NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A holland kormány kérjen bocsánatot az iraki bombázásokért, követelik civilek

Az iraki támadások egyike után otthontalanná váló asszony (illusztráció)
Az iraki támadások egyike után otthontalanná váló asszony (illusztráció) Szerzői jogok AP Photo/Hadi Mizban
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Havíja bombázása több mint 85 civil halálát okozta, több száz súlyos sérült mellett, 6000 lakóépületben és 1200 üzletben tett kárt.

HIRDETÉS

Bocsánatkérést követelnek civilek a holland kormánytól az észak-iraki Havíja város lakóitól azokért a károkért, amelyeket 2015-ben okozott az Iszlám Állam nevű terrorszervezet helyi pokolgépgyára elleni légitámadásban. A civilek a hollandiai Pax békeszervezet, az Utrechti Egyetem és az iraki Al-Ghad civilszervezet ajánlása alapján fogalmazták meg követelésüket.

A szervezetek és az egyetemi kutatók a városban elvégzett vizsgálataik alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a légitámadás több mint 85 civil halálát okozta, több száz súlyos sérült mellett. 

Az amerikai becslések korábban 70 civil halálát feltételezték. A bombázás mintegy 1200 üzletben és 6000 lakóépületben tett kárt.

Eleven a hét évvel ezelőtti veszteség

"A támadásnak hét évvel később is óriási hatása van az ott élőkre. A megkérdezettek többsége úgy érzi, hogy Hollandia cserbenhagyta őket, részben azért, mert a 4,4 millió eurós kártérítési összeg, amelyet Hollandia az újjáépítésre ígért, még nem vezetett konkrét, az áldozatok igényeit kielégítő újjáépítéshez" - közölték a szervezetek.

A kutatók szerint a légicsapás után két évig az önmagát Iszlám Államnak (IÁ)  nevező terrorszervezet uralkodott a régióban, emiatt a lakosok alig jutottak orvosi segítséghez, tiszta vízhez és áramhoz, nem tudtak elmenekülni, további gazdasági károk keletkeztek, megnövekedett a gyermekmunka és korlátozódott az oktatáshoz való hozzáférés.

A bocsánatkérés elmaradása táptalaja lehet a terrorizmusnak

Az ajánlás azt is hangsúlyozza, hogy ha Hollandia nem kér bocsánatot a polgári áldozatokért és károkért, az  fokozza a régióban "a Nyugat-ellenes hangulatot" ami "táptalaja lehet más terrorszervezetek kialakulásának".

A kutatók nemcsak azt javasolják, hogy Hollandia kérjen bocsánatot, hanem azt is, hogy az egyes polgárok és a közösség által elszenvedett károkat is térítse meg.

A holland légitámadás az Egyesült Államok vezette dzsihadista ellenes nemzetközi koalíció missziójának része volt. Az IÁ pokolgépüzemében a vártnál több robbanóanyag volt, ami az előre becsültnél sokkal nagyobb erejű robbanást eredményezett. Csak 2020-ban került nyilvánosságra, hogy a támadás során sok civil meghalt.

Idén beperelték a holland államot

2022 februárjában tizenegy iraki állampolgár beperelte a holland államot azon károk miatt, amelyeket ők és családtagjaik szenvedtek el a légicsapásban. 

A NOS holland műsorszolgáltató és az NRC Handelsblad napilap két évvel ezelőtti tényfeltáró összeállításaiból kiderült: a katonai vezetők annak ellenére döntöttek a bombázás mellett, hogy tudták, számolniuk kell a "járulékos károk" kockázatával. 

Egy amerikai értékelés előzőleg megállapította, hogy a beavatkozás csakis korlátozott katonai előnnyel járhat.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Párizs készül az olimpiára, áthelyezi a hajléktalanokat és az illegális bevándorlókat

Újra vállalják a tengeri utazás kockázatát az illegális bevándorlók

Indulásra készen a hajó Gáza felé 200 tonna élelmiszerrel a fedélzetén