Csak a legvadabb nyugati hangok beszélnek Putyin orosz elnök eltávolításáról békésen vagy akár erőszakkal, de ennek nincs is realitása az orosz történelmet nézve. Ám ha távozna is a hatalomból, jelenleg nem látszik igazán erős utód a pótlására.
HIRDETÉSAz előző száz évben Szovjet-Oroszország összesen kilenc legfelsőbb vezetőt számlált, Vlagyimir Putyint is beleértve. Senkit nem öltek meg közülük és csak egyiküket menesztették. Ukrajna kapcsán most felszaporodnak a spekulációk, melyek az orosz elnök eltávolítását és a lehetséges politikai örökösök személyét latolgatják. Az orosz rendszer zártsága miatt a 'kremlinológia' korábban virágzó tudományát találgatások váltják fel, ezért érdemes ezeket kétkedve kezelni. Közben egy vezető amerikai szenátor egyenesen Putyin elleni merényletért sóvárog, amit az orosz hadsereg hajthatna végre.
„Van-e egy Brutus Oroszországban?” - felelőtlen játszadozás az elméletekkel
Bár egyes államok vezetővel az USA és a CIA nem volt kíméletes, de a Szovjetunió és Oroszország tekintetében óvatos, mert a moszkvai hatalmi viszonyokba való külső beavatkozás kiszámíthatatlan kockázatokkal járhat. Főként azóta, hogy a moszkvai vezetőket plurális választásokon emelik hatalomba.
Ezért is váltott ki felhördülést, amikor március végi varsói beszédében Joe Biden amerikai elnök kezet emelt erre a tabura.
Bidennél is keményebben fogalmazott Lettország miniszterelnöke, Krišjānis Kariņš, aki szerint „Putyin és tisztségviselői teljes felelősséget viselnek, Hágában vagy másutt, és Oroszország elszigeteltségét fenn kell tartani, amíg Putyin diktátor hatalmon marad”.
Lindsey Graham, Dél-Karolina republikánus szenátora még vékonyabb jégre merészkedett egy Twitter-bejegyzésében, ahol olvasóinak szegezi a kérdést, hogy „van-e egy Brutus Oroszországban? Van-e egy sikeresebb Stauffenberg alezredes az orosz hadseregben? Ez csak úgy érhet véget, ha valaki Oroszországban kiiktatja ezt a fickót. Nagy szolgálatot tenne az országának és a világnak”.
A történeti frissítés kedvéért, Marcus Junius Brutus vezette a Julius Caesar elleni merényletet i.e. 44. márciusában, maga is megmártva tőrét a dictator összedöfködött testében. Gróf Claus Schenk von Stauffenberg pedig 1944. július 20-án csempészett be pokolgépet Adolf Hitler rastenburgi főhadiszállására. Bár a szerkezet felrobbant, Hitler megúszta kisebb sérülésekkel, és a gyatrán szervezett katonai puccskísérletet aznap éjfélre véresen leverték és a merénylőt is kivégezték.
Az Egyesült Államok egyik szenátora tehát nyilvánvalóan halállal végződő merényletet kíván Putyin elnök ellen. A Twitter nem törölte a bejegyzést, noha szabályzata szerint cenzúra alá esik bármely hivatalos szereplő bejegyzése, ami egy személy vagy csoport fizikai sérelmére hív fel.
A londoni The Times arra figyelmeztet, hogy az ilyen elméletekkel való felelőtlen játszadozás méltatlan a demokráciához. A Nyugat megegyezik abban, hogy az orosz elnök viseli a politikai felelősséget az ukrajnai háborúért, de ez nem lehet azonos megölésének óhajával. Nem szolgál ilyen célt az amerikai Szenátus elé került javaslat-tervezet sem, ami a terrorizmus állami támogatásával bélyegezné meg Oroszországot.
Nem világos, hogy Graham, a Republikánus Párt frontembere (aki Donald Trump egyik zászlóvivője a Szenátusban) milyen realitásokra alapozza véres vágyakozását. A témát elemzők is csak vakarják a fejüket, amikor az erőszakos opciót veszik szemügyre, mert ehhez alig akadnak orosz történelmi előképek.
A szovjet-orosz vezércserék vértelenül zajlottak
A szovjet-orosz csúcsvezetők legtöbbjét (pártfőtitkárok, államfők, miniszterelnökök) a természetes halál szólította el hivatalából (Lenin, Sztálin, Kalinyin, Brezsnyev, Andropov, Csernyenko, Koszigin). Egyiküket leváltották (Hruscsov), mások pedig lemondtak (Mikoján, Podgornij, Gorbacsov, Jelcin).
A legbelsőbb körökben a terrortól való napi félelem volt a zabolázó erő. Az olyan csúcsvezetők, mint Molotov, Kaganovics, Vorosilov, Bulganyin, Malenkov, Kalinyin a kocsonyás lábú biztonság légkörében lapítottak. Jellemtelenség és szolgalelkűség tekintetében eldönthetetlen verseny zajlott közöttük.
