Az óriási veszteség nem csak azért keletkezett, mert hatékony nyugati páncélelhárító fegyverzettel harcolnak az ukrán erők.
HIRDETÉSSir David Beatty brit admirális 1916-ban, a jütlandi tengeri csatában, amikor a csatacirkálók sorra robbantak fel a német Nyílt-tengeri Flotta tüzében, így kiáltott fel: „úgy tűnik, hogy valami baj van az átkozott hajóinkkal!” Nagyjából hasonló álláspontra juthatott az orosz hadvezetés az Ukrajna elleni agresszióban, miután az orosz hadsereg eddig 580 harckocsit vesztett. Az óriási veszteség nem csak azért keletkezett, mert hatékony nyugati páncélelhárító fegyverzettel harcolnak az ukrán erők, hanem mert a legújabb, sorozatban gyártott orosz harckocsik is tulajdonképpen egy 50-60 éves modell átalakított változatai. Történelmi, technikai és harcászati háttér.
A mai orosz tankok őse – a szovjet T-64
A ma sorozatban gyártott és Ukrajnában bevetett orosz – és ukrán – harckocsik kivétel nélkül a szovjet T-64A típusból származnak, amelyet 1962-ben kezdték gyártani az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságban (USzSzK), Harkovban, és 1968-ban rendszeresítette a Szovjet Hadsereg.
Pánik Nyugaton – megjelenik a T-72
A T-72 a T-64 javított változata volt. A kezdeti időkben halálra rémítette a nyugati hadvezetést. Nagyobb ágyúval rendelkezett, mint ami akkoriban a NATO-ban megszokott volt, tehát nagyobb űrméretű, vastagabb páncélt átütő lövedékeket tudott kilőni. Az új tankot lézertávmérővel szerelték fel és nagyon gyors volt: kb. 70 km/h sebességet érhetett el, ami a harckocsiknál Forma I-es sebességnek számított akkoriban.
Ellentétben a NATO-ban megszokott négy fővel, itt csak három katona kellett a kezeléséhez, mert egy forradalmi automata szerkezet kiváltotta a negyedik harckocsizót, a töltőt.
A T-72 védelme az öntött toronynak és az ún. réteges páncélzatnak köszönhetően kifejezetten jónak számított. A CIA 1970-es évekbeli becslése szerint az akkori sztenderd amerikai páncéltörő lőszerrel alig 22% esély volt az átütésére. A tankelhárító TOW rakétával bizonyos szögben még ennél is alacsonyabb szám, 16% jött ki.
Az új harckocsi megjelenése azért is keltett pánikot Nyugat-Európában, mert a jellemzően paranoiásan titkolózó szovjetek büszkén mutogatták az új tankot a nyugati katonai attaséknak és delegációknak. A szovjet tábornokok azt hangoztatták, hogy a Vörös Hadsereg a mennyiségi fölény mellett immár minőségi fölénnyel is rendelkezik a páncélos hadviselésben.
A T-72 utódai
Dmitrij Medvegyev elnök 2011-ben meghirdette a GPV2020 stratégiát, az orosz haderő új fejlesztési programját. Ennek értéke 21 trillió rubel (akkori árfolyamon 680 milliárd dollár volt). A fejlesztés célja az volt, hogy 2020-ra az orosz haderő fegyverzetének 70%-a modern legyen. A fegyvergyártás és –fejlesztés csúcsa 2014-ben volt, amikor évi 6%-kal bővült az ágazat. A program része volt a szárazföldi haderő, így a páncélos csapatok fejlesztése is.
Az orosz hadseregnek jelenleg is 7 ezer T-72-ese van. Ezeket egytől egyig új változatúvá akarták átépíteni.
A 2014-es ukrajnai beavatkozás, a Krím annektálása és a keleti megyékben folytatott proxy háború miatt bevezetett szankciók azonban lerontották az orosz gazdaság növekedési ütemét. Ezért a következő fejlesztési programot három évvel el kellett halasztani, és a gigantikus tankfejlesztést sem sikerült az eredeti tervek szerint végrehajtani.
