Vajon bíróság elé kerülnek az ukrajnai háborús bűnök elkövetői?

Access to the comments Kommentek
Írta: Németh Árpád
A fényképek Bucsában készültek 2022. április 3-án, 4-én és 8-án
A fényképek Bucsában készültek 2022. április 3-án, 4-én és 8-án   -   Szerzői jogok  AP Photo/Vadim Ghirda/Rodrigo Abd/Efrem Lukatsky   -  

A Bucsában megölt civilek valószínűleg csak a jéghegy csúcsa a háborús bűnök sorozatában, amit az orosz katonák követtek el az Ukrajna elleni invázió kezdete óta. A kiszolgáltatott polgári lakosság elleni támadás, tiltott fegyverek bevetése és egy atomerőmű megrohamozása mind-mind háborús bűncselekménynek minősül. Orosz csapatok bombázták a mariupoli színházat, amelynek alagsorában kétezer helybeli keresett menedéket, és kazettás bombákkal lőtték a kramatorszki pályaudvart, ahol több ezren várakoztak olyan szerelvényekre, amelyekkel elmenekülhetnének a háború borzalmai elől. Hasonló kegyetlenségeket Európában legutóbb három évtizede, a balkáni háborúk során követtek el. Akkor 161 embert állítottak bíróság elé háborús bűnök vádjával, köztük a szerb kormány közreműködésével az egykori államfőt, Slobodan Miloševićet is, aki a polgárháború egyik szellemi atyja volt. Vajon az Ukrajnában elkövetett háborús bűnök után a vádlottak padjára kerülhet Vlagyimir Putyin orosz elnök is?

A háborús bűnök kivétel nélkül szívszorító történetek – három szereplővel.

Az első, a felbujtó, ideológiai alapot teremt a bűncselekmény elkövetéséhez azzal, hogy ellenségnek nyilvánít más nemzetet vagy más felekezethez tartozó hívőket. Általában nemzeti vagy vallási vezető, a kettőt azonban egy személyben is megtestesítheti, ha hívei vagy követői szinte vallási áhítattal követik megnyilvánulásait.

A második a parancsot kiadó vagy teljesítő végrehajtó, a pribék. Felfegyverzett, gátlástalan, könyörtelen, akit a vezető kinyilatkozása is vérengzésre ösztönöz, bár néha ez nem alapfeltétele embertelen viselkedésének. Arra is volt példa, hogy kegyetlenségében pusztán a fosztogatás és a zsákmányszerzés vezérelte. Lelkiismerete, így furdalása sincs.

A harmadik szereplő az áldozat, a préda. Az esetek zömében fegyvertelen, kiszolgáltatott civil, vagy ha katona, akkor magatehetetlen fogoly. Bárki is legyen, hóhérjánál gyengébb, és nem tudja magát megvédelmezni.

A végrehajtó összehasonlíthatatlanul erősebb az áldozatánál, és fölényével fenntartás nélkül visszaél. Tettét ezért nevezik vérengzésnek, mészárlásnak, népirtásnak – az áldozatok számának függvényében.

Amennyiben Ön nem erős idegzetű, talán az lenne a célszerű, ha itt hagyná abba a cikk olvasását.

Megadta magát, mégis lelőtték

A német közszolgálati televízió második csatornájának tényfeltáró műsora, a ZDF Frontal két drónfelvételt kapott egy magát akkor még megnevezni nem kívánó ukrajnai forrástól.

A két-, illetve négyperces, március 7-én kora délután készült felvételen az E40-es gyorsforgalmi út látható, Kijevtől néhány kilométerre nyugatra.

Az autópályától északra fekvő külvárosokat ekkor még az oroszok ellenőrizték. Egy benzinkúttól néhány méterre egy orosz harckocsi állt. A tankon az ukrajnai orosz erők egyik jellegzetes fehér azonosító jele látható. Előtte egy kék, golyónyomoktól sérült autó. A tank mellett, az erdőben felfegyverzett katonák apró, de jól kivehető sziluettje vehető ki.

Délután négy után két perccel több személyautó tartott Kijev felé, a tank láttán azonban inkább visszafordulnak. Egy ezüstszürke autó vezetője azonban csak lelassított, majd megállt.

A sofőr felemelt kézzel szállt ki autójából. Fegyvernek látszó tárgy nem volt a kezében, és a jelét sem adta annak, hogy támadni készülne. Azonnal fatális lövés érte.