Kalinyin annyira buzgó volt, hogy még várost is elneveztek róla (Kalinyingrád), aminek körzete ma is Oroszország beékelt európai stratégiai támaszpontja Lengyelország és Litvánia között. Sok lengyel hazafinak fájó érzés, hogy országuk olyan területtel határos, melynek névadója aláírta a katyńi vérengzés néven ismert tömeggyilkosság parancsát. Kalinyin terjesztette ki a munkatáborok rendszerét minden kormányzóságra (GULAG), miközben felesége egy ilyen létesítményben sínylődött tíz éven át.
A terror kiszolgálásában befutó helyen végezne Nyikita Szergejevics Hruscsov is, akinek még a betűvetéssel is alapvető nehézségei voltak. A harmincas évek tisztogatási hullámát meglovagolva ő is őrjöngve követelte a Párt 'belső ellenségeinek' likvidálását.
A második és alsóbb szinteken viszont zabolátlan volt a terror, ami válogatás nélkül tizedelte a politikai osztályt, beleértve a családtagokat is. Halálos csapások érték a hadvezetői kart (Tuhacsevszkij marsall, Jegorov és Bljuher tábornokok), az értelmiséget, és további milliókat, akiket a diktátor ellenségnek vagy veszélyforrásnak tartott, köztük teljes népcsoportokat. A hadtörténészek egyetértenek abban, hogy a katonai vezetés megritkítása szovjet katonák tömegének értelmetlen halálát okozta a náci invázió első két évében.
Sztálin halála után a terrorgépezet visszakapcsolt a paranoid fokozatból, és egyetlen jelentős áldozatot produkált Lavrentyij Berija személyében, aki a rettegett titkosrendőrség, az NKVD vezetője volt. Őt a diktátor utáni hatalmi vákuum szippantotta magába. Nem teljesen tisztázott, hogy kivégezték vagy meggyilkolták, esetleg Zsukov marsall, a világháborús hadvezér pisztolygolyója által. Eltűnése milliók megkönnyebbülésére szolgált, akik egy szabadabb légkör beköszöntében reménykedtek, amit viszont csak kis részben kaptak meg.
Az egyetlen leváltott vezető Nyikita Hruscsov volt, aki nem értette, hogy mi történt vele
Visszatérő legenda, hogy Hruscsov ukrán származású volt, és történelmi felelőse a mai orosz-ukrán válságnak. A valóság az, hogy orosz szülőktől született a kurszki kormányzóságban, és családja a cári időkben költözött a donyecki vidékre, ahol nyomorúságos életet éltek.
Félrevezető, hogy Hruscsovot is ukránnak sorolják be, mert korábban őt delegálta a moszkvai vezetés az ukrajnai kommunista párt élére. Azokban az években még létezett az ukrán nacionalista politikai és fegyveres ellenállás, amivel még Sztálin sem tudott leszámolni, és végül jórészt Hruscsov számolta fel, tovább erősítve az orosz befolyást a köztársaságban.
A Krím Ukrajnához csatolását sem Hruscsov rendelte el, mert ilyen jogköre nem volt. A döntést 1954-ben a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa testületileg hozta meg, az 1936-os szovjet alkotmánynak megfelelően és mindkét tagköztársaság egyetértésével. A végszavazás után a forradalmi és polgárháborús ikon, maga Kliment Vorosilov marsall méltatta a határozat jelentőségét, kiemelve, hogy az „a Nagy Oroszország kovácsolta frigyet” szolgálja. A korabeli szovjet vezetés legvadabb lázálmaiban sem villant fel a gondolat, hogy a szövetség valaha is felbomlik és önálló államok maradnak hátra mögötte, miáltal az orosz népesség egy része etnikai csapdában ragad.
HIRDETÉSMiután Hruscsov kezébe került a politikai gyeplő, hazai és nemzetközi tekintélyét nagyban növelte az SzKP XX. kongresszusán elmondott leleplező beszéde az előző rezsim bűneiről (1956), sokkhatást váltva ki a szovjet társadalomból. Még úgy is, hogy a főtitkár szerényen mellőzte saját személyes szerepének ismertetését a sztálini rendszer kebelében, így például a megszállt lengyel területek hozzácsatolását a Szovjetunióhoz 1939-ben. A bűnöket Sztálinra és Berijára kente, felmentve ezzel a terror örököseit és önmagát is a felelősség alól. A beszédben magának a szovjet rendszernek a felülvizsgálatáról szó sem esett.
