NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Csapatai harmadát veszíthette el eddig Oroszország

ukrán katona egy elpusztított orosz harcjármű mellett
ukrán katona egy elpusztított orosz harcjármű mellett Szerzői jogok AP Photo
Szerzői jogok AP Photo
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az orosz hadvezetésnek egyre nagyobb gondot jelent az utánpótlás biztosítása.

Harcképes csapatainak egyharmadát veszíthette el Oroszország a brit védelmi minisztérium becslése szerint.

HIRDETÉS

Az Instutute for the Study of War nevű, katonai kutatásokra specializálódott intézet pedig arra jutott, hogy a fegyveres erők valószínűleg kifogytak a hardra fogható állományból, így a katonai vezetés kénytelen más eszközöket bevetni, hogy megoldja utánpótlási gondjait.

A harkivi kormányzó szerint az ukrán csapatok ellentámadásba lendültek és elérték az orosz határt. Erről az védelmi minisztérium közzétett egy videót is, amelyen állítólag egy ukrán területvédelmi dandár katonái látható a határ egy meg nem jelölt pontján.

AP Photo
őrjáratozó ukrán katona egy frissen visszafoglalt Harkiv melletti falubanAP Photo

Közben az orosz hadvezetés lemondhatott arról, hogy Donyeck városától Izjumig körbekerítsék az ukrán erőket, ami feltétele lett volna a Luhanszki terület teljes elfoglalásának.

Szerhij Hajdaj, a régió közigazgatási vezetője úgy látja: az orosz katonai vezetés valószínűleg tisztában van azzal, hogy nem lesz képes elfoglalni a Donyecki területet, de elérheti a Luhanszki terület közigazgatási határait. 

AP Photo
aszfaltba csapódott rakéta Liszcsanszkban, LuhanszkbanAP Photo

Kimenekíthetik a sérült ukrán katonákat a mariupoli Azovstalból - ezt hétfőn este az orosz védelmi minisztérium közölte. A megállapodást az Azovstal acélművet védő Azov ezred is megerősítette. Azt írták közelményükben, hogy az életek megmentése érdekében a Mariupolt védő csapat azonnal végrehajtja a megállapodást. Azt sem az orosz védelmi minisztérium, sem az Azov ezred nem közölte, hogy pontosan hány sérültet evakuálna.

Az orosz katonai vezetés most minden bizonnyal a szeverodonyecki támadásra összpontosít. Erőik továbbra is tüzérségi, légi és tengeri támadásokat indítanak az Azovsztal acélmű ellen, de a védők még mindig kitartanak.

Az Instutute for the Study of War szerint az ukrán vezérkar észlelte, hogy a transznyisztriai katonai erők visszaálltak a normál működésre, miközben az orosz hadsereg magas készültségben maradt. Ez akár azt is jelentheti, hogy a szakadár köztársaság és Oroszország között konfliktus alakult ki.

A brit védelmi minisztérium szerint Belaruszban Lukasenka elnök úgy próbál egyensúlyozni, hogy támogatja az orosz inváziót, de közben igyekszik elkerülni a katonai beavatkozást, mivel egyszerre tart a nyugati szankcióktól, az ukrán megtorlástól, és saját hadseregétől.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Újabb orosz vezető ismerte el, hogy problémás a háború

Tüntetések az Azovsztalt védők életéért

Egy hónapja megrekedt az orosz előrenyomulás Ukrajnában