NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ukrajna 13 ezer orosz háborús bűncselekményt tart számon

Tömegsírból kihantolt emberek nejlonzsákba helyezett holttesteit fektetik egymás mellé Bucsában
Tömegsírból kihantolt emberek nejlonzsákba helyezett holttesteit fektetik egymás mellé Bucsában Szerzői jogok MTI/EPA/Oleg Petraszjuk
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Irina Venediktova főügyész szerint 13 ezer ügyet vizsgálnak. A nap elején még 11 ezer volt.

HIRDETÉS

Nem sokkal azután, hogy Kijevben első fokon életfogytiglant kapott az első, háborús bűncseleményekkel megvádolt orosz katona, az ukrán főügyész elmobdta: több mint 13 ezer ilyen ügyet vizsgálnak.

Irina Venediktova a The Washington Postnak elmondta, hogy az orosz feltételezett háborús bűnökkel kapcsolatban több mint 13 ezer ügyet vizsgálnak. Órákkal korábban még 11 ezer körül volt a vizsgált ügyek száma, ami arra utal, hogy a lista gyorsan növekszik.

Kijev folyamatosan azzal vádolja Oroszországot, hogy az invázió során atrocitásokat követett el civilek ellen, a Kreml azonban tagadja, hogy katonái ártatlan polgárokat vettek volna célba.

Mint arról beszámoltunk, hétfőn először ítélt el orosz katonát egy ukrán bíróság. A kijevi testület életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki a 21 éves Vagyim Sisimarinra.

A vád szerint a férfi közvetlen közelről lőtt fejbe egy 62 éves ukrán civilt az észak-keleti Szumi régióban. Az orosz harckocsizó beismerte tettét, de azt mondta, hogy parancsra cselekedett. Az idős áldozat éppen mobiltelefonon próbálta meg elárulni az orosz csapatok állását, ezért lőtt rá, de nem akarta megölni. Tettéért a a tárgyaláson bocsánatot is kért.

Európai parlamenti képviselők a minap nemzetközi törvényszék létrehozását javasolták az ukrajnai háborúban elkövetett háborús bűncselekmények kivizsgálására. Az Európai Parlament (EP) állásfoglalást fogadott el erről, melyben az EP-képviselők felszólítják az uniós intézmények vezetőit, hogy tegyenek meg mindent az orosz és fehérorosz vezetők felelősségre vonásáért emberiesség elleni bűncselekmények, népirtás és az ukrajnai agresszió során elkövetett egyéb bűncselekmények miatt.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Az Amnesty International szerint Ukrajna egyedül nem tudja felderíteni az oroszok háborús bűneit

Ballisztikus rakétákkal lőtték az oroszok Kijevet

Amerikai védelmi miniszter: „Továbbra is támogatjuk Ukrajnát”