NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Zelenszkij: Orbánnak választania kell Moszkva és a Nyugat között

Az ukrán elnök egy beszéde közben Kijevben
Az ukrán elnök egy beszéde közben Kijevben Szerzői jogok MTI/AP/Ukrán elnöki sajtóhivatal
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Újságíróknak az ukrán elnök elmondta, hogy többször próbált beszélni a magyar miniszterelnökkel, hiába,

HIRDETÉS

Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek választania kell az Oroszország felé vagy a Nyugat felé orientált külpolitikai irányvonal között - mondta újságírókkal beszélgetve az ukrán elnök az Interfax orosz hírügynökség beszámolója szerint.

"Választania kell majd Oroszország és a másik világ között. Mondhatja, hogy Magyarországot választja, de Magyarország ennek a másik világnak a része" - mondta Volodimir Zelenszkij, aki arról is beszélt, hogy többször is hiába hívta Orbánt találkozóra.

"Kapcsolatokat akartam kiépíteni vele, felhívtam, találkozóra hívtam, javasoltam egy találkozót az országában. Biztos vagyok abban, hogy félt. Megbántódhatott a szavaimtól, de azt mondja, hogy nem fél senkitől. 

Félti Oroszország befolyását az államára. Ez a befolyás valóban létezik, más kérdés, hogy ez tetszik-e neki vagy sem

- mondta az ukrán elnök.

Emlékezetes, hogy a vasárnapi választási győzelem utáni beszédében Orbán Viktor arról beszélt, hogy sosem volt ennyi ellenfele a kormánypártoknak, és ide sorolta a baloldal meg Soros mellett Ukrajna elnökét, Volodimir Zelenszkijt is.

A kijevi külügyminisztérium közleményben reagált erre: mint írták, Orbán Viktornak nincs alapja azt állítani, hogy a választási győzelemhez vezető úton meg kellett küzdenie az ukrán elnökkel. "A miniszterelnök hálás lehetne Ukrajna elnökének azért, hogy a háború valósága nem érte el Magyarország határait, köszönhetően az ukrán nép hősiességének, amely ellenállt Putyin elnök agresszív akcióinak" - írta az ukrán külügy.

"Ukrajna bízik benne, hogy az ukrán civilek elleni háborús bűnök, mint a bucsai, irpinyi és hosztomeli mészárlás, nem marad észrevétlen a magyar kormány számára" - írták ukrán részről, abban is bízva, hogy Magyarország felülvizsgálja az Ukrajna megsegítésével kapcsolatos megközelítését.

Az újságírókkal folytatott kijevi megbeszélésen egyébként Zelenszkij ismét leszögezte: sem az oroszok által elvárt úgynevezett "nácitlanítás", sem a "demilitarizálás" nincs napirenden, azt nem hajlandók megvitatni a béketárgyalásokon.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Zelenszkij: más népek véráldozata árán kereskednek, akik még mindig vesznek orosz olajat

Zelenszkij ír közbenjárást kért a még keményebb uniós szankciók érdekében

Ukrajna kész tárgyalni az oroszokkal - ugyanez fordítva kevésbé valószínű