Ötödszörre is felesküdött Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews/MTI
Orbán Viktor miniszterelnök leteszi esküjét az Országgyűlés ülésén 2022. május 16-án
Orbán Viktor miniszterelnök leteszi esküjét az Országgyűlés ülésén 2022. május 16-án   -   Szerzői jogok  MTI/Máthé Zoltán   -  

Ötödször esküdött fel Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének, majd beszédében vázolta a következő négy évre vonatkozó terveit. A parlamenti ülésen a kormányfő családja, Novák Katalin köztársasági elnök és a korábbi köztársasági elnökök, illetve Mészáros Lőrinc és felesége, Várkonyi Andrea is részt vettek, díszpáholyból követve azt.

"Én, Orbán Viktor fogadom, hogy Magyarország Alaptörvényéhez hű leszek, jogszabályait megtartom és másokkal is megtartatom" – kezdte esküjét Orbán Viktor, akit az Országgyűlés 133 igen, 27 nem szavazattal, tartózkodás nélkül ismét megválasztott miniszterelnöknek. Esküjét szokásához híven azzal zárta "Isten engem úgy segéljen!". 

A Fidesz elnöke 2010 óta tölti be megszakítás nélkül a kormányfői tisztséget. "A becsülettel elvégzett munka derűjével és önbizalmával állok maguk előtt - immár ötödször" - mondta beszéde elején, majd arról beszélt, hogy mindenki láthatta, Magyarországon nem történnek választási visszaélések, és hogy a magas választási részvétel az egészséges demokrácia jele, emlékeztetve, hogy soha ennyien nem szavaztak a Fidesz–KDNP listájára, ezzel megkapták a szavazatok abszolút többségét, ami „példa nélküli bizalom egész Európában”.

Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett.