NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Mali kilép a terrorellenes együttműködésből

Mali katona
Mali katona Szerzői jogok Capture d'écran Euronews/AFP
Szerzői jogok Capture d'écran Euronews/AFP
Írta: Zoltan Siposhegyi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Egyre több afrikai szövetségese bírtálja az új dakari vezetést a 2020-as erőszakos hatalomátvétel miatt.

HIRDETÉS

Mali kivonul az iszlamista terrorizmus ellen harcoló G5 Száhel elnevezésű hadászati együttműködésből. 

A nyugat-afrikai országot irányító katonai junta szerint a csoportosulás nem hatékony. A döntés hátterében azonban az állhat, hogy a G5 Száhel több Maliba tervezett csúcstalálkozóját lemondta a 2020-as államcsíny óta.

,,A szomszédaink közül többen rossz szemmel nézik a katonai hatalomátvételt és ezért kétségbeesetten megpróbálják izolálni Malit. Ezzel a G5 csoport súlyosan megsérti a hazánk függetlenségét. Ezért úgy döntöttünk, hogy kilépünk a társulásból és a közös haderőből is" - közölte a két éve átmenetinek mondott kormány szóvivője, Abdoulaye Maïga.

Az Iszlám Államhoz és al-Kaidához köthető dzsihádisták évente ezreket ölnek meg vagy rabolnak el a Száhel-övezetben. A bizonytalanság miatt milliók hagyják hátra otthonaikat. A nemzeti kormányok képtelenek fellépni a határokon átívelő terroristasejtek ellen. 

Mali, Niger, Csád, Burkina Faso és Mauritánia ezért döntött úgy 2017-ben, hogy francia segítséggel létrehoz egy közös haderőt. A mali junta erőszakos hatalomátvétele azonban szembefordította a kormányokat. Párizs februárban lépett ki az együttműködésből, miután kiderült: a dakari vezetés orosz zsoldosokat is felbérelt az iszlamisták elleni harcra.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újabb brutális iszlamista támadás Maliban

Németország merész - nem vonja ki békefenntartóit Maliból, pedig ultimátumot kapott a juntától

Több mint kétmilliárd eurós felajánlás gyűlt össze Szudánnak egy segélykonferencián