Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Mi lesz azután, ha Putyin győz Ukrajnában?

Access to the comments Kommentek
Írta: Székely Ferenc
Az elnök és a PAK-FA lopakodó vadászbombázó
Az elnök és a PAK-FA lopakodó vadászbombázó   -   Szerzői jogok  Alexei Druzhinin/AP   -  

Nincs katonai szakértő vagy elemző, aki szerint Ukrajna saját erejéből és főként gyorsan képes lenne kiűzni Oroszországot szuverén határain túlra. A forgatókönyvek sokféle változattal számolnak, az állam összeomlásával, a keleti részek elcsatolásával, vagy akár évekig elhúzódó, fegyveres ellenállással. Ami már biztos, hogy az első hidegháború után kialakult európai és globális modellnek vége, de még senki nem tudja, hogy milyen rendszer lép a helyébe. A vészjósló képet csakis egy gyors és határozott békekötéssel lehetne letörölni, és ennek bármilyen esélyét meg kell ragadni. Az invázió és a nyugati szankciók következményei az egész világot meg fogják érinteni, beleértve a kultúra, a tudomány és a sport világát is, szétzilálva az évtizedek alatt keservesen épített kapcsolatokat.

A harc kimenetele ellentmondásos és zavarosak a hírfolyamok is

Az orosz-ukrán egyeztető tárgyalások olyan helyzetben kezdődnek, amikor a villámháborús forgatókönyv (48-72 óra) megbicsaklott. Az ukrán kormány nem adta meg magát, és még képes jelentős veszteségeket okozni a támadóknak. Az orosz haderő eddig egyetlen jelentős várost sem tudott elfoglalni, és a CIA egyik szakértője szerint Putyin elszámolta magát, amikor túlzottan széthúzta az erőit az átlátható és veszélyes frontvonalakon. Ugyanakkor az is biztos, hogy Oroszország még messze nem vetette be a körzetbe telepített fegyverzetének legjavát, de az is, hogy akadozik a támadó csapatok logisztikai ellátása, főként az üzemanyag és a páncélos lőszer utánpótlása. Közben felvételek érkeznek magukra hagyott orosz páncélosokról és gyalogsági szállító járművekről is.

A zavaros helyzet kommunikációs szempontból az orosz félnek hátrányosabb, bár sok állítás még nem igazolható. Fenntartásokkal kell kezelni például a termobarikus tömegpusztító fegyverek bevetésének lehetőségét is. A 'Minden Bombák Atyjának' nevezett szerkezetet Oroszország már felvonultatta Szíriában, mint a ma létező legerősebb nem-nukleáris eszközt, ami kiszívja az oxigént a robbanás környezetéből, megölve minden ott tartózkodót. A fegyver jelenleg Belaruszban állomásozik.

Előre nem kalkulált tényező a civil ellenállás kifejlődése, elsősorban a nagyvárosokban. Kijev ostroma olyan helyzetet vetít elő, hogy az orosz katonai sikerhez elsöprő túlerőt kell bevetni, miáltal a civil lakosság és vagyon pusztulása többszörösére növekszik. A civilek aktivitása nemcsak saját maguk, hanem kormányuk védelmére is irányul, mert ha az meggyengül vagy összeomlik, akkor nem marad az országban olyan szervezett erő, amit a Nyugat segíteni tud, és aki az ellenállást folytatni képes. Ezért várhatóan magas lesz a civil fegyveres koncentráció a kormányzati központban és a fontos közintézmények körül is.

Előre nem kalkulált civil ellenállás bontakozik ki

Az atomhatalmak kölcsönös felelőssége most nagyobb, mint valaha

Az orosz csapatok megközelítették a Dnyeper mellett működő Zaporizzsjai atomerőművet, ami 6 darab 1000 MW teljesítményű blokkjával Európa legnagyobb nukleáris létesítménye. (Ez hatszorosa a paksi atomerőmű kapacitásának.) Ezzel egyidőben az orosz elnök elrendelte a nukleáris elrettentő erők magas készültségi fokát is, ami növeli a feszültség szintjét. Megjegyzendő, hogy az amerikai készültségi szintet már 21-én emelték, DEFCON-4 (zöld) szintről 3-ra (sárga).