Hruscsov próbált enyhíteni a Szovjetunió súlyos nemzetközi elszigeteltségén és kirontott a nemzetközi színtérre is, ahol tört és zúzott, így a magyar forradalom kíméletlen leverésével, a berlini fal megépítésével, atomháború kockáztatásával Kubában vagy az arab nacionalizmus támogatásával a Közel-Keleten. Egyre nőtt az esélye, hogy nem lesz képes hatalmát megóvni, mert az ehhez szükséges integrációs és intellektuális képességeknek nem volt a birtokában. A nyugtalankodó vezetőség egy szürkébb és kezelhetőbb első embert igényelt, így végül Hruscsovot a Bábolnáról ajándékba kapott pazar ötösfogat sem tudta kihúzni a kátyúból, vagyis a leváltásból (1964). Élete maradék 7 évét magányosan és a külvilágtól elzárva tengette, de neki sem esett bántódása.
Brezsnyevet majdnem megölték, de nem a rezsim emelt rá kezet
A Hruscsov köré pókhálót szövögető új főtitkár kerülte a reflektorfényt, az asztalcsapdosást és a nemzetközi feltűnősködést. Kollektív vezetést állított vissza, három hatalmi súlyponttal (párt, államfő, kormány), amiket szorgosan egyeztetett. Ezek eredménye legtöbbször a döntések elhalasztása vagy kiherélése lett.
18 éves regnálása a Szovjetunió fokozatos gyengülésével járt, mivel irtózott a reformoktól és központosította a gazdasági döntéseket. Javára kell írni az USA-val megkötött stratégiai biztonsági szerződéseket (SALT), viszont rovására a csehszlovákiai reformkísérlet katonai leverését (1968) és az afganisztáni háború megkezdését (1979), amivel elindította a szovjet hadsereget a züllés útján.
Brezsnyevnek sikerült az indulásakor még 5%-os gazdasági növekedést 2% alá süllyesztenie, és ezt a folyamatot az USA és a Nyugat is észlelte. A Szovjetunió katonai ereje súlyos kihívások elé került, éppen akkor, amikor a kemény antikommunista Ronald Reagan lett az Egyesült Államok elnöke.
HIRDETÉSRendkívüli eset volt 1969-ben, amikor egy Viktor Iljin nevű dezertőr alhadnagy rálőtt arra a konvojra, ami Leonyid Brezsnyevet, négy szovjet kozmonautát és családtagok népes csoportját vitte egy felvonulásra. Iljin két pisztollyal is tüzelt, de tévedésből az űrhajósok sofőrjét sebezte halálra.
A merénylőt személyesen Jurij Andropov KGB-főnök hallgatta ki, aki a forradalom idején a szovjet nagykövet volt Budapesten. A vallomás szerint Iljin azért akarta eltávolítani a szerinte alkalmatlan államfőt, hogy a helyére Mihail Szuszlov főideológus ülhessen. A politikacsinálás e furcsa módját választó Iljint nem végezték ki, hanem elmegyógyintézetbe utalták, majd 10 évvel később onnan is elengedték.
A Brezsnyev utáni korszak is megkímélte a felső vezetést
Brezsnyev után két kényszerű kompromisszum következett, rövid életű vezetőkkel. Jurij Andropov 15, Konsztantyin Csernyenko pedig 11 hónapot töltött hivatalában. Andropov működésének talán egyetlen emlékezetes eseménye a koreai légitársaság KAL 007-es járatának lelövése volt, miután a gép szovjet felségterület fölé tévedt. A támadás 269 életet követelt.
Csernyenko nevéhez szinte csak az köthető, hogy elgáncsolta Erich Honecker keletnémet vezető látogatását az NSZK-ba, lassítva ezzel az enyhülés folyamatát. Jellemző epizódja volt a korszaknak, hogy a halálos beteg főtitkárt még kirángatták a kórházból, hogy részt vegyen egy szavazáson, majd nemsokára el is hunyt.
Az amerikai elnök ehhez fűzött kommentárja az volt, hogy azért nem lehet az oroszokkal haladni, mert „folyton kihalnak mellőlem”.
HIRDETÉSRonald Reagan fokozódó csapásai alatt a szovjet politika egyetlen esélye a szovjet hatalom megóvása volt. Ez viszont nem tűrte el a rivális csoportok keményebb ütközését. A korábban egységesnek gondolt vezetés már foszladozott, de egyik csoport sem volt elég erős vagy merész a konfliktus kiélezésére. Talán mert ismerték az USA-t megalapító atyák egyikének intelmét.
A gorbacsovi reformfolyamatok sodrásában sem került sor erőszakos vezetőváltásra, bár lett volna rá igény. A '91-es augusztusi moszkvai puccskísérlet során Mihail Gorbacsov (akkor még szovjet) elnököt a konzervatív vezetők csoportja, a 'Nyolcak Bandája' próbálta félreállítani, de az államfőt csak házi őrizetbe vitték és végül nem bántották. A slendrián puccs összeomlása után Borisz Pugo belügyminiszter annyira megrémült egy telefonos ügyészi idézéstől, hogy a hívás után főbe lőtte magát. Felesége is követte a halálba, de mint kiderült, teljesen szükségtelenül, mert a lázadók végül amnesztiában részesültek.
