Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Megint nem sikerült a civilek kimenekítése Mariupolból

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
szétlőtt kórház Bastankában
szétlőtt kórház Bastankában   -   Szerzői jogok  Euronews   -  

Szombaton sem sikerült civileket evakuálni Mariupolból. A városban található Azovstal fémmű alatt lévő bunkerekben öt és tizennégy év közötti gyerekek élnek hetek óta.

Beszámolók szerint fogytán a vizük és az élelmiszerük, de nem tudnak elmenekülni a háborús övezetből. Akad, aki március 25., azaz gyakorlatilag a háború kezdete óta próbál túlélni itt, miután a tüzérségi támadások elől igyekezett biztonságos helyre menekülni.

Ukrán hivatalos források szerint mintegy ezer civil, köztük nők és gyerekek rekedtek a létesítményben, ahol ukrán erők is tartózkodnak. Kijev azzal vádolja az orosz katonai vezetést, hogy az nem hajlandó humanitárius folyosót nyitni a civilek evakuálására, Moszkva viszont azt állítja, hogy épp az ukrán hadsereg nem engedi, hogy a civilek szabadon elhagyhassák az üzem területét.

Az ukrán hadsereg szerint az oroszok totális kontroll alá akarják vonni Donyeck és Luhanszk régiókat, ezért itt heves harcok zajlanak, ezek során pedig az orosz erők továbbra is támadnak civil létesítményeket is. A héten több ukrán egészségügyi intézményt is találat ért. Szombaton egy donyecki kórházat lőttek az orosz erők, de a hét korábbi részében egy limani és a Mikolajivtól 70 kilométerre északra, Bastankában álló kórházat is megtámadtak. Utóbbi annyira megrongálódótt, hogy a betegeket egy másik intézménybe kellett átszállítani.

"Épp egy műtét zajlott, amikor egyszercsak egy robbanást lehetett hallani. A robbanás hatására betörtek az ablakok és kiszakadtak az ajtók, de szerencsére senki sem halt meg. A műtét során épp egy beteg kezét amputálták" - mondja Alena Vaszilijevna, Bastanka város kórházának egyik vezetője.

Szombaton rakétatámadás érte Odesszát is. Legalább öt ember meghalt a fekete-tengeri kikötővárosban, és 18-an megsérültek. Az ukrán légierő tájékoztatása szerint a két rakéta egy katonai létesítményt és lakóépületeket talált el, két másikat viszont még a célpontjaik elérése előtt megsemmisített a légvédelem.

Ukrajna azt állítja, hogy két orosz tábornok is életét vesztette a Herszon közelében folyó harcokban.

A háború kezdete óta először lesz éjszakai kijárási tilalom Kárpátalján az ortodox húsvét első napjára virradó éjszaka, magyar idő szerint szombat este 10-től vasárnap hajnali 4-ig. Az ukrán hírszerzés szerint az orosz erők komoly civil áldozatokkal járó rakétatámadásokat terveznek, ezért mindenkit arra kérnek, hogy csak a kijárási tilalom után menjen templomba.