A nukleáris opciót a katonai elemzők egyelőre kizárják, de a helyzet ilyen sebes eszkalálódása az atomhatalmak fokozott önmérsékletét követeli meg. Itt már Kínát is figyelembe kell venni, noha nem részese a konfliktusnak. Moszkva számára Peking valóban háttérként szolgálhat az amerikai gazdasági hegemónia ellen, de azt már nem lehet biztosra venni, hogy a legvégsőkig építhet erre a kapcsolatra. Bár gyakran emlegetik Putyin és Hszi elnök barátságos viszonyát, de ez nem magasabb cél annál, hogy Kína az eurázsiai gazdaság centruma kíván lenni, és egy nemzetközi jégkorszak egyáltalán nem szolgálná ezt a törekvését.

Az ukrajnai háború gyászos következménye, hogy Oroszország és az Egyesült Államok újra ellenségként találkozik egymással Európában, és a mostani helyzet sokkal feszültebb, mint a 80-as évek rakétatelepítéseinek korszakában (Pershing-II kontra SS-20), amikor egekbe szökött az idegesség, de egyetlen lövés sem dördült. Most hosszadalmas kötéltánc és zsonglőrködés következik, egyben türelemjáték is, amíg egy megújított biztonsági rendszer létre nem jön. Ennek központi kérdése az lesz, hogy a hatalmas és erőforrásokban gazdag Ukrajna a Nyugathoz vagy a Kelethez tartozik-e.

Az előzmények hosszú évekre nyúlnak vissza

Nem sokkal a Krím annektálása után (2014) egy második sokkhatás is érte az Egyesült Államokat és partnereit 2015 szeptemberében, amikor Asszád elnök kérésére Oroszország "becsatlakozott" a szíriai polgárháborúba és aktív szereplője lett a harcoknak. Barack Obama elnök akkor azt vizionálta, hogy Szíria olyan "mocsár" lesz Oroszország és Vlagyimir Putyin számára, amiből nem tud majd kikecmeregni.

Nem így történt. A szíriai orosz beavatkozás megfordította a háború menetét és stabilizálta a szír elnököt, akinek bukását előtte biztosra vette a fél világ. Moszkva jelentős szerepet játszott az Iszlám Állam és az ellenzéki fegyveres csoportok szétverésében, majd kíméletlen bombázások után a katonai erőt nemzetközi befolyásra váltotta be. Noha semmilyen diplomáciai egyezség vagy békeszerződés nem alapozza meg, de Oroszország visszaszerezte regionális befolyását, és harminc éves távollét után ismét főszereplője lett a Közel-Keletnek. Annak ellenére is, hogy Kuznyecov Admirális, vagyis egyetlen repülőgéphordozója a szíriai bevetés óta felújítás alatt áll, de már nincs is rá égető szüksége.

Nem az a kérdés, hogy mit tervezett Putyin, hanem hogy lehetett-e erről tudni és felkészülni?

A válasz egyértelmű igen, mert az ukrajnai inváziónak évekre, sőt évtizedekre visszanyúló és látható előzményei voltak. Már az első hidegháború lezárásakor, amikor a Nyugat a Szovjetunió összeomlását ünnepelte, megjelent egy figyelmeztető írás, ami szerint a szembenállás egyáltalán nem fejeződött be.

A hidegháború csak akkor zárul le, ha Oroszország is ott ül az asztalnak azon az oldalán, ahol a szabadságot és demokráciát támogató erők foglalnak helyet.
Zbigniew Brzezinski, Carter elnök nemzetbiztonsági tanácsadója
Foreign Affairs, 1993

