Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Nem ismerik el az Oroszország által megváltoztatott határokat a G7-ek

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews/AFP/AP
A Hetek Csoportja háromnapos megbeszélést tartott Németországban
A Hetek Csoportja háromnapos megbeszélést tartott Németországban   -   Szerzői jogok  Euronews   -  

A G7-ek kijelentették, hogy soha nem fogják elismerni az Oroszország által erőszakkal megváltoztatott határokat, és elkötelezettek a Moszkva elleni szankciók kiterjesztésében. A világ hét legerősebb gazdaságú országát és az EU-t tömörítő Hetek Csoportja háromnapos megbeszélést tartott Németországban.

Annalena Baerbock német külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai orosz háború miatt fenyegető globális élelmiszerválság nem járulékos veszteség, hanem egy szándékosan választott eszköz, amivel Moszkva a nemzetközi közösséget akarja gyengíteni, hogy kevésbé tudjon fellépni Oroszország háborúja ellen.

A G7-országok felszólították Kínát, hogy ne segítse Oroszországot olyan különalkukkal, amik aláássák a nemzetközi szankciókat. A Hetek Csoportja szerint Pekingnek is támogatnia kell Ukrajna szuverenitását és függetlenségét, és nem szabad információs manipulációval segíteni az agressziós moszkvai törekvéseket.

Melanie Joly kanadai külügyminiszter a többi felszólalóhoz hasonlóan támogatja Svédország és Finnország NATO-csatlakozását. A védelmi szövetség főtitkáránál is sürgetni fogja ezt a kanadai külügyminiszter, aki kívánja, hogy gyors legyen a folyamat.

Oroszország viszont elítéli a skandináv NATO-bővítést. Moszkva félelemkeltőnek nevezte, hogy Finnország feladja semleges státuszát.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szombaton azt mondta, hogy a Nyugat "totális hibrid háborút" hirdetett Oroszország ellen. Moszkva eddig kerülte a közvetlen összecsapást, de ha kihívást kap, el kell fogadnia. Oroszország számára nem idegenek a szankciók, mert valamilyen formában mindig voltak.

Oroszország szombat reggel lekapcsolta Finnország energiaellátását, mivel az EU nem hajlandó rubelben fizetni. Helsinki más forrásból igyekszik pótolni az energiát, az áramnak csupán tíz százalékát importálta Oroszországtól.