A leggyakoribb modernizált T-72-es jobb páncélzatot kapott, a tornya is erősebb lett, és felszerelték az ún. robbanó reaktív páncélzattal (explosive reactive armour, ERA) is. A régebbi ERA úgy néz ki, mintha kis téglatestekkel rakták volt ki a tank külső felületeit, az újabb pedig olyan, mintha nagy járólapokat szereltek volna a harckocsira. A „téglák” és a „járólapok” is robbanószerkezetek, amelyek úgy védi a tankot, hogy egy ellenrobbanást indítanak el, mielőtt az ellenség lövedéke átütné a páncélt.
A modernizáció része volt az elektronikai fejlesztés is. Így a modernizált T-72-esek egy része 10-15 évvel a nyugati tankok után végre hőképalkotó kamerát kapott. Ezekkel sokkal messzebbre lehet látni a sötétben, mint a régi infraeszközökkel. Igaz, ezt az új kamerát először a francia Thales cégtől kellett megrendelni, mert az orosz ipar nem tudott ilyet gyártani. Később megvásárolták a licencet, és most már Oroszországban készülnek ezek az eszközök, de még mindig nem tudták felszerelni ezzel a rendszerrel az összes orosz páncélost.
A korszerűsített tűzvezető rendszer végre képes lett az automatikus célkövetésre, vagyis a tüzérnek csak a célkeresztet kell az ellenséges tankon vagy járművön tartania, a számítógép automatikusan a célon tartja az ágyúcsövet, akár úgy is, hogy elforgatja a tornyot. Így sokkal pontosabb lett a tank tüze, aminek főleg a menet közben leadott lövéseknél van nagy jelentősége.
A modernizált T-72-esek páncéltörő rakétát is kilőhetnek az ágyúikból.
Még korszerűbb modellek – T-80, T-90
A T-80 az első, nagy sorozatban gyártott gázturbinás meghajtású harckocsi. Ez is A T-64-en alapul, de megkapta a T-72 számos fejlesztését.
A T-80 egy prototípusát felszerelték a világ első aktív védelmi rendszere, a Drozd újgenerációs változatával. A számítógép vezérlésű Drozd tulajdonképpen kis gránátot lő ki a tank felé közeledő rakétára vagy lövedékre. A rendszert az afganisztáni háborúban nagy sikerrel próbálták ki az mudzsahedek páncéltörő rakétái ellen, mégis el kellett vetni, ugyanis nemcsak a támadó rakétákat semmisítette meg, hanem a tank közelében levő szovjet katonákat is. Ez a prototípus Ukrajnában megsemmisült.
A T-90 és ennek a legújabb változatai még erősebb és modernebb toronypáncélzatot, távirányítású légvédelmi géppuskát, valamint fejlett tűzvezető számítógépet kaptak. A Stora-1 aktív/passzív védelmi rendszer figyelmezteti a személyzetet, ha lézersugárzás éri a tankot, automatikusan a fenyegetés felé fordítja a tornyot és füstgránátokat lő ki, hogy az ellenséges tüzér ne lássa a tankot.
Borzalmas veszteségek
A győzelem napi felvonulások népszerű szereplői, az akciófilmeket kedvelő férfiak szemét gyönyörködtető, menő harckocsik a fentiek ellenére sorra pusztulnak el az ukrajnai háborúban. Ukrajna lerohanása óta az orosz hadsereg 355 T-72-est veszített el. A T-80 szériák vesztesége 110 darab, és sikerült 19 T-90-est is otthagyni a csatatéren. Természetesen ezek között sérült, elhagyott és elfogott harckocsik is vannak.
Joggal tehetjük fel a kérdést: az orosz hadsereg taktikai hibái, vagy az ukrán erők harcszelleme és jó fegyverzete mellett mi az oka a hatalmas orosz tankveszteségnek? Mi a baj ezekkel az átkozott tankokkal?
HIRDETÉSMegmaradtak az alapproblémák
Az összes T-64-leszármazott harckocsi (T-72, T-80, T-90) külsőleg szinte teljes egészében megegyezik az elődjével. Azt is mondhatnánk, hogy a karosszéria ugyanaz vagy nagyon hasonló, míg eltér a gépészeti, elektronikai felszereltségük és a fegyverzetük. A külső azonosság oka az, hogy a szovjet tervezők szinte megszállottan fókuszáltak a harckocsi kis méretére – vagyis hogy a lehető legalacsonyabb legyen. Így a sokkal magasabb nyugati ellenfeleivel szemben a T-64 utódtípusai mindössze 2,2 méteresek.