A felvételből ítélve orosz katona végzett vele, akit fehér karszalagjáról lehet azonosítani. A gyilkos elfutott a helyszínről.

A ZDF Frontal a felvételek alapján minden kétséget kizáróan azonosította a helyszínt és az időpontot.

A felvételből nem derült ki azonnal, hogy az ezüstszürke autóban többen ültek. A CNN stábja azonban megtalálta Olekszandr Radzihovszkijt, az ukrán különleges hírszerzés, a Bugatti század tagját, aki a drónt irányította.

„Egy autós csoport menekült egy kisvárosból, Irpiny mellől, ahol már 10 napja voltak körbezárva élelem, víz és meleg ruha nélkül” – mondta Radzihovszkij. „Nem tudták, mi történik, és azt sem, hogy az orosz erők előrenyomultak, és elfoglalták ezt a pozíciót".

A videón csak az látszik, hogy az autóból kiszálló, magát megadó férfi roskad össze, miközben a mellette ülő feleségével is végeztek. Rajtuk kívül azonban még ketten ültek a hátsó ülésen: a hatéves Gordej Jovenko, és a család egyik hölgyismerőse. Az orosz katonák felszólították őket, hogy szálljanak ki. A nő átölelte a kisfiút, hogy megvédje a haláltól.

A kis Gordej pillanatokkal korábban vesztette el szüleit, a 32 éves Makszimot, aki mozdulatlanul hevert az úttesten, és édesanyját, a 37 éves Kszeniját, akit az autóban lőttek agyon.

A kisfiút és a nőt az erdős területre vezették, miközben a katonák átkutatták az autót, majd a férfi holttestét az út szélére vonszolták.

„A gyilkosságok minden egyes pillanatát és részletét megörökítettük” – mondta Radzikhovszkij, aki csupán 500 méteres távolságról irányította a drónt. Azóta ezzel a képpel álmodik.

Csaknem egy hónappal az incidens után a CNN eljutott a helyszínre, az E-40-es autópályára, Mila közelében.

Oszló holttestek hevertek még mindig az út mentén, elszenesedett emberi maradványok dőltek járművekre. És ott volt a teljesen kiégett, ezüstszürke autó roncsa is, amelyben a Jovenko család utazott.

A kisfiút és a nőt egyébként az oroszok később szabadon engedték.

Radzihovszkij csapata elküldte az incidensről készült felvételeket az ukrán ügyészségnek is.

„Amikor az autókat felgyújtják, az autókban ülő emberekre lőnek, majd felperzselik őket, és mindez rendszerszinten történik, akkor ez nem csak háborús bűncselekmény, hanem emberiség elleni bűncselekmény” – mondta a milai mészárlást vizsgáló Irina Venediktova ukrán főügyész.

Az embereket úgy lőtték le, mint a kutyákat, sőt az ebekkel is végeztek

Az Ukrajnában elkövetett háborús bűnökről szóló hírek már hetekkel a hadüzenet nélküli orosz invázió megkezdése után elterjedtek. A borzalmakat azok után tárták fel tüzetesebben, hogy az oroszok kivonultak bizonyos térségekből – például Kijev környékéről.

Itt található, az ukrán fővárostól északnyugatra, kőhajításnyira a nagyjából harmincezres lakosságú Bucsa, ahová az orosz megszállás után elsőként merészkedtek vissza a haditudósítók.

„Számos holttest mellett haladtunk el a városban” – jelentette a helyszínről a New York Times tudósítója, akit a helyiek egy házhoz irányítottak.

Itt három holttest feküdt a kertben. Dulakodásnak semmi nyoma. Az áldozatok fegyvertelenek voltak, egyenruhát sem viseltek, és a jelek szerint semmilyen ellenállást nem tanúsítottak.

A tudósítók látogatása közben érkezett meg egy idősebb néni is a helyszínre.

„Romancsek!” – borult könnyek között az egyik tetemre. A helyi szokások szerint a gyász jeleként virágot hozott, sárgát, és süteményt.

Romant főbe lőtték. Mint kiderült, a másik áldozatnak Szerhijnek volt a sógora. Szerhij arcát egy kék kendővel fedték el. A harmadik férfit senki sem ismerte.

A virággal érkező néni, a 72 éves Tatjana Petrovna Roman közeli hozzátartozója volt. Sógorához, Szerhijhez csatlakozott, aki azért maradt Bucsában, hogy a kutyáira vigyázzon.

