NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Szijjártó: az ukránok fejezzék be az inzultust és a vádaskodást

Szijjártó Péter egy sajtótájékoztatón Belgrádban, 2022. február 7-én
Szijjártó Péter egy sajtótájékoztatón Belgrádban, 2022. február 7-én Szerzői jogok AP Photo/Darko Vojinovic
Írta: Andrea Hajagos
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A külügyminiszter Brüsszelben azt mondta: sikerült elérni, hogy a földgáz- és kőolajszállítás továbbra is akadálytalan legyen Oroszországból.

HIRDETÉS

A külügyminiszter Brüsszelben azt mondta: sikerült elérni, hogy a földgáz- és kőolajszállítás továbbra is akadálytalan legyen Oroszországból. Szijjártó Péter szerint nem fér össze, hogy miközben az ukránok segítséget kérnek, folyamatosan inzultálják a magyar embereket.

Szijjártó Péter Brüsszelben vesz részt a NATO külügyminiszteri csúcstalálkozóján, ahol – mint mondta – egyértelművé vált, hogy a NATO, mint szövetség továbbra sem küld fegyvereket, nem vesz részt az ukrajnai háborúban. Természetesen a tagállamok dönthetnek úgy, hogy fegyvert küldenek, de Magyarország ezt nem fogja megtenni.

„Ezt a háborút a magyarok nem akarták, a magyar emberek békét és biztonságot akartnak, ezt világossá tették vasárnap a parlamenti választáson” - ismételte meg a külügyminiszter élő Facebook-videójában.

Élőben Brüsszelből a NATO-ülést követően:

Élőben Brüsszelből a NATO-ülést követően:

Posted by Szijjártó Péter on Thursday, April 7, 2022

Szijjártó Péter szerint ugyanakkor Magyarország folytatja humanitárius segítéségét, hiszen csütörtökig már 575 ezer ukrán menekült érkezett Magyarországra a háború kezdete, vagyis február 24. óta.

A külgazdasági és külügyminiszter elmondta, a NATO ülésén csütörtökön is többször elhangzott, hogy néhányan fontosnak tartanák az energiaszankciók bevezetését Oroszországgal szemben, de „mi ezt egyáltalán nem támogatjuk, nem fogjuk megszavazni, mert az aránytalanul nagy károkat okozna Magyarországnak”, fogalmazott Szijjártó Péter.

A miniszter emlékeztetett, hogy most is zajlik az Európai Unión belül egy újabb szankciós csomag vitája, amelyben sikerült elérni, hogy a földgáz- és kőolajszállítást továbbra sem érintik a szankciók, a finomított termékek szállítása is akadálymentes marad, és a nukleáris energia is teljes mentességet élvez. Hozzátette, hogy sikerült a nyugat-balkáni országok számára is mentességet elérni a földgáz- és kőolajszállításban, ezért Szerbia energiaellátása is biztonságban van.

Szijjártó Péter kérdésre válaszolva elmondta, hogy ukrán kollégája nem kereste, nem beszéltek azóta, hogy csütörtök reggel az ukrán külügyminisztérium barátságtalan lépésnek nevezte, hogy Magyarország hajlandó rubelben fizetni az orosz gázért.

Szijjártó Péter szerint ideje, hogy az ukránok befejezzék a magyar emberek vegzálását, a magyar belügyekbe történő beavatkozást, mert „nemtelen módon támadnak és vádaskodnak, miközben a segítségünket kérik, ez nehezen fér össze,” fogalmazott a miniszter. Szijjártó Péter szerint jelenleg nincs megfelelő alternatívája az orosz energiának, ezért nem támogatják az ezzel kapcsolatos szankciókat. „Kiállunk Ukrajna szuverenitása mellett, befogadjuk a menekülteket, de itt az ideje, hogy az ukránok megálljt parancsoljanak az inzultusnak” - tette hozzá.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szijjártó nyilatkozata miatt kárpátaljai magyar támadástól tart egy ukrán képviselő

A NATO fokozza az Ukrajnának nyújtott támogatásokat

Bekérették a Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét