NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Lebombázott pályaudvar: több tucat halott Kramatorszkban

Március közepén készült felvétel a kramatorszki pályaudvarról
Március közepén készült felvétel a kramatorszki pályaudvarról Szerzői jogok AP Photo/Andriy Andriyenko
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Brit információk szerint az oroszok teljesen elhagyták Ukrana északi részét, annál intenzívebbek a támadások azonban keleten és délen.

HIRDETÉS

Ukrán jelentések szerint több mint 30 ember halt meg a kelet-ukrajnai Kramatorszk vasútállomást ért orosz rakétatámadásban, több mint százan megsérültek. A jelentések szerint ezrek vártak ott az evakuálásukra.

Az ukrán vasút vezetője szerint két rakéta csapódott be az állomáson. A közösségi médiában közzétett fotókon több tucatnyi holttest látható. Az AFP riportere a helyszínen legalább húsz holttestet látott hullazsákokban a pénteki támadás után. A jelentések szerint ezrek várakoztak épp az állomás környékén, hogy evakuálják őket. 

Kramatorszk volt az egyik legkeletebbre fekvő, még működő vasútállomás Ukrajnában. A várost úgy ismerték, mint a Kelet-Ukrajnából történő evakuálás egyik fő csomópontját. 

A bombázás napokkal azután történt a 200 ezres donecki város pályaudvarán, hogy Oroszország bejelentette, a jövőben katonailag a kelet-ukrajnai Donbasz régió "felszabadítására" összpontosít. A helyi hatóságok ezért felszólították a régió lakóit, hogy meneküljenek nyugat felé. Pavlo Kirilenko Donyeck megyei kormányzó szerint az oroszok

pontosan tudták, mire céloznak, pánikot és félelmet akartak kelteni, és a lehető legtöbb civil lakossal végezni.

Bombázták az orosz csapatok a luhanszki régiót is, az éjszaka folyamán a légiriadó szirénák miatt Szlovjanszk városában az emberek a pincékbe és óvóhelyekre menekültek. Az orosz ajkú városban, a donbaszi szeparatista mozgalom egyik központjában rakéták és heves légitámadások zaja hallatszott.

A kormányzó az interneten egy fényképet tett közzé, amelyen holttestek láthatók bőröndök és egyéb csomagok halma mellett. Egy másik fotón mentőegységek tüzet oltanak.

Közben a brit hírszerzés információi szerint befejeződött az orosz csapatok kivonása Észak-Ukrajnából. Ezeknek az erőknek is legalább egy részét valószínűleg Donbasz keleti régiójába helyezik át harcolni. Sok egységet azonban előbb meg kell erősíteni, ezért arra számítanak, hogy még legalább egy hétbe telik, amíg a legutóbb Észak-Ukrajnában bevetett orosz csapatok bevetésre kerülhetnek az ország keleti részén.

Az ukrán erők így visszafoglalhatták a korábban az oroszok által megszállt északi területeket, de azt mondják, egyre több atrocitásra bukkannak. A múlt héten a bucsai utcákon szétszórt holttestek látványa világszerte felháborodást váltott ki, és felmerült a népirtás vádja a Kremllel szemben.

Zelenszkij ukrán elnök éjjel közölte, hogy Borogyanka városában a helyzet "sokkal borzalmasabb", mint Bucsában. A szintén Kijev közeli városban  26 holttestet találtak két romos épület alatt. Oroszország többször is tagadta, hogy katonái atrocitásokat követtek volna el civilek ellen.

A BBC egyértelmű bizonyítékokat talált arra is, hogy az orosz csapatok ukrán civileket gyűjtöttek össze a Kijevtől északnyugatra, Belarusz felé vezető úton fekvő Obukhovicsi faluban és környékén, és emberi pajzsként használták őket. 

Közben folytatódik az ukrán városok bombázása Ukrajna déli és keleti részén. Az orosz egységek a stratégiailag fontos Iszjum városától dél felé is előrenyomultak.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Moszkva továbbra is tagad

Az orosz hadsereg egyik legkegyetlenebb fegyvere a kazettás bomba

Orosz rakétacsapás két hullámban, mentősök és orvosok is vannak az áldozatok között Odesszában