NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

A hangsebességnél ötször gyorsabb rakétát vetett be Oroszország

Russia's Kinzhal hypersonic missile
Russia's Kinzhal hypersonic missile Szerzői jogok AP Photo/ Russian Defense Ministry Press Service, 2018
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Hiperszónikus rakétával romboltak le földalatti rakétaraktárakat az orosz erők az ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében, közölte az orosz védelmi tárca.

HIRDETÉS

Az orosz hadsereg nagy földalatti rakéta- és lőszerraktárakat rombolt le a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk megyében hiperszonikus rakétával - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.

A bejelentés szerint az orosz erők katonai rádió és felderítési központokat romboltak le Odessza kikötőváros közelében tengerparti rakétarendszerekkel.

Oroszország korábban még nem vetett be hiperszonikus rakétát, sem Ukrajnában, sem Szíriában. Első sikeres tesztje 2018-ban volt, azóta több hadgyakorlaton felvonultatták.

Moszkva szerint ez a fajta nagyon jó manőverezőképességégű ballisztikus rakéta minden légvédelmi rendszerrel szemben ellenálló.

AP Photo/ Russian Defense Ministry Press Service, 2018
A hiperszonikus Kinzhal indítható MiG-31 katonai repülőgépről isAP Photo/ Russian Defense Ministry Press Service, 2018

De milyen típusú fegyverekről van szó?

A hiperszonikus rakéták a hangsebesség több mint ötszörösével képesek repülni a felső légkörben. A Kinzhal indítható MiG-31 katonai repülőgépről is, ezt mutatja egy 2018-ban zajlott orosz gyakorlat után publikált felvétel, amit az orosz védelmi minisztérium sajtószolgálata tett közzé.

A hagyományos rakétáknál manőverezőbbnek számítanak, és jobban el tudják kerülni a légvédelem elfogását.

Az orosz védelmi minisztérium szerint az ukrajnai fegyverraktár célba vételére használt rakéta több mint 2000 km-es (1242 mérföldes) távolságból képes célpontokat elérni.

Tavaly Oroszország közölte, hogy sikeresen kilőtt egy hiperszonikus rakétát egy fregattról a Fehér-tengeren, északnyugati partjainál.

A fegyvert az orosz cirkálók és tengeralattjárók felfegyverzésekor is rendbe kívánják állítani.

Oroszország mellett Kína, az Egyesült Államok és legalább öt másik ország is dolgozik a hiperszonikus rakétatechnológián.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Ballisztikus rakétákkal lőtték az oroszok Kijevet

Ünnepelt hősből megvetett kollaboránssá vált Szerhij Bubka ukrán rúdugró megítélése

Minimális ukrán előrenyomulás a keleti frontvonalon