A T-64 leszármazottainak, vagyis az Armatát leszámítva minden mai orosz tanknak nagyon kicsi és szűk a tornya. Ez azt is jelenti, hogy bár az orosz páncélosok alacsonyabbak, mint a nyugatiak, ezért elvileg nehezebb őket eltalálni sík terepen, de már egy enyhe lejtőn is sokkal inkább ki kell bújniuk a fedezék mögül, mint az amerikai vagy brit tankoknak.
A T-72, T-80 és T-90 tervezői részben a méretcsökkentési szempontok miatt vették át az automata töltőt is a T-64-ből, hogy elég legyen a háromfős személyzet. Ez a berendezés, bár azóta igyekeztek javítani rajta, máig nem számít megbízhatónak. Legfőképpen pedig nem hozta azt a képességet, amiért kifejlesztették. A NATO tapasztalatai szerint egy jól képzett, négyfős személyzet manuális töltéssel ugyanolyan gyorsasággal képes tüzelni, mint a háromfős, szovjet eredetű automata töltővel dolgozó tankszemélyzet.
A gépezet a kezdeti időkben ráadásul nagyon sok súlyos balesetet okozott, mert a szovjet ergonómiával megtervezett, az embert teljesen figyelmen kívül hagyó filozófia jegyében extrém szűken kialakított toronyban, a katonák zubbonya gyakran beleakadt a töltő kiálló alkatrészeibe, és a berendezés ilyenkor a tüzér karját töltötte be a lövedék helyet.
A T-64 eredeti, kis méretei miatt egyéb furcsaságok is jellemzik a harckocsikat. A vezető üzemanyagtartályok között ül a tank elejében. A helye annyira szűk az ülése mögött, hogy a padlón levő vészkijárathoz gyakorlatilag nem tud hozzáférni. Ezért, ha menekülnie kell, hátra és felfelé át kell másznia a szűk toronyba, csak onnan tudja elhagyni a harckocsit. El lehet képzelni, hogy ez mennyi ideig tart.
HIRDETÉS
Miközben egyes becslések szerint a T-64 leszármazottaiban a harckocsizóknak mindössze 1 másodpercük van találat esetén a menekülésre, mert utána nagy eséllyel bekövetkezik a katasztrofális tervezési hiba következménye, az összes lőszer felrobbanása.
A katasztrofális hiba
A szovjet és orosz tankok méretéből és a rossz ergonómiából nem csak az következik, hogy a személyzete hamarabb elfárad, mint a nyugati harckocsizók - akik már az Öböl-háború óta légkondicionált, automata váltós harcjárműben harcolhatnak, és akár teát is főzhetnek maguknak (a brit Challenger tank hivatalosan rendszeresített felszerelése a mini teakonyha).
A szovjet tervezésű orosz harckocsik tornyában alig van hely, ahogy már többször olvashatták ebben a cikkben. Az eleve kicsi toronyban az automata töltőberendezés elfoglalja a belső tér legnagyobb részét. Így azokat a lőszereket, amelyeket nem a torony alatti forgó lőszertárolóban helyezték el, a belső oldalfalakhoz, az üzemanyagtartályokhoz tudták csak rögzíteni. Érezzük ennek a súlyát: szabadon, közvetlenül a torony falánál vannak a lövedékek, illetve az üzemanyag mellett. Egyik sem jelent jót találat esetén.
A nyugati harckocsikban a lőszert jellemzően a torony hátoldalán, páncélfallal elválasztott, akár vízzel teli rekeszben tárolják. Ez ráadásul úgy van kialakítva, hogy ha találat éri, lerobbanjon a tároló teteje, így a légnyomásnak van hova távoznia.
A T-64-ben és az utódaiban viszont belül, a toronyban pusztít egy ilyen robbanás, mert a lőszereket nem külön tárolóban tárolják, hanem a katonák mellett, szabadon. Ezek a robbanások olyan erejűek, hogy gyakran a torony egész egyszerűen lerepül a harckocsiról. A bent ülőknek ilyenkor esélyük sincs a túlélésre.