Két évvel később, 1993 novemberében, egy zavaros puccs-ellenpuccs során maga az új államfő, Borisz Jelcin indított katonai támadást a népképviselet ellen és leverte annak konzervatív lázongóit. Ezt a konfliktust sem követte véres leszámolás, és ellenfeleinek jó része magas állami beosztásokban folytathatta munkáját, immár megszelídítve.
A 20. századi tablóra az utolsó évben felkerült Vlagyimir Putyin is békességgel vette át a hatalmat a már teljesen alkalmatlanná vált és korrupciós szövevényekbe keveredett Borisz Jelcintől. A váltás az alkotmányos forgatókönyvnek megfelelően történt, vagyis a lemondott elnök helyére a miniszterelnök került, aki akkor már Putyin volt.
Mint a korábbi vezetőket, úgy Jelcint sem vonták felelősségre semmilyen vétkéért. 2007-es állami dísztemetésén megjelentek a világ legfontosabb vezetői, akik korábban kapcsolatban álltak vele.
HIRDETÉS
A világ autoriter rendszerei többnyire stabilak, és ritkulnak az erőszakos megoldások
Egy idei összesítés szerint a világon többféle elnyomó szisztéma létezik, a nyílt diktatúráktól a vegyes rendszerekig, és nem feltétlenül csak egy személy vagy a katonaság, de egy párt is gyakorolhat túlhatalmat. Az életkorra vagy a vezetők betegségeire spekulálni nem kínál túl sok reményt a változás híveinek, mert a távozásuk idejére kiépítik a stabil utódlási és hatalomátmentési rendszert.
Az autokrata vezetők többsége főként ott tartja magát, ahol a gazdasági háttér már kellően erős hatalmuk konzerválására. Közülük többeket választásokon emeltek hivatalukba, ezért legitimitásuk is nehezen kezdhető ki. Ami pedig a monarchiákat vagy a vallási vezetésű országokat illeti (pl. Irán, Afganisztán) az alkotmányos leváltás lehetősége szinte kizárt.
Katonai puccsok is inkább a peremvidékeken zajlanak (Mianmar, Szudán, Haiti, Honduras). Ashraf Ghani afgán elnököt menekülésre kényszerítették, Evo Morales bolíviai elnököt pedig a tömegnyomás késztette lemondásra 2019-ben.
Van-e esélye egy újabb katonai puccsnak Oroszországban?
Az orosz történelemben kivételes a fegyveres erők politikai szerepvállalása, mert azt inkább a civil politikára bízták. 1825 decemberében zajlott katonai lázadás I. Miklós cár ellen (a 'dekabrista' felkelés), de azt rövid úton leverték és kegyetlenül megtorolták. A már említett, Gorbacsov elleni elvetélt kísérlet is azt igazolta, hogy a fegyveres erők bizonytalanul mozognak a politika terén, és inkább parancsokat teljesítenek.
Elméletileg több orosz ügynökségnek is van eszköze a fegyveres hatalomátvételre, nem csak a katonaságnak, hanem a Roszgvardijának vagy a Szövetségi Biztonsági Szolgálatnak is. Mégis, jelenleg nehéz elképzelni, hogy bárki képes lenne egy zászló alá hívni ezeket az erőket, kivált egy háborús időszak kellős közepén.
HIRDETÉSAz ukrán katonai hírszerzés vezetője, Kirilo Budanov szerint a moszkvai puccs már előkészületben van, és elkerülhetetlen időpontját augusztusra teszi, amikor az orosz haderő kudarca Ukrajnában bizonyossá válik. A Sky Newsnak nyilatkozó tábornok azonban semmilyen konkrétumot nem tudott érveléséhez bemutatni.
A fordulatok sorából ki lehet zárni a 'Janukovics-variációt' is, vagyis hogy az elnök külföldre menekülne a hatalomvesztés félelmétől vezetve, mint ahogy az ukrán elnök tette 2014-ben, a Majdan-események után. Az pedig már végleg a zombi-konteók világába tartozik, hogy egy esetleges merénylet után az utcára zúduló tömeg adja a hatalmat valakinek a kezébe.
A találgatások zuhatagába olyan jóslatok is bekerülnek, hogy az ukrajnai háború kudarca a náci Németországéhoz hasonló összeomláshoz fog vezetni, amiből bármilyen megoldás kikeveredhet. A vélemény egy ismeretlen FSzB-kiszivárogtatótól ered, akit a The Times idéz.
Ez a felvetés külső katonai beavatkozást feltételez Oroszország területe ellen, amire bizonyosan nem fog sor kerülni.