Nem messze a férfiak holttestétől megtalálták a két kutyát is. Holtan. Mindkettőt lelőtték.

Március 17-én 11 óra körül Jurij Necsiporenko és édesapja, Ruszlan kerékpárral a bucsai önkormányzatba indult, ahol segélyt osztottak. A városban, amelyet az orosz erők az elsők között foglaltak el, megszűnt az áram-, gáz- és vízellátás, és gyakorlatilag minden létfontosságú dolog hiánycikkeknek számított.

Apa és fia abban bíztak, hogy gyógyszert és élelmiszert tudnak szerezni. Útközben egy orosz katona állította meg őket. A megadás jeleként azonnal felemelték a kezüket.

„Mondtuk, hogy nincs nálunk fegyver, nem jelentünk semmilyen veszélyt” – idézte fel a történteket a 14 éves Jurij a BBC-nek telefonon, édesanyja jelenlétében.

„A katona végigmérte apámat, és rálőtt. Kétszer, a mellkasán, a szíve tájékán.”

A katona ezután a fiúra szegezte a fegyvert, és még kétszer elsütötte. A karját találta el, majd Jurij fejére célzott, de a golyó célt tévesztett, és csak a kapucniján hatolt át. Ezután – a biztonság kedvéért – még egy golyót eresztett a már halott Ruszlan fejébe.

Miután a gyilkos egy tank mögé rejtőzött, a fiú vérző karjával feltápászkodott, és hazafutott.

A BBC stábja Bucsában emberek holttesteit fedezte fel az utcákon. Néhányukat halántékon lőttek, mint egy kivégzésen. Egyesek lábát kötötték gúzsba, nehogy elmenekülhessenek, vagy a kezüket kötözték meg a hátuk mögött. Néhány áldozaton tankok hajtottak át.

Sok holttestet a Jablonszka utcában fedeztek fel, mindössze 2 kilométerre attól az utcától, ahol Ruszlánnal végeztek.

Amikor Jurij vérző sebeivel hazaért, elújságolta anyjának a történteket. Alla meg volt győződve arról, hogy a fiú tévedett: Ruszlan bizonyára csak megsebesült, és orvosi segítségre szorul. Fia rimánkodása ellenére vissza akart menni a helyszínre. Végül a szomszédok állították le, akik arra figyelmeztették, hogy az oroszok mindenkit megölnek az általuk ellenőrzött területen.

Másnap Alla édesanyjával – fehér kendőt viselve – mégis elmerészkedett a lövöldözés helyszínére. Jurij nagymamája könyörgésére az orosz katonák végül átengedték, így a két nő hazavonszolhatta Ruszlan holttestét. Ügyvéd volt, 49 éves. A családi ház kertjében temették el.

Fia, Jurij szerint a katona, aki megölte, egyértelműen orosz volt. Az egyenruhája sötétzöld volt, az orosz hadseregre jellemző, mondta.

„Láttam, hogy a golyóálló mellényére oroszul az volt írva: Rosszija.”

Az oroszok április 1-jén vonultak ki Bucsából. A felszabadulást követő első napon 280 holttestet gyűjtöttek össze, és temettek el tömegsírokba – mondta Anatolij Fedoruk polgármester.

Rajtuk kívül még március 12-én 57 áldozatot hantoltak el egy másik tömegsírban, a helyi templom közelében. Az orosz kegyetlenség áldozata volt Roman, Szerhij és Ruszlan is.

A meggyilkolt civilek és megerőszakolt nők száma korántsem végleges.

Az ukrán hatóságok nagy valószínűséggel azonosították a bucsai vérengzés felelősét, annak az orosz egységnek a parancsnokát, amely korábban elfoglalta a kisvárost. Bucsát az 51460-es kódszámot viselő orosz egység, a 64-es gépesített lövészzászlóalj uralta, amely a Távol-Keletről, Habarovszk térségéből érkezett.

Parancsnoka Azatbek Omurbekov Aszanbekovics alezredes – közölte az ukrán felderítés, amely azt ígérte, hogy „levadásszák” a bucsai mészárost.

Kísérteties hasonlóság a boszniai vérengzésekkel

Huszonkilenc éve, 1993. április 16-án nem sokkal dél után érkeztünk a közép-boszniai Ahmići faluba, ahol a brit békefenntartók sok civil áldozatot fedeztek fel.

