Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Kétmillió menekült, leállított orosz gáz- és olajexport - ez volt a háború 13. napja

Access to the comments Kommentek
Írta: Andrea Hajagos
Emberek menekülnek a Kijev melletti Irpinyből 2022. március 8-án
Emberek menekülnek a Kijev melletti Irpinyből 2022. március 8-án   -   Szerzői jogok  AP Photo/Vadim Ghirda   -  

Több ukrán városból sikerült kimenekíteni az embereket, de Mariupolban ismét megsértették a tűzszüneti megállapodást, és nem tudták evakuálni a civileket. A háború kezdete óta már több mint kétmillió ember menekült el Ukrajnából. Az Egyesült Államok bedobta a legkeményebb szankciót: azonnal leállítja az orosz gáz-, olaj- és szénimportot. Összefoglaló a háború tizenharmadik napjáról.

Elkezdődött a menekülők evakuálása Szumiból, a Harkivtól északra fekvő városból, valamint a Kijev közeli Irpinyből is. Szumiból az indiai kormány közlése szerint sikerült evakuálni a csaknem 700 indiai diákot.

Mariupolban is evakuálást terveztek, azonban - már nem először - a tűzszüneti megállapodás megsértése miatt most sem tudták kimenekíteni a lakosságot, akik áram, víz és élelem nélkül próbálnak túlélni az orosz hadsereg által bekerített kikötővárosban.

Az ukrán külügyminisztérium szóvivője szerint az oroszok sértették meg a tűzszünetet a Mariupol és Zaporizzsja között kialakított humanitárius folyosó mentén, ezért újra leállították az evakuálást.

Hevesen támadják Harkivot az orosz erők, de a regionális kormányzó szerint eddig sikerült visszaverniük a támadásokat. A kedd estig eltelt 24 órában így is legkevesebb 27 civil vesztette életét a harkivi harcokban.

A csernobili atomerőműben rekedtekért aggódnak

Ukrajna figyelmeztette a Nemzetközi Atomenergia Ügynökséget, hogy sürgősen ki kellene szabadítani a csernobili atomerőműben reked dolgozókat és katonákat. Háromszázan vesztegelnek ott 12 napja, amióta körbekerítették őket az orosz katonák, ez pedig komoly biztonsági kockázatokat jelenthet.

Megkaphatja Ukrajna a lengyel vadászgépeket

Varsó készen áll arra, hogy áthelyezze az összes Mig-29 vadászgépét a németországi Ramsteinben működő NATO-bázisra, és az Egyesült Államok rendelkezésére bocsássa őket – közölte a lengyel külügyminisztérium.

Varsó egyúttal azt kéri az Egyesült Államoktól, hogy az átadandó vadászgépekhez hasonló képességű repülőket szállítsanak Lengyelországnak. A közleményt azt követően adták ki, hogy Antony Blinken amerikai külügyminiszter vasárnap Moldovában kijelentette: Washington gondolkodik azon, hogy megállapodna Lengyelországgal harci gépek odaszállításáról arra az esetre, ha Varsó úgy döntene: Ukrajnának ad át gépeket.

Zelenszkij: "Harcolni fogunk"

A náci Németország elleni brit küzdelemhez hasonlította az orosz invázióval szembeni ukrán ellenállást a londoni alsóház képviselőinek tartott keddi beszédében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Zelenszkijt, aki videókapcsolaton beszélt a brit parlament tagjaihoz, a képviselők felállva, hangos ovációval és tapsviharral köszöntötték.

Jessica Taylor/UK Parliament via AP
Állva tapsolják a képviselők a brit parlamentben a videókapcsolaton bejelentkező ukrán elnököt 2022. március 8-ánJessica Taylor/UK Parliament via AP

Az ukrán államfő kijelentette: az ukránok nem akarják elveszíteni hazájukat, "éppen úgy, ahogy Önök sem akarták elveszíteni országukat, amikor a nácik harcba szálltak hazájuk ellen". Zelenszkij kijelentette azt is, hogy a háború tizenkettedik napján átlépte a tízezret a hadműveletekben elesett orosz katonák száma.