Putyin esetében gyilkossági elméletek keringenek, de a legtöbbjük csak fantáziálás
Ellenőrizhetetlen állítások szerint a Kreml személyzetében ezres nagyságrendű leváltások és cserék zajlottak (testőrök, titkárnők, szakácsok), melyek állítólagos oka az elnök bizalmatlansága és növekvő félelme saját környezetétől és egy esetleges mérgezéstől. A híresztelések mögött gyakran az ukrán titkosszolgálat sejlik fel, és ezeket a bulvársajtó szívesen terjeszti. Viszont nem sokat lehet kezdeni az olyan megállapításokkal, hogy „adott esetben a mérgezés, egy hirtelen betegség vagy más 'véletlen egybeesés' nem kizárható”. Nincs valós adat arról a híresztelésről sem, hogy az orosz elnök egy 'rejtélyes és titkos földalatti városba' helyezte el családját, tartva egy nukleáris csapás veszélyétől.
HIRDETÉSPutyin személyes biztonsága – az amerikai Secret Service-hez hasonlóan – a legmagasabban képzett testőrök kezében van, akiket extrém fizikai és pszichés kiképzésnek vetnek alá. Az egység története a 19. századba nyúlik vissza, amikor III. Sándor cár humán pajzzsal vette körül magát, miután anarchisták bombatámadása megölte édesapját, II. Sándort.
Az Elnöki Biztonsági Szolgálat tagjai (A Muskétások) speciális aktatáskákkal is fel vannak szerelve, melyek pajzsként védik az elnököt kereszttűz esetén. Orosz gyártmányú Vektor pisztolyaik páncéltörő lövedékekkel is tudnak tüzelni. Putyin tervezett utazásai előtt a szolgálat felderítői átvizsgálják az úticélt, felmérik a lakosság hangulatát, és még a várható időjárási körülményeket is beszámítják.
Akiknek tényleg van hatalmuk, azok az 'erős emberek'
A Putyinra esetleg leselkedő valós fenyegetést az úgy nevezett szilovikok jelenthetik, de ez is kétséges. A gyűjtőnév az orosz biztonsági és katonai elitet takarja, mint Nyikolaj Patrjusevet, az Orosz Biztonsági Tanács titkárát vagy Alekszandr Bortnyikovot, az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSzB) vezetőjét, valamint mai és korábbi magasrangú biztonsági tisztviselőket.
Az orosz titkosrendőrség sok változáson és átszervezésen esett át száz év alatt, de alapvető szemlélete továbbra is 'csekista'. Az 1917 decemberében létrehozott CSEKA alapelve a titkosság és a kötelező gyanakvás volt, eszköztársa és felhatalmazottsága pedig szinte korlátlan. Élére a lengyel származású fanatikus bolsevik, Feliksz Edmundovics Dzserzsinszkij került, akit hét évvel később ismeretlenek megöltek.
A többször átszervezett és átnevezett hatóság élén véreskezű bűnözők és tömeggyilkosok váltották egymást, de idővel ők is áldozataik sorsára jutottak. A titkosszolgálatok első négy vezetőjét kivégezték vagy meggyilkolták. Az állam végül mindig erősebbnek bizonyult, mint titkosszolgálata.
HIRDETÉS
Vlagyimir Putyin és a szilovikok nem ellenpólusok, hanem ugyanazon rendszernek a részei. A szilovikok képesek és hajlandóak bármikor használni a kemény hatalom, a titokzatosság és a merényletek keverékét, és az enyhülések időszakában is az állam és a vezetés védelme a feladatuk. Ha ezt veszély fenyegeti, a szilovikok intézkednek.
Andrej Szoldatov, az orosz titkosszolgálatok kutatója azt emeli ki, hogy a szolgálatok szakmai minőségét erősen rontja a 'leszármazási rendszer', vagyis hogy sok munkatársat szüleik vagy nagyszüleik érdemei nyomán, mintegy örökös alkalmazottként vesznek fel, és olykor már gyermekkoruktól elszigetelik őket az oktatási intézményektől. (Szemben azzal az amerikai és brit gyakorlattal, hogy az elit egyetemek kínálatából szervezik be a legígéretesebb tehetségeket.) Az inkompetencia lehetőségére mutat, hogy házi őrizetbe került az FSzB külföldi hírszerzésének vezetője és helyettese (Szergej Beszeda és Anatolij Boljuk), mert az elnök szerint nem gyűjtöttek össze megfelelő információkat Ukrajna ellenállási képességeiről, sőt téves képet festettek róla.
Más közlések szerint az elnök inkább a katonai hírszerzésre, a GRU-ra támaszkodott az elmúlt hetekben. Olekszij Danilov, az ukrán Biztonsági Tanács vezetője úgy tudja, hogy a konfliktus kezdete óta nyolc titkosszolgálati vezetőt mentettek fel, ami erős figyelmeztetés a szilovikok felé, hogy ebben a helyzetben még fokozottabban kell megfelelniük az állam elvárásainak.
