NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Bekérették a Külügyminisztériumba Ukrajna budapesti nagykövetét

Szijjártó Péter egy korábbi fotón
Szijjártó Péter egy korábbi fotón Szerzői jogok Tibor Illyes/MTI via AP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

A külügy álláspontja szerint az ukrán vezetés folyamatosan sértegeti Magyarországot.

HIRDETÉS

Bekérette Ukrajna budapesti nagykövetét a Külgazdasági és Külügyminisztérium szerda reggel. Magyarország a katonai agressziót elítéli, kiáll Ukrajna szuverenitása mellett, az életükért menekülő százezreket beengedi, több száz tonna élelmiszert és egyéb adományt szállít a rászorulóknak Ukrajna orosz megszállásának kezdete óta.

Szijjártó Péter magyar külügyminiszter szerda reggeli Facebook-bejegyzésében azért tartotta ismét fontosnak hangsúlyozni mindezt, mert a külügy álláspontja szerint az ukrán vezetés folyamatosan sértegeti Magyarországot:

"Itt az ideje, hogy az ukrán vezetők befejezzék Magyarország sértegetését és tudomásul vegyék a magyar nép akaratát" - hangsúlyozta a miniszter, és hozzátette: "mi a kezdetektől fogva világosan beszélünk a szomszédban zajló háború kapcsán: a katonai agressziót elítéljük, kiállunk Ukrajna szuverenitása mellett".

GALÉRIA - Az orosz-ukrán háború képekben

Szijjártó Péter kijelentette, hogy az ukrajnai orosz háború nem Magyarország háborúja, "ezért abból ki akarunk és ki is fogunk maradni".

Orbán Viktor április 3-án, az országgyűlési választások után tartott győzelmi beszédében arról beszélt, hogy az ukrán elnök is azok közé tartozik, a nemzetközi média mellett, akikkel szemben a választáson sikerült győzelmet aratniuk.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ukrajnai háború kezdete óta számos alkalommal beszélt a magyar miniszterelnökhöz vagy éppen róla. Többször kiemelte, hogy Orbán Viktornak el kell döntenie, kinek az oldalán áll. Legutóbb úgy fogalmazott, "választania kellett volna Moszkva és a másik világ között", és szerinte a magyar miniszterelnök fél az orosz befolyástól. Egy márciusi EU-csúcson videóüzenetében arra kérte Orbánt, hogy látogassa meg a "Cipők a Duna-parton" emlékművet, és ne tétovázzon a szankciókat illetően, mert Mariupolban újabb népirtás zajlik. Kérését Orbán Viktor a sajtófőnökén keresztül elutasította, arra hivatkozva, hogy az "ellentétes hazánk érdekeivel".

Február 24-e óta Ljubov Nepop Ukrajna magyarországi nagykövete is felszólalt Magyarország tétlenségével szemben. Rendszeresen kérte a döntéshozókat arra, ne késlekedjenek tovább és segítsék Ukrajnát, mert az ország nemcsak a saját, hanem egész Európa szabadságáért is küzd.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Szijjártó: az ukránok fejezzék be az inzultust és a vádaskodást

Ukrajna újabb fegyvereket és Moszkva elleni szankciókat kér

Orosz diplomaták tucatjait utasítják ki Európából