Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában
Két Lyonban élő ukrán öleli meg egymást az adománygyűjtés közben. 2022. március
Két Lyonban élő ukrán öleli meg egymást az adománygyűjtés közben. 2022. március   -   Szerzői jogok  Natalia Liubchenkova/Euronews   -  

„Eluralkodik rajtam a bűntudat és a szégyen, amiért most nem vagyok otthon”

A külföldön élő ukránok szinte egy emberként helyezték szolgálatba magukat a háború kirobbanásakor. Néhányan hazamennek a frontvonalba harcolni, mások pedig a külföldi adományokat segítenek szortírozni, szállítani. És hogy milyen érzések és gondolatok kavarognak bennük mindeközben? Kolléganőnk, Natalia Liubchenkova beszámolója Lyonból:

Az Ukrajna elleni orosz támadást megelőző nap egy barátom jött át hozzám vacsorára. Ukrán, akárcsak én. Hajnalig ébren voltunk, és a határon kialakult helyzet elmérgesedéséről, lehetséges forgatókönyvekről beszélgettünk, és arról, vajon elkezdjük-e győzködni családtagjainkat, hogy jöjjenek ide, vagy nekünk kellene-e hazamenni.

Még néhány órát tudtunk aludni, mielőtt a munka miatt mindkettőnknek kelni kellett. Amikor a konyhában találkoztunk, hogy igyunk egy kávét, már mindketten tudtuk, hogy elkezdődött a háború, mégsem szóltunk egy szót sem. Mielőtt bekapcsoltam volna a vízforralót, a barátomnak már kész listája volt, hogy miket kell hazaküldeni a hadsereg és a civilek segítésére, és már kereste is a legsürgősebbeket.

Ha van valami, amiért hálás lehetek, az az, hogy életem legnehezebb hírével úgy nézhettem szembe, hogy ott volt velem valaki, aki pontosan tudta, mit érzek, és beszéd helyett azonnal cselekedni tudott.

És ami természetesen a legfontosabb, hogy a családom épségben van a szülővárosomban, Kijevben. Nem tudtam meggyőzni őket, hogy menjenek biztonságos helyre, amikor lehetett. Talán nem próbáltam eléggé, ezzel most már együtt kell élnem.

DIMITAR DILKOFF/AFP or licensors
Egy ukrán férfi sétál egy lebombázott ház előtt Kijevtől nem messze. 2022. március 3.DIMITAR DILKOFF/AFP or licensors

Úgy hiszem, hogy a legtöbb külföldön élő ukrán hasonlóan érez. Itt, nyugaton a hazámmal kapcsolatos hírek hónapok óta nagyon ijesztőnek tűntek, otthon viszont a hatóságok azt kommunikálták az ukránoknak, hogy ne pánikoljanak.

De az országom, a szülőhazám, most romokban hever, és annyi élet veszett oda… Azt hiszem, még fel sem fogtam. Egy dolog azonban nagyon világosnak tűnik:

a normális életünkből semmi sem maradt, az orosz invázió az egészet lerombolta.

Eluralkodik rajtam a bűntudat, a szégyen és a kétségbeesés, amiért most nem vagyok otthon. Újságíróként az elmúlt hét évben sokat utaztam Ukrajna keleti részére, hogy az ottani elhúzódó konfliktust a Nyugat látóterébe hozzam. És most, amikor mindez felrobban, nem vagyok ott.

A kurdarc azonban, hogy nem tudtam a családomat és a barátaimat evakuálni, minden másnak elvette a jelentőségét. Miért vagyok egyáltalán Franciaországban?

Mi, külföldön élő ukránok, most csak percről percre tudunk élni. És a cselekvés az egyetlen módja, hogy a percek múlását egy kicsit siettessük. Ezért kicsit sem lep meg, hogy a sorstársaim közül több ezren térnek haza külföldről, hogy részt vegyenek a harcokban. Szinte minden ukrán, akit Ukrajnán kívül ismerek önkéntes lett a napokban, és koordinálásban, gyűjtésben, szállításban, informálásban vagy pszichológiai támogatásban segít.

A lyoni ukrán templom esténként megtelik, látok itt néhány ismerős arcot: ukránokat, franciákat, oroszokat. Ukrajnába tartó teherautókat pakolnak meg segélycsomagokkal. A helyi autósok pedig megállnak, hogy pénzzel támogassák a gyűjtést.

Natalia Liubchenkova/Euronews
Önkéntesek pakolják az adományokat a lyoni ukrán templomban. 2022. márciusNatalia Liubchenkova/Euronews
Natalia Liubchenkova/Euronews
Egy önkéntes segít a lyoni ukrán templomba beérkezett adományok szortírozásában. 2022. március.Natalia Liubchenkova/Euronews

Bent az épületben az emberek kategóriák szerint szelektálják az adományokat, és dobozokba pakolják. Étel, gyerekruha, gyógyszer, takarók… Nem látok senkit, aki a folyamatot irányítaná vagy instrukciókat adna, mégis mindenki tudja, mit kell csinálnia. Nem tudom, hogy működhet. Ez annak a két helynek az egyike a jelenlegi városomban, ahol nem érzem rosszul magam ezekben a napokban.

Natalia Liubchenkova/Euronews
Önkéntesek pakolják az Ukrajnába induló, adományokkal teli teherautót. 2022. március.Natalia Liubchenkova/Euronews

Amikor szerda éjjel telepakoltak adományokkal egy teherautót, akkor még három másikra való maradt. Csütörtök estig már öt teherautót indítottak útnak Ukrajnába csak a lyoni régióból. A teherautókon kívül pedig kisebb furgonokkal is többször fordulnak a két ország között. Mindezt egy fiatal, dolgozó édesanya koordinálja telefonon. Egy nő, aki máskülönben imádja a hegyeket, a biciklizést, és szeret a lányával időt tölteni.

Natalia Liubchenkova/Euronews
Marta Dropa, az egyik önkéntes telefonon koordinálja az Ukrajnába induló járműveket. 2022. márciusNatalia Liubchenkova/Euronews

Most azonban, cselekvő ukránokkal körülvéve, másra fókuszál, és valahogy talál olyan teherautótulajdonosokat, akik vállalják, hogy ingyen elmennek Ukrajnába, embereket, akik begyűjtik az adományokat, megint másokat, akik szortírozzák azokat. Ezek a csöndes irányítók most mindenhol ott vannak, és a dolgok szinte maguktól haladnak.

Natalia Liubchenkova/Euronews
Tüntetés Ukrajna mellett Lyonban, Franciaországban. 2022. februárNatalia Liubchenkova/Euronews
Natalia Liubchenkova/Euronews
Tüntetés Ukrajnáért Lyonban, Franciaországban. 2022. februárNatalia Liubchenkova/Euronews

A másik hely ahhoz, hogy jól legyek, az most vasárnaponként Lyon központi tere, ahol tömegek gyűlnek össze, hogy elítéljék az Ukrajna elleni támadást. A francia emberek, a nemzetközi közösség támogatása most elképesztően fontos nekünk, és fáj a közöny.

A Kelet-Ukrajnában lévő barátaim innen várják a jó híreket, de nem tudok mit mondani. Ez elég? Nem tudom.