NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Keleti front: "most dől el Ukrajna sorsa"

Fekvőbeteg egy elbarikádozott ablakú kórteremben, a kelet-ukrajnai Pokrovszk kórházában
Fekvőbeteg egy elbarikádozott ablakú kórteremben, a kelet-ukrajnai Pokrovszk kórházában Szerzői jogok MTI/AP/Francisco Seco
Szerzői jogok MTI/AP/Francisco Seco
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kijelentette, hogy az offenzíva addig folytatódik, amíg az összes céljukat el nem érik.

HIRDETÉS

Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter kijelentette, hogy az offenzívájuk addig folytatódik, amíg minden kitűzött célt el nem érnek. Sojgu a Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezete (ez öt volt szovjet köztársaság és Oroszország eurázsiai katonai szövetsége) előtt elmondta, hogy a Kreml folytatja céljai követését, "függetlenül a kijevi rezsimnek nyújtott masszív nyugati segítségtől és az Oroszország elleni szankcióktól".

Putyin elnök egy másik embere, az orosz Biztonsági Tanács titkára, Nyikolaj Patrusev is azt mondta egy nyilatkozatában, hogy Moszkva offenzívája addig fog tartani, amíg szükséges:

Nem határidőket akarunk betartani. Az orosz elnök által kitűzött összes célt teljesíteni fogjuk.

Az ukrán védelmi minisztérium szóvivője annyiban megerősítette az orosz támadások lankadatlan folytatását, hogy közölte, az Ukrajna elleni támadás a "legaktívabb" szakaszába lépett. Olekszandr Motuzjanik elmondta, hogy a keleten most folyó harcok meghatározhatják az ország jövőjét. "A helyzet a keleti fronton rendkívül nehéz, mert az ország sorsa talán éppen most, ott dől el" - nyilatkozta.

Oroszország megpróbálja bekeríteni az ukrán csapatokat két, a Sziverszkij Donyec folyó mentén fekvő városban, Szeverodonyeckben és Liszicsanszkban. E két város elfoglalása azt jelentené, hogy Moszkva közel jut ahhoz, hogy elfoglalja az egész luhanszki régiót.

Szerhij Hajdaj, Luhanszk tartományi kormányzója szerint négy ember meghalt, amikor az orosz erők egy nitrogénüzemet bombáztak Szeverodonyeckben. Donyeckben Szvitlodarszk városát az ukrán vezetők és a "Donyecki Népköztársaság" orosz szakadárjai szerint is el tudták foglalni az orosz erők. 

Az ukrán vezérkar szerint egyre növekszik a veszélye annak, hogy fehéroroszországi területről érik légi és rakétacsapások az ukrajnai településeket. Oroszország Iszkander-M rakétarendszereket telepített a fehéroroszországi Breszt közelébe, kevesebb mint ötven kilométerre az ukrán határtól.

Mariupolban a polgármester egyik tanácsadója szerint 200 holttestet találtak az orosz ellenőrzés alatt álló város egyik toronyházának romjai között. A holttesteket már erősen bomló állapotban találták meg - mondta Petro Andriuscsenko, hozzátéve, hogy a helyiek nem voltak hajlandók begyűjteni őket, az orosz hatóságok pedig elhagyták a helyszínt, a környéken bűz terjengett.

Andriuscsenko elmondta: általánosságban a kikötővárosban leállt az ideiglenesen, a lakóházak udvaraiban ásott sírokból a halottak újratemetése. Mariupolban nagyon sok holttestet egy ideiglenes hullaházba pakoltak, "a város egybefüggő temetővé változott".

Közben Mihajlo Podoljak, az ukrán elnöki iroda vezetőjének tanácsadója, a Moszkvával tárgyaló ukrán békeküldöttség tagja bírálta a davosi gazdasági fórum egyes résztvevőit a fegyverletételt szorgalmazó kijelentéseikért. "Ukrajna nem bocsátja áruba a szuverenitását azért, hogy valakik megtömhessék a pénztárcájukat" - hangsúlyozta Podoljak. Megismételte, hogy szerinte a háború végéhez vezető legrövidebb út: Ukrajna ellátása fegyverekkel és pénzzel, valamint Oroszországgal szemben gazdasági embargó életbe léptetése.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Megrázó riport a Kijev környéki öldöklésekről és erőszakos cselekményekről

Katonai bázist létesítene Oroszország az ukrajnai Herszonban

Hogyan szabadult ki a 17 éves Valerija egy orosz átnevelőtáborból?