HIRDETÉS
Az orosz harckocsik ugyanazért repülnek a levegőbe, amiért a brit csatacirkálók felrobbantak a már idézett jütlandi csatában, minden idők legnagyobb tengeri ütközetében: mert a lőszerek találat esetén berobbannak. A különbség csak annyi, hogy az első világháborús tengeri csatában a britek azért tartották nyitva a páncélozott lőszerkamrák ajtóit, hogy minél gyorsabban tudják az ágyúkhoz juttatni a lövedékeket. Az orosz tankok tornyában pedig nincs hely az elkülönített és védett tárolásra. Akárhogy is, mindkét hiányosság az adott harceszköz – a hatalmas csatacirkáló vagy a jóval kisebb tank – teljes megsemmisüléséhez vezet közvetlen találat esetén.
Az orosz tervezők igyekeztek kijavítani a T-64 utódjainak katasztrofális hibáját, és pl. a legtöbb T-90 verzión oldalról és felülről már páncél védi a forgó lőszeradagolót, de a többi lövedéket továbbra sem tudják biztonságosan, elkülönítve tárolni. Ezért lehet az, hogy a szovjet eredetű orosz harckocsik felrobbanását videók százain lehet megnézni, a szíriai polgárháború eseményeitől kezdve az ukrajnai háborúig. Így történhetett az is, hogy az orosz hadsereg elveszítette azt a bizonyos T-80 prototípust is. Hogy egy kísérleti, egyetlen példányban létező harckocsi mit keresett a háborúban, egyelőre nem tudni.
Az első orosz tank, ami még szovjet eredetű, de már elkülönített lőszertárolóval és kifelé robbanó panelekkel rendelkezik, a T-90 széria legutolsó változata, a T-90M. Ez a legmodernebb, sorozatgyártású orosz harckocsi. Ugyanakkor még ennél is igaz, hogy a forgó lőszertárolóban, a személyzet közvetlen közelében ott vannak a lövedékek, amelyek találat esetén felrobbanhatnak a zárt toronyban.
Az orosz hadsereg április végén vetette be Ukrajnában a legfejlettebb tankját, amelyből eddig mindössze 100 példány áll rendelkezésre. Ilja Ponomarenko ukrán újságíró május elején tweetelte az első T-90M elvesztéséről szóló fotókat.
A T-72 és T-80 szériákon a tetőpáncél közismerten gyenge, de rosszul védett az infrafényszóró helye és maga a lövegpajzs is (ez tartja az ágyúcsövet). Ami igazán különös, hogy még a valóban korszerű T-90M esetében is halálcsapda a vezető helye, mert meg kellett vékonyítani a páncélt, hogy egy ember beférjen a vezetőülésbe, és hogy el tudják előtte helyezni a vezetéshez szükséges nézőkét.
HIRDETÉSÉs az ukrán tankok?
Miután az ukrán harckocsik is mind a T-64 leszármazottai, ugyanazok a problémák jellemzik ezeket is, mint az orosz tankokat. A különbség annyi, hogy Oroszországnak sokkal több modernizált páncélosa van, és ezek messzebbről, pontosabban és modernebb lövedékkel tudnak tüzelni az ukrán harckocsikra.
Ezért egy hagyományos, nyílt páncélos ütközetben az ukránoknak nem sok esélyük lenne. Ugyanakkor az is igaz, hogy fedezékből, lesből támadva, drónok élő felvételeinek segítségével, és a nagyon hatékony páncéltörő rakétákkal felszerelt gyalogos egységekkel együttműködve a régi, nem modernizált ukrán harckocsik is sikeresen harcolhatnak.
A lengyel és cseh tankok
A háború különös vetülete, hogy az Ukrajnának felajánlott lengyel és cseh harckocsik is T-72-esek, vagyis egyelőre minden harcoló fél egy 1960-as eredetű, szovjet tank változatait használja.
A lengyelek abból a modernizált változatból küldtek több mint 200 példányt, amelyet egy 2019-es fejlesztési programban alakítottak ki. Bár az elektronikája fejlett, a páncélzata az eredeti, ami ma már nem elégséges az orosz tankok ellen sem.
HIRDETÉSA cseh T-72-esek szinte a legegyszerűbb verziójúak. Abból a csökkentett képességű exportváltozatból származnak, amelyet a Szovjetunió a szövetségeseinek hajlandó volt szállítani, hiszen a Kreml a szovjet paranoia jegyében nem engedte hozzáférni a legjobb fegyverzethez a Varsói Szerződés tagjait.