A Brzezinski-sejtés beigazolódott. Vlagyimir Putyin már a 2008-as bukaresti NATO-csúcson figyelmeztette G.W.Bush amerikai elnököt, hogy saját elképzelései vannak Ukrajna jövőjét illetően. Ez hamar feledésbe merült, noha később is rendszeresen nyilatkozott erről a témáról. De még tavaly júliusban sem lett volna késő elmélyedni az elnök nagyléptékű tanulmányában, ami a Kreml honlapján jelent meg, és sokoldalú értelmezését kínálta Oroszország új stratégiai szemléletének. Ennek lényege az, hogy a jelen válság 100 évre nyúlik vissza, és ezt kívánja rendezni. A kerek évszám eszmei mozgatóerő is lehet, mint végleges szakítás a szovjet államrenddel és visszatérés a történelmi (cári, egyközpontú, birodalmi) szisztémához, amiben nincs szükség etnikai alapú tagköztársaságokra.

AP
Lenin, Sztálin, Trockij, Kamenyev, Zinovjev - Putyin szerint a 100 évvel ezelőtti felelősökAP

Az időzített bomba

„1922-ben, amikor a Szovjetunió létrejött, a bolsevik vezetők heves vitája nyomán megvalósult Lenin terve, hogy egyenrangú köztársaságok szövetségeként unió-államot alakítsanak ki. Ezzel beültették államiságunk alapjaiba a legveszélyesebb időzített bombát” – írja az elnök, hozzátéve, hogy a ketyegő pokolgép „akkor robbant fel, amikor a Szovjetunió Kommunista Pártjának (SZKP) vezető szerepe összeomlott, a Szovjetunió feloszlatta önmagát, majd 'a szuverenitások parádéja' következett”. Dolgozatában világos üzenet volt az is, hogy „az oroszok, az ukránok és a belaruszok mind az egykori Rusz leszármazottai, amely Európa legnagyobb állama volt... és ez ma is meghatározza irányvonalunkat". (Az 1924-es szovjet alkotmány elvileg engedélyezte a köztársaságok szabad kiválását.)

Idén emlékeznek meg Nagy (I.) Péter cár születésének 350. évfordulójáról, ami június 9-re esik. Ha Putyin addigra akár csak részleges sikert ér el Ukrajnában, az hatásos tisztelgés lenne a nagy előd emléke előtt, lelkileg megérintve a nemzeti érzelmű közvéleményt. Az egybeesés alkalmat ad több színes elemzésre, párhuzamot vonva a cár és Vlagyimir Putyin ambíciói és hatalmi módszerei között. Péter alapozta meg országa európai birodalmi eszméjét és katonai stratégiáját, és 43 éves uralma során egyetlen esztendő akadt, amikor Oroszország nem viselt hadat. Saját bevallása szerint „uralok egy birodalmat, de szégyenkezve ismerem el, hogy nem tudom uralni önmagamat".

Putyin tényleg kijátszotta Bident?

Az elnök írása nem sokkal azután jelent meg, hogy az amerikai és az orosz elnök nyugodt hangulatú, de tartalmatlan megbeszélést folytatott Genfben, aminek végén Joe Biden megkérdezte Putyint, hogy „és akkor most hogyan tovább...?" – de csak egy sejtelmes mosoly volt a felelet. Az amerikai elnök azt gondolta, hogy ezzel létrejött egy poszt-Trump kapcsolat és ezzel elvégezte a feladatot.

A Politico értékelése szerint Putyin elnök a nyár óta kijátszotta Joe Bident, aki úgy érezte, hogy képes menedzselni az orosz vezető magatartását. Az akkor kibontakozó tálib térfoglalás Afganisztánban, a tetőző mexikói határválság és a Covid19 súlya alatt az amerikai vezetés megnyugodott, hogy egy darabig nem kell Oroszországgal foglalkoznia. A támadást bejelentő Moszkvai éjszakai beszéd egyetlen újdonsága az volt, hogy Putyin a legsúlyosabb következményeket helyezte kilátásba a vele szembeszegülőknek, amit széles körben értékelnek leplezetlen nukleáris fenyegetésnek. Egyebekben minden állítása régóta ismert volt.

