás lehet.

Divat lett

Június 6-i cikkében a Vice azt írja, hogy a TikTokon az #elfbar hashtaghez rendelt videóknál már 666 millió megtekintést jegyeztek. A videók közt rengeteg iskolai jelenetet látni, például amikor diákok a tanítási órán szívják a rudakat. A lapnak nyilatkozott egy angol fiú, akit az iskolája kirúgással fenyegetett, ha még egyszer „dohányzáson” kapják. A lapnak mindössze annyit mondott, hogy „a suliban mindenki szívja, és ő sem áll le, mivel trendi, menő dolog.”

Elf Bart taglaló cikkében a 444.hu írja, hogy mikor a kamaszok Elf Bar-fogyasztási szokásairól érdeklődtek, nagyrészt olyan visszajelzéseket kaptak, hogy az rudak és az ahhoz hasonló termékek rengeteg iskola környékén megjelentek az elmúlt hónapokban: budapesti alternatív iskolától vidéki szakközép iskoláig egybecsengtek a beszámolók arról, hogy látványosan sokkal több diák használja a divatossá vált eldobható, műanyag rudakat, mint mondjuk fél évvel ezelőtt. Hallottak vidéki városi iskoláról, ahol a 9. és 10. osztályos diákok kétharmada (saját elmondása alapján) próbálta, harmada-negyede pedig rendszeresen használja is az Elf Barokat.

Tiltás, büntetés

Az Elf Bar árusítása Magyarországon tiltott, de az interneten könnyű hozzájutni: számtalan román és szlovák oldal mutat széles kínálatot. Az árakat az íz és slukkok száma határozza meg, vannak 800, 1500 (ezek általában 6900 forintba kerülnek), 3600 és 5000 szívásra optimalizált rudak, köztük kólás, barackos, guavás íz, vagy több gyümölcs keveréke. Hozzájutni könnyű: amennyiben egy postapontra rendelik a terméket, senki nem fogja megkérdezni a tinédzsert, hogy elmúlt-e 18 éves, a webáruházakban pedig egy kattintással lép át ezen a kérdésen.

Magyarországon már megvan a termék fekete piaca, az RTL Klub rejtett kamerás felvétellel rögzítette, ahogy többen is Elf Bart kínálnak a budapesti Deák téren. A jelenet nagyjából úgy fest, mint amikor a piaci kofák kérdezik, hogy „még egy kis krumplit?” – csak itt a portéka az Elf Bar. Az árus a termékről érdemben nem tud nyilatkozni, csak az áráról beszél. Egy darabot 5 ezerért ad, de több vásárlása esetén 4 ezer forintos kedvezményes árat szab meg.

Az Elf Bar árusításának következményeiről a középiskolás diákot nevelő szülőket is értesítették a Kréta-rendszerben küldött üzenetben. Ebből kiderül, hogy a termék árusítása Magyarországon illegális, az árusítókra pedig 5-500 millió forintos bírságot szabhatnak ki.

Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) a hvg.hu kérdésére megerősítette, hogy nemcsak a dohányboltokban tilos árulni Elf Bart, hanem a távértékesítése, például a webshopon keresztül történő forgalmazása is tilos. A Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatósága (SZTFH) pedig arról tájékoztatta a portált, hogy a NAV-val együttműködve jelenleg is több eljárás van folyamatban az eldobható elektronikus cigaretták illegális forgalmazóival szemben.

Káros lehet az egészségre

Az Elf Barok káros hatásairól egyelőre nincsenek kutatások és pontos adatok, a nagyrészt kínai gyártóktól pedig nem tudni, hogy a termék pontosan mik az alkotóelemei. A rudat előszeretettel reklámozzák úgy, hogy az egészségre nem káros, de ugyanezt mondták 15-16 évvel ezelőtt e-cigarettákról. Zacher azonban az e-cigarettával kapcsolatban megjegyzi, hogy ismernek egy tüdősérülést, amit biztosan az e-cigaretta okoz, ez az EVALI-szindróma. Az Elf Barral kapcsolatban hozzáteszi, hogy még csak „negyedéves történet”, de leszögezi: a rudak okozhatnak egészségkárosodást, bármit is mondjanak a hirdetések. Hozzátette: „Ez egy új járvány.”

A TikTokon is felvették a harcot ellene

A TikTokon található #elfbar hastaggel ellátott videók sokkal inkább népszerűsítő hirdetésekként hatnak, mint ellenkampányként. Dr. Kulja András kétperces videója viszont az utóbbi halmazt erősíti. 

@andras.doktor Válasz @viktoria.marta._.fan részére Az Elf Bar szervezetre gyakorolt hatásai. Ha több infót szeretnél, akkor keresd fel a cikiacigi.hu oldalt! 😉 #hirdetés#cikiacigi#orvos#edukáció#elfbar#nedohányozz♬ eredeti hang - Dr. Kulja András

Kulját 2021-ben az év Covid-orvosának választották, a linkelt videóban Zacherhez hasonlóan elmondja, hogy az Elf Bar részben azért veszélyes, mert nem ismerni az alkotóelemeit, és nem tudni, mit lélegez be a gyerek, illetve beszél a nikotinfüggőség veszélyeiről. A videót több mint 110 ezren látták, és több mint 2 ezer komment érkezett. Köztük rengeteg akad, melyben kinevetik az orvost, vagy odabökik, hogy „miközben nézem a videót, éppen egy Elfbart szívok.” 

Külföldön is számos egészségügyi szakember beszélt az Elf Bar veszélyeiről. Dr. Onkar Mudhar fogorvos elmondja, hogy egy Elf Bar elszívása körülbelül 48-50 cigarettával egyenértékű, a Dental_babe8 nicknéven futó fogorvos pedig egy közel 5 milliós megtekintésű videóban figyelmeztet: „Az Elf Bar használatával az ínybetegségeknek és a foghullásnak is nő a kockázata.” A kommenteket böngészve nyugodtan kijelenthető: az üzenet általában nem ér célba.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Egységes európai adatbázis segítheti a ritka betegségek felismerését

Európai Egészségügyi Adattér: esélyegyenlőség a gyógyulásra

Az EU 2025-re egységes rendszerben kezelné a polgárok egészségügyi adatait