Az elnök jogi körülbástyázottsága nagyon erős
Két évvel ezelőtt a most 85 éves Valentyina Tyereskova, az első női űrhajós és egyben törvényhozási képviselő azzal a javaslattal állt elő, hogy az államfő hivatali ideje ne legyen korlátozott, hanem töröljék eddigi mandátumait, hogy ismételhessen. Ennek folytán Putyin jelenlegi negyedik ciklusának 2024-es lejárta után ötödször és hatodszor is lehet elnök. Ezzel megtört az a korábban biztosnak gondolt pont, ami az elnök 2020-as szövetségi beszédéből következett, vagyis hogy nem választják meg újabb ciklusokra.
Ha az így megállapított új határidőig Putyin hivatalban marad, akkor az hosszabb időt jelentene, mint Sztáliné, de kevesebbet, mint I. (Nagy) Péter cáré, akinek 350. születésnapját idén ünneplik Oroszországban.
HIRDETÉS
A rendezvénysorozatnak erős aktuális jelentősége is van, mivel Péter cár volt az, aki elvette az Oszmán Birodalomtól az azovi erődöt, és ezzel megnyitotta Oroszország útját a melegtengerek felé.
A bizonytalanság jelei
Bár az alkotmányos háttér szilárd, a The Washington Post töprengése szerint az orosz elnök félelemben él, és erre többféle oka is lehet, de ezek legtöbbje nem bizonyított. Nem lehet tényként kezelni a COVID-tól való berögződött félelmét (a gyakran mutogatott hosszú tárgyalóasztalt), a saját egészségi állapota feletti aggodalmat, miként feltételezett vérrák-betegségét sem.
A gyanús jelek között sorolják fel találkozóját Sojgu védelmi miniszterrel, néhány köhögését a Lukasenka belarusz elnökkel tartott megbeszélésén, az őt kísérő népes orvosi személyzetet, vagy hogy katonai pokrócot kért a térdére a Győzelem Napi parádén. A díszszemlén tartott beszéde semmilyen zavarról nem árulkodott, de az olasz La Stampa ismeretei szerint nemrég sürgősségi beavatkozásra szorult. Hivatalos adat erről sincs.
Borisz Karpicskov, egy Angliába dezertált KGB-s kémelhárító azt állítja, hogy az elnöknek többféle súlyos betegsége van, de bizonyítékkal ő sem tud szolgálni. Az önmagát 'sétáló halottnak' nevező férfi elismeri, hogy ezek a híresztelések minden további nélkül lehetnek a Kreml dezinformációi is, éppúgy a Nyugat megtévesztésére, mint az apparátus reakcióinak és hűségének felmérésére.
A Bellingcat oknyomozó portál vezetője szerint a szövetségi biztonsági szolgálat márciusban bizalmas körlevet küldött szét az apparátus vezetőinek, hogy senki ne üljön fel az elnök betegségéről szóló híreszteléseknek, amiből néhány vezető elsőre azt szűrte le, hogy az elnök valóban beteg. John Sipher, a CIA veterán hírszerzője, aki orosz akciókkal is foglalkozott, alaptételnek tartja, hogy a Kreml szívesen és mesterien él a félrevezetés és eszközeivel, amiben régi gyakorlata van még olyan korokból, amikor a NATO nem is létezett. Sipher szerint éppen az lenne a meglepő, ha ezen bárki meglepődne.
HIRDETÉSKissinger is csak találgat
Az amerikai külpolitika és diplomácia nagy veteránja, Henry Kissinger is csak annyit tudott mondani legutóbb Putyin kilátásairól, hogy „a háború addig fog tartani, amíg meg nem szűnik az esélye annak, hogy Oroszország a jövőben is nagyhatalom maradjon”. A volt külügyminiszter egy ilyen végpont esetén nem zárja ki a nukleáris opció lehetőségét sem.
Kissinger viszont nem definiálta, hogy a 'végpont' konkrétan mit takar, mondjuk az ipari termelés helyrehozhatatlan visszaesését, államcsődöt vagy a katonai potenciál kimerülését. Az eddig is ismert volt, hogy maga az orosz vezetés is a GDP 10-11%-os visszaesésével számol, de ez mérséklődhet, ha az energiahordozók ára tovább emelkedik a világpiacon.
A latolgatások között szerepel, hogy az ukrajnai háború lassú menete, a nyugati ellenintézkedések és újabban a NATO északi bővülési tervei olyan pszichés terheket rónak az elnökre, amik nem csak egészségi állapotát, de politikai pozícióját is veszélyeztetik. A SOFREP katonai szaklap és a Pentagon is úgy számol, hogy Oroszországnak 90 napra elegendő utánpótlása van a háború folytatására, utána viszont problémák várhatók a hadianyag és a humán állomány feltöltésével. Ugyanakkor maga Joe Biden amerikai elnök és az Európai Unió is többször figyelmeztetett arra, hogy az orosz gazdaságot romboló intézkedések csak hosszabb távon fognak érvényesülni, miközben a Nyugatot sújtó moszkvai ellenlépések azonnali hatásúak lesznek, amit az orosz elnök ki is használ.
