Ezt a borzalmat már csak csukott szemmel tudtam megörökíteni - egy magyar fotós vallomása Ukrajnából

HIRDETÉS

Nehéz elképzelni, hogy ez csak kitaláció lenne - mondta az ukrajnai mészárlásokat megkérdőjelezőkre Elek Krisztián, magyar dokumentarista fotográfus, aki az orosz-ukrán háború kezdete óta Ukrajnában van, és fényképezi a háború borzalmait.

A nyugati közvélemény az elmúlt másfél hónapban már hozzászokott az Ukrajnából érkező vérfagyasztó képekhez. Sokan elfelejtik, hogy nem egy filmet látnak, hanem a valóságot. Ráadásul olyan újságíróknak köszönhetően, akik minden reggel felveszik a PRESS feliratos golyóálló mellényt, a sisakot és nem törődnek azzal, hogy bármikor aknára léphetnek.

Elek Krisztián, dokumentarista fotográfus 2008-ban költözött az Egyesült Királyságba. Azóta számtalan országból tudósított és másfél évet töltött Afrikában HIV és AIDS felvilágosításokat tartva. Már az orosz invázió kezdete óta járja a háborús helyszíneket. Megfordult Kelet-Ukrajnában és néhány napja tért vissza kijevi főhadiszállására Bucsából. Az elmúlt hetek kihívásairól kérdeztük és arról, hogy ő fotósként hogyan tud ember maradni egy kegyetlen konfliktus kellős közepén.

Euronews: Hogyan kerültél Ukrajnába?

Elek Krisztián: Én eredetileg is ide jöttem volna. Úgy volt, hogy a Donbaszba megyek fotózni, mert ugye a háború már 2014 óta tartott, csak ezzel a média nem annyira foglalkozott. 5 hetet kellett várnom az akkreditációmra. Végül február 23-án kaptam meg. Este már a lutoni repülőtéren aludtam. Amikor másnap a check-in pulthoz mentem és a hölgy nézte az útlevelemet, akkor kaptam meg sms-ben, hogy az összes gépet törölték Ukrajna felé, mert az oroszok megtámadták az országot. Úgyhogy mindent újra kellett szerveznem és végül Budapest érintésével jutottam ki Kárpátaljára.

Hogyan kezelik most a nemzetközi újságírókat?

Más dokumentarista fotósokkal beszéltük, hogy ez az első olyan háború, ahol ilyen szigor van. Nem mehetünk azonnal oda a helyszínekre. Ez azért van, mert az ukránok azt akarják, hogy az oroszok a lehető legkevesebb dologról értesüljenek a médiából. Például a helyszíneket, amelyeket támadás ért, ne ismerjék fel. Amikor Odesszában csináltam képeket, fontos volt, hogy az utcák ne legyenek felismerhetők, hogy az oroszok ne tudják, mi vár rájuk. Minden újságírónak akkreditációra van szüksége. Folyamatosak az ellenőrzések, de a katonák nagyon udvariasak.

Az egyik Facebook bejegyzésedben azt írtad, hogy a valóság sokkal rosszabb, mint amit a nyugati média mutat. A tévék tele vannak véresebbnél véresebb képekkel. Hogyan lehet még ennél is rosszabb?

Az a fajta rombolás és nyomor vagy fájdalom, ami itt van a falvakban azt nagyon nehéz visszaadni. Még képekkel vagy videókkal sem. A minap úgy készítettem fotót, hogy be volt csukva a szemem. Hiába néztem a kamera nézőkéjébe, becsuktam a szemem, mert nem tudtam elviselni, amit látok. Pedig én nagyon sok mindent elviselek, de ezt nem tudtam. Kétéves kislánynak a családját ölték meg. Evakuációs konvojban mentek. Ők voltak az utolsó autóban, amikor az oroszok elkezdték lőni őket nagy kaliberű gépfegyverrel. Rajta volt a fehér zászló a kocsin, „Dytyna” azaz gyerek. Nem számított, az oroszok kilőtték az egész autót. És mivel nagy kaliberű volt, gyakorlatilag az ülésen lévő anyának a feje lerobbant. Mivel éppen egy falu mellett haladtak el, egy közeli lakos szedte ki a tetemeket az autóból és ásta el egy bokros területen, amit utána a rendőrséggel együtt exhumáltunk. És az elmúlt 5 napban most már folyamatosan exhumálások vannak, mert rengeteg a tömegsír.