A háború előtti népszámlálás szerint ezerkétszáz lakosa volt, ebből 500 bosnyák, és valamivel több horvát. Ez utóbbiak politikai vezetése úgy döntött, hogy horvát területnek nyilvánítja a térséget. Az ultimátum lejártának másnapján, április 16-án hajnalban egyidejűleg több támadást indított a bosnyákok lakta települések ellen. Az ott élő horvátokat előző este figyelmeztették a készülő akcióra, a nőket és a gyermekeket pedig evakuálták.

Ahmićit három irányból támadták, és ezzel arra kényszerítették az ott élőket, hogy a negyedik, dél felé meneküljenek, ahol orvlövészek vártak rájuk. Más, kisebb csapatok módszeresen házról házra jártak, gyújtogattak, és megölték az ott lakókat.

A megmaradt bosnyák lakosságot szinte teljesen kiirtották.

Összesen 116 falubelivel végeztek, köztük 32 nővel és 11 tizenévessel.

Forrás: ICTY
Brit békefenntartók szállítják el az ahmići vérengzés áldozatainak holttestét 1993 áprilisábanForrás: ICTY

Az operatőrünket sokkolta látvány és a mindent átható égett hús szaga. A munkáját sem tudta végezni, csak egy-két snittet sikerült megörökítenie, ezért másoktól kellett kölcsönöznünk vágóképeket.

Az Európai Közösség egyik megfigyelője olyan gyermekek holttestét látta, akik a helyzetükből ítélve kínok között haltak meg.

A vérengzés után a horvát vezetés megkísérelte eltussolni a történteket, utóbb azonban több hangfelvételből kiderült, hogy személyesen Franjo Tuđman akkori horvát elnök adott parancsot a bosnyákok elleni támadásokra.

Ő 1999-ben elhunyt, és ezzel megúszta a hágai törvényszéket, a térség két horvát nemzetiségű parancsnokát azonban háborús bűnökért 40, illetve 25 évre ítélte a Nemzetközi Büntetőbíróság. Az ahmići vérengzés ügyében összesen tizenhatan kerültek a vádlottak padjára.

Az orosz cáfolat dacára gyűlnek a bizonyítékok, Orbánt pedig színvallásra kényszerítette lengyel szövetségese

A kilencvenes évek balkáni háborúiban, időrendi sorrendben Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában, végül Koszovóban az ahmići vérfürdőnél sokkal súlyosabb gaztetteket is elkövettek – gondoljunk csak Vukovár elpusztítására vagy a srebrenicai népirtásra –, Ahmići és Bucsa tömeggyilkosságai között azonban számos hasonlóság fedezhető fel.

Mindkét településen ugyanolyan könyörtelenséggel végeztek a civilekkel, és utána mindkét helyen megkísérelték elhallgatni a történteket vagy cáfolni.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter – Bucsától 900 kilométerre, Moszkvában – azt állította, hogy a Kijev melletti vérontás megrendezett és hamis „provokáció”, amely napokkal az orosz csapatok kivonulása után történt.

Semmilyen magyarázattal nem támasztotta alá, hogy az ukránok miért gyilkolták volna le honfitársaikat.

Moszkva-hű és oroszbarát propagandaoldalak kérdőjelezik meg itt is a bucsai kegyetlenkedést, miközben rendületlenül gyűlnek a háborús bűnök elkövetésének bizonyítékai.

„A kijevi kormányzat durva és cinikus bucsai provokációjának” minősítette a történteket Vlagyimir Putyin orosz elnök is, amikor április 6-án személyesen gratulált telefonon Orbán Viktornak újraválasztása alkalmából. A magyar miniszterelnök nemzetközi sajtóértekezletén erről, csakúgy mint a vérfürdőről nem ejtett egy szót sem nemzetközi sajtóértekezletén.

„Ha Orbán nem látja, mi történt Bucsában, menjen el szemorvoshoz!” – üzente neki eddig hű szövetségese, Jarosław Kaczyński, a lengyel kormánypárt vezetője, Lengyelország tényleges első embere, aki nagyon „lehangolónak” nevezte az ukrajnai háborút.

Orbán Viktor miniszterelnök természetesen elítéli a bucsai tömegmészárlást – erről azonban már szóvivője tájékoztatta az MTI-t Kaczyński dorgálása után.

