Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Tüntettek Afganisztánban a tálibok pálfordulása ellen

Access to the comments Kommentek
Írta: Peter Kristof
Tüntettek Afganisztánban a tálibok pálfordulása ellen
Szerzői jogok  Mohammed Shoaib Amin/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved.   -  

Afgán nők és lányok tiltakoztak az ellen Kabulban, hogy – korábbi ígéretével szemben – a tálib vezetés mégsem nyitotta meg az iskolákat a hatodik osztályos, illetve annál idősebb lányok számára. A tüntetők a kabuli oktatási minisztérium előtt demonstráltak.

Egy nőjogi aktivista, Laila Wasim azt mondta, a táliboknak engedélyezniük kellene az iskolába járást minden lány számára, mert a nők képviselik az afgán társadalom felét. A tálibok nem rekeszthetik ki a társadalomból őket, akik vállt vállnak vetve dolgoznak együtt a férfiakkal Afganisztánért.

Az oktatási minisztérium március 23-án bejelentette, hogy az ország 34 tartományából 28-ban újranyitja az iskolákat a maximum 11 éves lányok számára. Az idősebb korosztályok kizárását az iszlám jog szigorú értelmezésével, a saríával indokolják.

A 2014-ben Nobel-békedíjat kapott Malala Yousafzai a katari Dohában szombaton azt mondta, meglepte a szerdai fordulat, amellyel a tálibok elveszítették az afgán emberek bizalmát, hisz korábban kötelezettséget vállaltak. Ezzel együtt úgy gondolja, hogy a remény még nem veszett el, bízik abban, hogy a döntést megváltoztatják.

Az ENSZ, az UNESCO, az Egyesült Államok és az Európai Unió felszólította a tálibokat, hogy haladéktalanul vonják vissza döntésüket. A nemzetközi közösség az oktatáshoz való egyenlő jogot a tálib rezsimmel a segélyekről és a politikai elismerésről folytatott tárgyalások egyik bázispontjává tette.