Az ország nagyobbik részében elmúlt a közvetlen fenyegetés. Hogyan élnek most az ukránok?

Van egy falu, Andriivka, amely teljesen el lett törölve a föld felszínéről. Ott volt az orosz tüzérség központja. Az emberek nem értik, hogy mi történik. Akinek volt hova mennie, elmenekült, csak az idősek maradtak, ők pedig pokoli körülmények közt élnek. Borzasztó hideg van, nincs étel, nincs villany, nincs fűtés, nincs semmi. Szinte képtelenség a távolból elképzelni azt a fájdalmat, amit ők átélnek.

Egyre több hír érkezik arról, hogy az ukránok elindulnak hazafelé, azokra a területekre, ahonnan már kivonultak az oroszok. Van hová visszaköltözniük?

Kijevbe vissza lehet költözni, a falvakba már nehezebb. Ott gyakorlatilag eltűntek a házak. Láttam egy hölgyet, aki visszajött a fiával és amint meglátta, hogy semmijük sem maradt, elkezdett zokogni az utcán.

Volt olyan is, aki végig ottmaradt és megpróbálta megvédeni azt, ami az övé. Engedte, hogy a kertjében egy bunkerben orosz kiskatonák lakjanak. Ennek ellenére egyszer csak azt mondták neki a katonák, hogy azt a parancsot kapták, gyújtsák fel az összes otthont. Ez alól az övé sem kivétel. A nőnek felégették és lebombázták az autóját, a házát, mindenét.

Másrészt sokan attól tartanak, hogy az oroszok még egyszer megpróbálják majd bevenni Kijevet. Az ukrán titkosszolgálat úgy tudja, hogy a második világháború lezárásának évfordulójára, május 9-re Moszkva újra megpróbálja majd bekebelezni Ukrajnát.

Mennyire biztonságosak azok a részek, ahol már nincsenek harcok? Szabadon lehet járkálni Kijevben és a környékén?

Még nem. Egyrészt vannak szabotőrök, másrészt mindenhol lehet találni aknákat, lövedékeket. A szántőföldek tele vannak bombákkal, de még az út közepén is bele lehet botlani egy fel nem robbant töltetbe. Nem véletlen, hogy az újságíróknak golyóállómellényt kell hordaniuk. Bármikor ráléphetünk egy aknára. Ebben a háborúban nem kímélték az újságírókat. De igazából senkit. Van arról fotóm, hogy egy malacot lelőttek. Ott fekszik az anyadisznó az út közepén. Senkinek sem ártott, csak egy mozgó lény volt.

2014-ben sok orosz katona azt sem tudta, hogy hová vezényelték, most tudták? A katonák ellenségesek voltak az ukránokkal?

HIRDETÉS

Volt kiskatona, aki remélte, hogy megsérül, hogy hazamehessen, de sokan elhitték, hogy tényleg a nácik ellen harcolnak. Levetkőztették a fiatal férfit az utcán teljesen meztelenre, hogy náci tetoválásokat keressenek rajta.

Az elmúlt napokban rengeteget lehetett hallani a bucsai mészárlásról. Te két napja tértél vissza onnan. Milyen most a helyzet a városban?

Azokat a tetemeket, amikről mindenki beszél már összeszedték az utcákról mire én odaértem. Benn az udvarokban rengeteg embert temettek el. Egy férfi úgy halt meg, hogy az oroszok kihívták az otthonából, majd egyszerűen lelőtték. A felesége temette el. Az asszony elkezdte a saját sírját is ásni mellette, de lányával végül sikerült elmenekülnie.