Mit mond a nép és az influenszerek?
A gazdasági helyzet és az életviszonyok várható romlása miatt többen bekalkulálják a közvélemény támogatásának elvesztését, ami kikényszeríthet egy politikai váltást, azaz vezetőcserét.
Ezt a reményt gyengíti, hogy jelenleg az oroszok többsége követi az elnök irányvonalát, elfogadja, hogy nemzetvédő harc folyik és hogy Ukrajnát 'nácitlanítani' kell. Mintegy ötödük közönyössé, apatikussá vált, és nem is követi napi szinten a háborús eseményeket. A megbízható Levada-központ áprilisi adatai szerint 53% erősen, 28% pedig meglehetősen támogatja az ukrajnai inváziót, és az internethez hozzáférők körében is csak 15 százalékkal alacsonyabb a háborúpártiak aránya.
HIRDETÉSEbben az összképben meghatározó szerepe van az orosz állami propagandának, ami sok polgár számára az egyetlen hozzáférhető hírforrás. Bár zajlanak tiltakozó demonstrációk, olykor többezres tömegben is, de ezek legtöbbjéről a szolgálatok előre tudnak és hatékonyan lépnek fel ellenük. A tüntetések iránti rokonszenv is alacsonyabb, mint korábban a kazahsztáni vagy a belarusz válságok idején volt.
Új jelenség viszont, hogy orosz háborúpárti bloggerek sora jelzi nyugtalanságát és elégedetlenségét, de nem az elnökkel, hanem a katonai vezetéssel szemben. Egyikük, akinek 2,1 millió követője van, azt írja, hogy „sokáig hallgattam, de az utolsó csepp a pohárban, ami úrrá lett a türelmemen, a Bilohorivka körüli eseménysorozat, ahol a hülyeség miatt – hangsúlyozom, az orosz parancsnokság ostobasága miatt – legalább egy zászlóalj harcászati csoportot elfecséreltek, esetleg kettőt is”.
Kell-e félni az oligarcháktól és a gazdasági elittől?
Az oligarcháknak nevezett ipari-gazdasági vezetői kör túlélése nem piaci, hanem alapvetően politikai kérdés, ezért a milliárdos-lobbi összeesküvése valószínűtlen. A vezető oligarchák nem lázonganak, és a leggazdagabb iparbáróktól is csak óvatos békepárti hangok hallatszottak a konfliktus első szakaszában, de mostanra ezek is elhalkultak.
Az elmúlt hetekben felszaporodott oligarcha-halálozások egybevetése azt mutatja, hogy az elhunytak egyike sem bírálta az ukrajnai inváziót, és közülük senki nem szerepelt a REUTERS által követett nyugati szankciós listán. Egy ilyen eseménysor nem számít megdöbbentő újdonságnak és nem köthető az ukrajnai invázióhoz. A USA Today már 2017-ben is 38 olyan halálesetet sorolt fel, amiknek politikai háttere lehetett. Az elhunytak többsége üzletember, diplomata, médiavezető, katonai parancsnok, ellenzéki aktivista volt. Közülük tizenkettőt lelőttek, leszúrtak vagy agyonvertek, hatot felrobbantottak, egy személy pedig valahogy beverte a fejét egy nyilvános fürdőben. Egyiküket a börtönben találták felakasztva, egy másik pedig kávézás után halt meg hirtelen. Hat haláleset oka felderítetlen.
Bár az oligarchák üzleti pozícióit súlyos csapások érik, vagyonuk javát mégsem fogják elveszíteni. A nyugati jogrendekben az elkobzás csak mellékbüntetésként alkalmazható, konkrét bűncselekményekhez kötve, például bizonyított pénzmosáshoz vagy vesztegetésekhez. A Bloomberg már márciusban figyelmeztetett arra, hogy a foglalások trükkös és nehézkes ügyek. Ha az ügyek bíró elé kerülnek, valószínűleg nem lesz kellő hivatkozási alap az, hogy az illető Putyin elnök barátja, vagy „a Kreml köreihez köthető”, mert ezek jogilag értelmezhetetlen meghatározások.
HIRDETÉSBökkenő az is, hogy az oligarchák üzleti tevékenysége nem hozható oksági kapcsolatba az ukrajnai háborúval, és még kevésbé az ott zajló súlyos jogsértésekkel. Brian O'Toole, az Atlanti Tanács szakértője szerint „bár vonzó elképzelés az iparbárók korrupcióinak egybekötése az ukrán eseményekkel, de törvénytelen. Pont.”