Az invázió előtti éjjelen Vlagyimir Putyin tulajdonképpen csak felolvasta saját korábbi okfejtését, mivel nem részesült olyan megelőző szankcióban, ami megtorpanásra késztette volna. Az amerikai kongresszusban decemberben több képviselő javasolta előzetes intézkedések meghozatalát és az Ukrajnának történő fokozott fegyverszállításokat, de közben az idő úgy elrohant, hogy a támadás előtti héten a Kongresszus már határozni sem tudott a kérdésben, és az elnökre hagyta az intézkedéseket.

A hosszúasztal-diplomácia kudarca, a dezinformációs hullám és a naivitás

Az előző amerikai kormányok hullámzó koncentrációs zavarai (Kína, Irán, Szíria, Észak-Korea) nagyban elősegítették, hogy elterelődjön a figyelem Oroszország katonai kapacitásainak rohamos felfejlődéséről. Ez idő alatt a védelmi tárcát 10 éve birtokló Szergej Sojgu a Kreml politikájának meghatározó szereplőjévé lépett elő, kissé háttérbe szorítva a KGB-gyökerű Putyin titkosszolgálati favoritjait (FSzB), akiknek teljesítményével az elnök egyre kevésbé volt elégedett. A Krím gyors visszafoglalása, majd a szíriai siker visszaépítette a hadsereg befolyását a politikai döntésekre.

Mindezt úgy, hogy a mérnök képzettségű Sojgu sosem volt katona és teljesen ismeretlen volt a hadsereg vezérkarának háza táján. Ő inkább Putyin bizalmasának számított, aki az Egységes Oroszország párt alapítójaként politikai hátteret gründolt az akkor még gyökértelen elnök számára 2001-ben. Jelenleg őt is személyre szabott nyugati szankciók fenyegetik, akárcsak magát az elnököt, Lavrov külügyminisztert és Lukasenka belarusz államfőt.

Sojguval szoros egységben működik a vezérkari főnök, Valerij Geraszimov hadseregtábornok, aki kidolgozta a vegyes (hibrid) katonai stratégiát, amit egy tanulmányban részletesen be is mutatott. Ebben kifejti, hogy a háború szabályai megváltoztak, és a dezinformáció jelentősége immár azonos a fegyverzetével, a nyers erővel.

A geraszimovi módszerek bemutatkoztak az inváziót előkészítő hetekben és napokban. A dezinformációs hullám erős része volt, hogy a kelet-ukrajnai szakadárok skandináviai képviselője a támadás előtt hat nappal határozottan közölte, hogy Moszkva nem fog háborút kezdeni, hanem csak a területek biztonságáról szeretne gondoskodni.

Oroszország mindent megtesz, hogy megállítson egy lehetséges háborút. Oroszország a béke hona, nem a háborúé. Mint korábban, az orosz pozíció most is védekező jellegű.
Johan Bäckman professzor
NEWSWEEK, 2022 február 18.

Február 11-én James Cleverly brit államminiszter is elővette a jó öreg „mocsár" kifejezést Oroszország háborús esélyeit illetően. Jóslata szerint a költség-haszon arány büntetően hátrányos lenne a Kreml számára, és jelentős orosz vérveszteséggel is járna. A brit politikus szerint Oroszország egy saját maga okozta katasztrófa csapdájába (mocsarába) esne.

Bizakodó hangok hallatszottak Németországban is. Egy pódiumbeszélgetésen a német haditengerészet főfelügyelője kicsúfolta az orosz invázió gondolatát. „Nem, ez nonszensz” – mondta Kay-Achim Schönbach admirális, majd hozzátette, hogy „Putyin valószínűleg csak nyomást gyakorol ránk, mert megteheti”. (A tengernagy azóta lemondott hivataláról.)

Olaf Scholz német kancellár – kijevi és moszkvai találkozói során – üdvözölte a beharangozott csapatkivonásokat, noha azoknak az épp az ellenkezőjéről számolt be az amerikai hírszerzés. Mind a német, mind a francia vezető a deeszkaláció reményével távozott Moszkvából – napokkal az invázió előtt. Ehhez képest a német hírszerzés (BND) fejét, Bruno Kahlt egy különleges alakulatnak kellett kimentenie Ukrajnából, mert meglepte az orosz invázió ténye és lekéste az evakuálást.

