Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Finnország döntött: csatlakozni szeretnének a NATO-hoz

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
euronews_icons_loading
Finnország döntött: csatlakozni szeretnének a NATO-hoz
Szerzői jogok  Heikki Saukkomaa/Lehtikuva

Finnország hivatalosan is jelezte csatlakozási szándékát a NATO-nak, ezzel feladta évtizedek óta féltve őrzött függetlenségét. 

A lépést azzal indokolták, hogy Oroszország az ukrajnai invázióval bebizonyította: veszélyt jelent szomszédaira és egész Európa stabilitására. A finn államfő egy nappal azután számolt be a döntésről, miután Moszkva leállította az áramexportot Finnország felé. Sauli Niinistö szerint ez egy történelmi pillanat, egy új kor kezdete.

A köztársasági elnök és a kormány külpolitikai bizottsága is támogatta, hogy Finnország a NATO-csatlakozás útjára lépjen. A döntés előtt a parlamenttel is egyeztettünk.

A finn parlament napokon belül jóváhagyhatja a társulás megkezdését, és már a héten elküldhetik a hivatalos kérelmet.

A vasárnapi berlini csúcson a 30 NATO tag Ukrajna megsegítéséről és a védelmi szövetség kibővítéséről tárgyalt. A főtitkár, Jens Stoltenberg koronavírus-betegsége távol maradt, de a svédek küldtek diplomatákat, ebből látszik, hogy a másik skandináv állam is nyitott a társulásra.