A zárolások ezért ideiglenesek, és máris születtek panaszbeadványok, amik a befagyasztások feloldását követelik. Oleg Gyeripaszka iparmágnás már 2019-ben is indított pert a rá kivetett szankciók miatt, amit ugyan végül elvesztett, de két évet nyert vele, és ezalatt újjászervezhette üzleti viszonyait. Az oligarchák stratégiája ezért nem az elnök elleni lázongás, hanem éppen a feltétlen hűség és a türelem, amíg az ügyek valahogy elrendeződnek.
Mi történne akkor, ha...?
Az Egyesült Államokkal ellentétben Oroszországnak nincs formalizált utódlási rendje és alelnöke sem, aki automatikusan előre léphet. Ezért csak találgatni lehet, hogy egy utódlási helyzetben ki volna az a személy, aki képes a mandátum elnyerésére, és ami legalább ennyire fontos; a poszt tartós betöltésére. Az orosz alkotmány szerint, ha az elnök „képtelen ellátni feladatait”, meghal vagy lemond, akkor a miniszterelnök három hónapra ideiglenes államfővé válik, amíg új elnökválasztásra sor nem kerül. Ez így történt 2000-ben is, Borisz Jelcin lemondásakor.
A két éve hivatalba lépett miniszterelnököt, Mihail V. Misusztyint az elemzők legtöbbje politikailag súlytalan és kevéssé karizmatikus vezetőnek tartja. Ebben viszont lehet, hogy tévednek, mert a kormányfő képzett technokrata, az adóhatóság korábbi elnöke, akinek lehetnek elképzelései a gazdasági válság kezeléséről, ami fontos kérdés lesz. Ráadásul a közbizalmi mérésekben a miniszterelnök második helyen áll az elnök mögött.
Misusztyinnak viszont nincsenek mélyebb KGB/FSzB kötődései, és nem tagja a rendkívül befolyásos pétervári politikai körnek sem. Ezeket az erős versenyhátrányokat akkor is nehéz ellensúlyoznia, ha a kampány időszakában irányítása alatt állna az államapparátus és a központi média.
HIRDETÉSVlagyimir Putyin helyére olyan szereplő léphet, akinek van már kellő súlyú politikai múltja, hatalmi beágyazottsága, és aki képes erőteljesen képviselni a nacionalista szempontokat. (Ettől Misusztyin még maradhat miniszterelnök.) A feltételek egyértelműen Dmitrij Medvegyevre, korábbi elnökre és miniszterelnökre mutatnak, aki az elmúlt hónapokban erős aktivizálódást mutat. Rendszeresen nyilatkozik a NATO és a nukleáris biztonság kérdéseiről, és figyelmezteti a Nyugatot az ukrajnai fegyverszállítások kockázataira.
Medvegyev politikai pozíciója jelentős, lévén vezetője az elnöki pártnak, az Egységes Oroszországnak, ami a törvényhozás 450 helyéből 326-ot foglal el. A politikus nemzetközi kapcsolatrendszere kiterjedt, és politikai karrierje mélyen kötődik az elnök pályafutásához, mivel mindketten a Putyint magasra emelő néhai pétervári főpolgármester, Anatolij Szobcsak pártfogoltjai voltak.
A lehetséges választottak közé tartozik Szergej Sojgu védelmi miniszter, akinek tekintélyét alaposan megtépázta az ukrajnai művelet eddigi eredménytelensége, és aki személyes vonzerővel sem büszkélkedhet. Felmerül még Vjacseszlav Vologyin parlamenti házelnök neve, aki három éve a törvényhozói és a végrehajtó hatalom egyensúlyának alkotmányos igényét fogalmazta meg. Szergej Szobjanyin moszkvai főpolgármestert is gyakran emlegetik, aki 12 éve sikeresen vezeti a metropoliszt és ügyesen használja a közösségi médiát.
Szergej Lavrov külügyminiszter viszont ritkán szerepel az emlegetett esélyesek között.
Lehetséges forgatókönyv az is, hogy ha az esetleges távozást egészségügyi okok kényszerítik ki, előtte az elnök kijelöli az utódját, és megteremti mögé az egységes támogatottságot. Az ilyen megoldásoknak van túlélési esélye és több helyen is tartósságot hozott. Ilyennek tekintik Észak-Koreát, a Fülöp-szigeteket, Szíriát.
HIRDETÉSHa viszont a vezető frakcióharcokat hagy maga után, azzal megnehezíti a rendszer továbbvitelét.
Mi a világ érdeke?
Mivel az ukrajnai válság veszélyessége már megközelíti a világháborús szintet – a hidegháborúét már el is érte – a világ érdeke a konfliktus mielőbbi lezárása és a normalizált nemzetközi és gazdasági kapcsolatok helyreállítása. Ha Putyin elnök még ezelőtt távozna a hatalomból, a globális alapérdek az lenne, hogy Oroszország ne süllyedjen olyan káoszba, ami egy még súlyosabb és végképp programozhatatlan agressziót vált ki.