A bizonyítékok alapján már korábban kiderült, hogy félelemkeltésből és tervszerűen ölhették meg a bucsai civileket – állítja a német hírszerzés, amely lehallgatta az orosz sereg rádióforgalmát, amelyben a Kijev mellett élő civilek meggyilkolásáról beszéltek. A német elhárítás, a BND a Bundestag képviselőit is tájékoztatta a felderítés eredményéről.

Miközben a Kreml tagadta felelősségét, a nyomok a Wagner-csoport nevű orosz zsoldos egységhez vezetnek, amely valószínűleg vezető szerepet játszott a kegyetlenkedésekben. Tagjai hasonló mészárlásokat követtek el a szíriai polgárháború idején is.

Mi a háborús bűncselekmény, és ki ítélkezik?

A háborús bűncselekmény a fegyveres konfliktus során elkövetett olyan bűntett, amely sérti a polgári lakosság védelmét szolgáló nemzetközi humanitárius jogot. A háborús szabályokat több szerződés kodifikálta, a többi között az 1949. évi Genfi Egyezmény, valamint azt megelőzően az 1899. és 1907. évi Hágai Egyezmények.

Az elsődleges szerv, amely háborús bűnökért vonhatja felelősségre az egyéneket, a Nemzetközi Büntetőbíróság) A törvényszéket a Római Statútum elnevezésű szerződéssel hozták létre. A Föld legtöbb országa – 123 állam – csatlakozott a szerződéshez, amelynek az Egyesült Államok nem tagja, Oroszország pedig a Krím elcsatolása után kilépett belőle. Ukrajna sem tagja a bíróságnak, korábban azonban elfogadta illetékességét.

A tagságtól függetlenül bárki a bíróság elé állítható, akit az NBB joghatósága alá tartozó bűncselekménnyel vádolnak. A bíróság nem országok, hanem személyek felett ítélkezik, és azokra összpontosít, akik a legnagyobb felelősséggel tartoznak a döntéshozatalban: a vezetőkre és vezető tisztségviselőkre.

A Nemzetközi Büntetőbíróság konkrétan meghatározta a népirtás, a háborús bűnök, az emberiesség elleni bűncselekmények és az agresszió bűntetteinek fogalmát.

A polgári lakosság célba vétele, a genfi egyezmények megsértése, az emberek meghatározott csoportjainak célba vétele, és sok más akció háborús bűncselekménynek számít.

„Egy biztos: az aknavetők szándékos bevetése a lakosság ellen vagy civilek vagy polgári objektumok célba vétele a törvényszék joghatósága alá tartozó bűncselekmény” – nyilatkozta az NBB főügyésze nem sokkal az orosz invázió után.

„Katonai szükségszerűség esetén a konfliktusban részt vevő feleknek egyértelmű kötelessége, hogy ne alkalmazzanak aránytalan erőt, és ügyeljenek arra, hogy a lőszert és fegyvereket ne alkalmazzák széles körben azon a területen, ahol civilek élnek” – mondta Karim Khan.

A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze már március 2-án teljes körű vizsgálatot indított az Ukrajnában 2013. november 21-től bárki által elkövetett háborús bűncselekmények, emberiesség elleni bűncselekmények vagy népirtás múltbeli és jelenlegi vádjai ügyében. Khan nyomozókból, ügyvédekből és más szakemberekből álló csapatot küldött Ukrajnába, hogy megkezdjék a bizonyítékok begyűjtését.

Bucsa csak a jéghegy csúcsa

A Bucsában elkövetett rémtettektől hangos a sajtó, mert az orosz csapatok visszavonulása után itt sikerült először feltárni a háborús bűncselekményeket, a helyszínek azonban Ukrajna északi és nyugati területeire terjednek ki.

Az Amnesty International már az invázió másnapján, február 25-én megállapította, hogy az orosz erők „a civil életekkel nem törődve” ballisztikus rakétákat és más, nagy területre ható robbanófegyvereket vetettek be sűrűn lakott területeken. A szervezet szerint a Vuhledar, Harkiv és Uman ellen indított támadás valószínűleg háborús bűncselekménynek minősül.

Március első két napján az orosz tüzérség Mariupol egyik sűrűn lakott negyedét vette célba, amit közel 15 órán át lőttek. Többszázan haltak meg az alpolgármester szerint.