AP
Nem jött be a békülékenységAP

Az bizonyosodott be, hogy az orosz törekvéseket már nem lehet aktuálpolitikai esetként kezelni, ami futó és protokolláris személyes egyeztetésekkel tisztázható. A gyökerei sokkal mélyebbek, ahová nehéz leásni. Azért is nehéz, mert a modern Európa nem a múlt konfliktusaival, hanem inkább a közös jövő lehetőségével szeret foglalkozni, és kevéssé érzékeny a históriai sérelmekre.

Oroszország többféle módon is elkönyvelhet győzelmet, vagy részleges sikert - bár egyre nehezebben

Ha Oroszország részben vagy akár teljesen átveszi az irányítást Ukrajna felett, illetve sikerül végzetesen destabilizálnia a kijevi kormányt, akkor teljesen új korszak kezdődik az Egyesült Államok és Európa számára. Ez részben már meg is történt, mert az invázió puszta tényével a Helsinki Záróokmány pompás békeperiódusának vége szakadt, és az 50 éves szisztémák néhány nap alatt kifulladtak. Az eddigi biztonsági garanciák súlyukat vesztették, és a rendszert teljesen új alapokra kell helyezni. Például a NATO mellé szervezett ütőképes uniós haderővel és egy felfejlesztett határvédelmi rendszerrel. Mindezt úgy, hogy közben tojástáncként kell kerülni egy nagyobb háború veszélyét is Oroszországgal.

Moszkvának siker az is, ha egy neki megfelelő kormányt segít hatalomra Kijevben. Az elmúlt napokban máris emlegetik egy Quisling- vagy Pétain típusú helytartói bábkormány lehetőségét. A jelöltek közt szerepel Jevhenij Murajev médiatulajdonos (Nasi-párt) és Viktor Medvedcsuk, a Platform Az Életért Párt vezetője. Murajev annak idején puccskísérletnek nevezte a Majdanon zajlott tüntetéseket és üdvözölte a Krím orosz elfoglalását. Medvedcsuk az egyik legismertebb oroszbarát oligarcha Ukrajnában, akit Putyin elnök személyes barátjának tartanak.

AP
(1) Murajev - (2) Medvedcsuk és PutyinAP

Biztosra vehető, hogy sem az USA, sem a NATO, sem az Unió, de a világ nagyobb része sem ismerne el egy ilyen rendszert és nem lépne vele kapcsolatba. Hatalomba juttatásuk újra életre hívhat olyan nyugat-ukrajnai nacionalista erőket, mint amelyek közel egy évtizeden át küzdöttek Hitler és Sztálin ellen. Ha ez nem sikerül, Putyin számára eredményként könyvelhető el az enyhébb változat, ami kudarcos, gazdaságilag süllyedő és tőle függő állammá degradálja Ukrajnát. Legrosszabb esetben pedig csak figyelmeztető expedícióként állítja be a katonai akciót, hogy Ukrajna tudja mihez tartani magát a jövőben.

Orosz melléfogás: a NATO és az Unió köreiben nem láthatók sem a pánik, sem a bomlás jelei

Putyin elnök stratégiájának fontos része lett volna, hogy a katonai nyomással megbontsa a nyugati szövetségek egységét és szembefordítsa a tagállamok egyedi érdekeit. Főleg azokét, akik erősebb függő kapcsolatban állnak vele. A válság kifejlődésekor voltak is erre mutató jelek, de az elgondolás láthatóan nem vált be.