Kétmillióan menekültek el a háború elől

Az orosz invázió kezdete óta már nagyjából kétmillió ember menekült el Ukrajnából az ENSZ adatai szerint. Többségük, körülbelül 1,2 millió ember Lengyelországba menekült, Magyarországra kedd reggelig majdnem 180 ezren érkeztek.

AP Photo/Markus Schreiber
Ukrán nő egy ideiglenes menekültszállón Lengyelországban, 2022. március 8-ánAP Photo/Markus Schreiber

A WHO európai regionális igazgatója szerint óriási humanitárius katasztrófa, ami ma Ukrajnában történik. Hans Kluge a BBC-nek úgy fogalmazott: ez a leggyorsabban növekvő menekültválság Európában az elmúlt 75 évben.

Az USA leállítja az orosz gáz-, olaj- és szénimportot

Joe Biden amerikai elnök bejelentette, hogy az Egyesült Államok nem importál több orosz gázt, olajat és szenet, amellyel szerinte az amerikai emberek újabb csapást mértek Vlagyimir Putyinra. A britek is leépítik az orosz importot, de nem azonnal, hanem fokozatosan, és az Európai Unió is már az év végéig megszabadulna orosz gáz iránti keresletének kétharmadától.

Az Európai Bizottság első alelnöke Strasbourgban tartott sajtótájékoztatót az új uniós tervekről, ahol megkérdeztük tőle, mi a véleménye arról, hogy Magyarország energia szempontjából kitart Oroszország mellett. "A tagállamok függetlenek az energiamix összeállításában. A magyar kormánynak a magyar embereknek kell megmagyaráznia a döntéseit – nem nekünk" - mondta Frans Timmermans.

Orbán Viktor szerint az Oroszország elleni szankciókat nem szabad kiterjeszteni az olaj és a gáz területére. A magyar kormányfő erről azután beszélt, hogy kedden Londonban tárgyalt Boris Johnson brit miniszterelnökkel és a többi visegrádi ország miniszterelnökével. A tárgyalás nem sokkal azelőtt ért véget, hogy az amerikaiak és a britek bejelentették az orosz energiával kapcsolatos szankciókat.

„A szankciók további kiterjesztése az energiaszektorra, az olaj- és gázszektorra aránytalanul nagy terhet jelentene Magyarország számára. Ezért világossá tettem, hogy mi elítéljük Oroszország fegyveres támadását, elítéljük a háborút is, de azt nem fogjuk hagyni, hogy a háború árát a magyar családokkal fizettessék meg” - fogalmazott a Facebookra feltöltött videóban Orbán Viktor.

Újabb cégek döntöttek az oroszországi kivonulásról

Kedden több olyan cég is bejelentette, hogy kivonul az orosz piacról, amelyeket már többször nyilvánosan elmarasztalták, amiért nem tettek még lépéseket. Ilyen például a McDonald's és a CocaCola, akikhez végül a Starbucks és a Pepsi is csatlakozott. 

A legszomorúbb nőnap az ukrán nők életében

Nőnapi köszöntőjében Vlagyimir Putyin orosz elnök az ígérte az orosz nőknek, hogy besorozott és tartalékos katonákat nem fog bevetni az ukrajnai háborúban. Mint mondta, "a kitűzött feladat megoldásával kizárólag hivatásos katonák foglalkoznak."

Közben az ukrán nőket talán soha ennyien nem köszöntötték, valószínűleg nem is volt még ilyen szomorú számukra ez a nap. Az Európai Bizottság elnöke is nekik szentelte nőnapi köszöntőjét, azoknak a nőknek, akik kiállnak a szabadságért, akik a frontvonalban harcolnak, és akik a szeretteiket próbálják védelmezni.

Érthető, hogy a menekülő ukrán nők fejében most nem az volt az első gondolat, hogy ma van a nemzetközi nőnap. Többek között Magyarországra menekült nők meséltek erről:

Szentpétervári nők egy csoportja a háborúellenes megmozdulások oroszországi tilalma ellenére virágot helyezett el az ukrajnai háború összes áldozatának emlékére.

További források • BBC, MTI, The Guardian