Benn Bucsa központjában, van egy óvoda, ami gyakorlatilag egy orosz főhadiszállás volt. A panelházak tövében volt ez az óvoda, ott parkoltak a tankokkal is. Azért ott rendezkedtek be, mert a helyi lakosok a környező házak miatt nem szórták rájuk a Molotov-koktélokat (gyerekek ekkor már nem voltak az óvodában, de nem akarták a saját házukat felgyújtani - a szerk.).

Van egy kertvárosi rész, ahol az ukránok rajtaütöttek egy orosz hadoszlopon. A negyedből nem maradt más csak 10-15 kiégett tank, harckocsi és kamaz (teherautó).

HIRDETÉS

Voltam a Szent András templom udvarán, ahol megtalálták a tömegsírt, kilógtak a kezek meg a lábak. Szörnyű látvány volt. És akkor még csak megbecsülni tudták az áldozatok számát.

Hányan maradtak a városban? Van egyáltalán esély arra, hogy valaha is visszatér az élet a rendes kerékvágásba?

Úgy kell elképzelni Bucsát és Irpinyt, hogy ez egy kertvárosi rész, 20-25 kilométerre Kijevtől. Nagyon sok fiatal költözött ki az utóbbi években. Nagyon fejlett, gazdag szép környék. Akad néhány panelház, de többségében új családi házak vannak.

Találtunk egy utcát, amiben 3-4 ház össze volt kötve, a kerítéseket az oroszok átütötték, hogy biztosítsák az átjárást. Ott főztek, buliztak. Rengeteg alkoholt összegyűjtöttek a környékről. Voltunk az orosz tisztnek az emeleti szobájában, ahol ott hevert az orosz zászló és az ejtőernyős kitűzője. Az ember a szeme előtt látja, hogy korábban ott egy klassz kis élet lehetett.

Rengeteg állat van a környéken és mindegyik éhezik. A kutya nem mer feljönni a pincéből, mert annyira retteg. Az oroszok folyamatosan lődöztek összevissza a Kalasnyikovokkal, amikor részegek voltak és ezért minden állat retteg, menekül az embertől. Összeszedtük az orosz katonák hátrahagyott kajacsomagjait. Volt benne sajt, májkrém, szalonna meg ilyesmik. Kibontottuk és otthagytuk az utcán, hogy egyenek.

HIRDETÉS

Mennyire bizakodók most az ukránok?

Az ukránok elképesztően optimisták. Minden egyes állampolgár részt vesz az oroszok elleni harcban és az újjáépítésben vagy így vagy úgy. Megpróbálják a legjobbat kihozni a körülményekből.Az elejétől kezdve hiszik, hogy megnyerik ezt a háborút. Én kevésbé vagyok derűlátó. Nem gondolom, hogy elvesztik, de ez akkor sem lesz egy egyszerű menet. Ez a háború nagyon hosszan el fog húzódni. Az ukrán hírszerzés szerint a keleti és a déli részen biztos, hogy folytatódni fognak a harcok és lehet, hogy Kijevet is megpróbálják bevenni még egyszer. Most már hallottam olyan híreket is, hogy a háború még több mint 1 évig fog tartani.

A magyar sajtóban is egyre gyakrabban jelenik meg Moszkva narratívája, miszerint az ukránok provokálták ki a háborút, ez csak egy ,,szabadságharc" és semmi sem fekete vagy fehér. Mit üzennél azoknak, akik nem hiszik el, hogy vérengzés folyik Ukrajnában?

Én megértem, ha valaki nem hisz a médiának, de azt gondolom, hogy el kell hinni, hogy ez van. Vagy ha nem, akkor ide kell jönni és megnézni. Nem a távolból beszélni. Ez szörnyű. Nem akarok okoskodni sem. Csak amikor az ember ott áll a tömegsír szélén, akkor nehéz elképzelni, hogy ez csak kitaláció.