Putyin elnök ezúttal nem bizonyult briliáns stratégának. Túlzott követelései nem osztották meg a NATO-t, hanem éppen ellenkezőleg; régen látott egységbe kényszerítették. Valamint elérte azt is, hogy a világ úgy tekintsen Ukrajnára, mint modern identitásra, szemben az ő autokratikus rendszerével.
Michael John Williams
Syracuse University

Valóban súlyos fejlemény lett volna, ha megrendül a hit abban, hogy a NATO képes biztosítani a békét Európában. Ez esetben az atlanti szervezet visszaszorulna a puszta önvédelmi pozícióba, elveszítve kezdeményező képességeit. Ez különösen a Balkán térségében (Bosznia, Koszovó, Észak-Macedónia) lenne fenyegető. A 'klubon' kívül mindenki magára maradna, kivéve Finnországot és Svédországot, mert az ő csatlakozási igényüket nem lehetne elutasítani. Marija Zaharova, a Kreml szóvivője már most figyelmezteti is őket arra, hogy ilyen esetben "néhány katonai és politikai következménnyel" számolniuk kellene. Svédországban az enyhe relatív többség támogatna egy ilyen lépést, tehát ez még messze nem eldöntött kérdés. Ez azért fontos, mert a két ország valószínűleg csak kézenfogva lépne be, külön-külön kevésbé.

Közben a vasárnapi szélvihar besodorta a NATO ablakán Koszovó felvételi kérelmét is, aki katonai bázisokat is kér a területére.

Ha Ukrajna tartós orosz megszállás alá kerül, akkor a NATO-nak számolnia kell azzal, hogy eszközeit és csapatait folyamatosan Kelet-Európában kénytelen állomásoztatni. Liz Truss brit külügyminiszter szerint a konfliktus akár évekig is elnyúlhat, és ez hosszú időre konzerválná a kontinentális feszültséget. A destabilizáció hatalmas övezete nyílna meg Lengyelországtól Románián át Törökországig.

Ettől fogva az európai biztonsági rendet nem szerződéses-konszenzusos, hanem katonai értelemben kellene kezelni, ami teljesen idegen lenne az Unió rendeltetésétől és alapító eszméjétől, ami a békességen és a puha politikai eszközön nyugszik.

Ami Németországot illeti, ott valóban történelminek nevezhető fordulat állt be, hiszen a világháború óta az NSZK a háború ellenében definiálta önmagát. Most a berlini kormány tartja a lépést partnereivel és nem blokkolja tovább Ukrajna felfegyverzését. 100 milliárd eurós rendkívüli védelmi keret felállításával a szövetségi kormány 2024-re eléri a NATO által elvárt 2%-os GDP-arányt, noha tavaly még nem volt az első 10 között sem. A kancellár kilátásba helyezte további német csapatok elhelyezését a NATO keleti zónáiban, és izraeli harci drónok vásárlását is. Olaf Scholz szerint hosszú távra kell berendezkedni, mert Putyin elnök birodalmi vágyai nem fognak egy éjszaka alatt lecsillapodni.

Az energiafüggőség mérséklésére Berlin bejelentette két újabb NLG-állomás sürgős megépítését, és Robert Habeck gazdasági miniszter felvetette a még megmaradt atomerőművek futamidejének meghosszabbítását és a barnaszén újbóli csatasorba állításának gondolatát. Ez totális szakítás lenne a merkeli energiapolitikával, és egyben a koalíciós Zöldek felfogásával.

Az európai tagok várhatóan erősebb katonai elkötelezettséget fognak követelni az USA-tól Európa felé, de arra is kényszerülnek, hogy ők is jelentősen növeljék védelmi kiadásaikat és befektetéseiket. Ez az 'utolsó felszólítás' Európa felé, mert a háromosztatú új világrendben az Egyesült Államoknak is fontos, hogy szilárdan maga mellett tudja Európát, amikor az orosz és a kínai konfliktusokat kezeli.

Oroszország katonai lépése kemény kérdéseket vet fel Ankarában is. Erdogan elnök Törökországa jó kapcsolatban áll Ukrajnával, és NATO-tagként semmilyen érdeke nincs abban, hogy az oroszok militarizálják a Fekete- és a Földközi-tenger zónáját, amiről Nagy Péter cár külön megemlékezett végrendeletében. A destabilizáló orosz lépések visszafordíthatják Törökországot az Egyesült Államok felé, egyben erősíthetik az amerikai-török partnerséget a Közel-Keleten is. Ezek nem lennének kedvező fejlemények Oroszország szempontjából.