Az invázió első hetében legalább 1006 civil áldozatot regisztrált az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosságának Hivatala, „a valós számok azonban vélhetően jóval magasabbak”.

Az Amnesty International tiltott fegyverek, például kazettás bombák bevetéséről is beszámolt.

Mariupol ostroma során többször is megkísérelték humanitárius evakuációs folyosók létrehozását, de ezek kudarcba fulladtak, mert a korridort az oroszok a tűzszünetet dacára is lőtték, illetve aláaknázták.

Március 3-án orosz tankok rohamozták meg a zaporizzsjai telepet, Európa legnagyobb atomerőművét. Aznap este a kijevi amerikai nagykövetség háborús bűncselekménynek minősítette az esetet, mivel a genfi egyezmények kiegészítő cikkelye általánosságban tiltja a polgári célú atomerőművek elleni támadásokat.

Az orosz erők megrongálták vagy lerombolták a mariupoli Kuindzsi Művészeti Múzeumot, a szovjet korabeli Scsorsz mozit és egy gótikus stílusú, újjáépített könyvtárat Csernyihivben, a kijevi Babiny Jar holokauszt emlékkomplexumot, és egy 19. századi fatemplomot a zsitomiri területen található Vjazivkában. Az UNESCO szerint legalább 53 ukrán történelmi emlékhely, vallási épület és múzeum bizonyítottan kárt szenvedett az orosz invázió során, holott a kulturális javak különleges védelmet élveznek a Genfi Egyezményben.

Az ENSZ ukrajnai missziója március végéig 74 egészségügyi létesítmény elleni támadást azonosított.

Háborús bűncselekménynek számít a mariupoli színház lebombázása, ahol kétezren kerestek menedéket. A becslések szerint háromszázan hiába; odavesztek a civilek ellen irányuló robbanásokban.

Az ukrán főügyész szerint a bucsainál is több áldozatot követelt a csupán 25 kilométerre levő Borodjankában elkövetett vérontás, amelynek körülményeit most kezdték csak feltárni.

A kramatorszki pályaudvart, ahol többezer ember várakozott evakuációs vonatokra, a helyszínből ítélve két pontatlan, ezért tiltottnak minősülő kazettás bomba találta el, amelynek repeszei félszáz civil életét oltották ki azonnal. Félő azonban, hogy az áldozatok száma a sok súlyos sérült miatt nem végleges.

Az igazságszolgáltatás korlátai

A megboldogult Jugoszlávia területén elkövetett háborús bűnökért összesen 161, különböző tisztségű, beosztású és nemzetiségű személyt állítottak Hágában a vádlottak padjára. A legtekintélyesebb közülük a „balkáni mészárosnak” is nevezett szerb autokrata vezető, Slobodan Milošević volt, aki csak azért került az igazságszolgáltatás elé, mert a szerb kormány együttműködött a törvényszékkel. A volt államfőt 2001. április 1-jén tartóztatták le Belgrádban.

Súlyos büntetéséről majdnem öt évvel később bekövetkezett szívszélhűdése mentette meg. Scheveningeni cellájában találták holtan. Idegenkezűségre utaló jelek nem voltak.

Slobodan Milošević volt a felbujtó, a politikai vezető, aki mások ellen uszította elsősorban militáns honfitársait.

Hozzá hasonlóan az amerikai elnök hosszú vonakodás után háborús bűnösnek nevezte Vlagyimir Putyint, akit Biden szerint nemzetközi bíróság elé kell állítani a Bucsában elkövetett gyilkosságok miatt.

Kétségtelen, hogy az orosz elnök a háborús hangulatot szította, és közvetlenül a tűzparancs kiadása után bejelentette, hogy „nácimentesíteni” kell Ukrajnát.

Szerepét az ügyészség nyilván vizsgálni fogja, a bíróság pedig elméletileg vádat emelhetne Putyin ellen már a Krímben elkövetett háborús bűnök korábbi elrendelése miatt is.

A Nemzetközi Büntetőbíróság azonban a vádlott távollétében nem folytat tárgyalást. Az orosz elnököt – Miloševićhez hasonlóan – Oroszországnak kellene kiadnia, vagy Oroszországon kívül kellene letartóztatni.

Mindkét változat teljesen valószínűtlennek tűnik abban az országban, ahol a tényeket elhallgatják, az elnököt pedig nemzeti hősként ünneplik, és támogatottsága szárnyal.