Most a török külügyminiszter egyértelműen háborúnak nevezte a konfliktust, ami nem csak retorikailag fontos. Az 1936-os Montreux-i egyezmény szerint ha olyan háború zajlik, amiben Törökország nem érintett, akkor köteles lezárni a tengeri átjárót. Zelenszkij elnök meg is köszönte Erdogannak a támogatást és a katonai segítséget is, például drónok szállítását. (Ehhez érdemes hozzátenni, hogy január közepén az azerbajdzsáni elnök személyesen kereste fel az ukrán vezetőt, ami szintén annak a jele, hogy még partnerei is tartanak Oroszország revíziós törekvéseitől.)

Az eszkalálódás más irányokból is fenyeget. Például hogy Ukrajnába kerülnek nagyon oda nem illő militáns szereplők, mint az a 10 ezer fegyveres, akiket Ramzán Kadirov csecsen elnök helyezett készültségbe. Egy részük már meg is érkezett, és az Alfa Csoport nevű ukrán különleges alakulat Kijev körzetében már meg is ölte Kadirov katonai helyettesét, Magomed Tusajevet és néhány emberét.

Az iszlamista milíciák soraiban az ISIS-t megjárt veteránok menetelnek. Mivel mind Ukrajnát, mind Oroszországot nyugati és ellenséges vallási tömbnek tekintik, nem zárható ki a veszélye egy iszlamista bajkeverő próbálkozásnak a meggyengült országban, ami egyben Oroszországra is veszélyes. Az ilyen beszivárgások lehetőségére a The Independent már három éve figyelmeztetett.

Iszlamista fegyveresek gyülekeznek Groznijban

Kadirov csecsen elnök mindenesetre megüzente Volodimir Zelenszkijnek, hogy addig kérjen bocsánatot Vlagyimir Putyintól, amíg ex-elnök nem lesz belőle.

A gazdasági háború erős eszköztár, de csodafegyver nincs köztük. A fő tényező az idő.

A Nyugat kezében erős lehetőség a gazdasági büntető intézkedések és korlátozások olyan súlyú növelése, ami megroppanthatja az orosz gazdaságot és kiszivattyúzza tartalékait. Ezek hatékonyságáról és kölcsönös kockázatairól súlyos viták folynak. Abban viszont konszenzus van, hogy katonai és diplomáciai opciók híján ezek az eszközök lehetnek hatásosak.

A bejelentett súlyos lépések egyelőre nem érték el az orosz elnök tűréshatárát. Ezt Biden elnök is hangsúlyozta a megtorló intézkedések bejelentésekor. Például az Északi Áramlat-2 gázvezeték esetleges blokkolása, vagy az orosz hadiiparnak juttatott technológiák tilalma csak hosszabb távon mutatkozik majd meg.

A jóhírű orosz kutatóintézet, a Levada vezetője szerint az orosz közvélemény többségének álláspontja nagyjából borítékolható. Denis Volkov azt mondta egy podcastban, hogy az oroszok Ukrajna megtámadása nélkül is számítottak szankciókra, „mert a Nyugat mindig talál valami okot, hogy büntetéseket sózzon a nyakunkba. Ezek nem Ukrajnáról, hanem inkább az amerikai-orosz viszonyról szólnak”. Hasonló szellemben nyilatkozott a SKY Newsnak Alekszandr Ljukin, a moszkvai gazdasági egyetem nemzetközi intézetének vezetője, aki szerint az oroszok többsége már hozzászokott a büntetésekhez, és a napi életben csak átmeneti zavarokat tud elképzelni.

Mindkettőjüknek igaza van abban, hogy az újabb szankciók valóban nem a semmiből pattantak elő. Az amerikai Kongresszus már 2017-ben elsöprő arányban (419-3) szavazta meg a CAATSA nevű törvényt, ami főként Oroszországot, Észak-Koreát és Iránt vette célba. Donald Trump akkor bírálatokkal illette a jogszabályt, de nem vétózta meg. Az elnök kijelentette, hogy "kormányom elvárja a Kongresszustól, hogy tartózkodjon attól, hogy akadályozza az európai szövetségesekkel folytatott munkánkat az ukrajnai konfliktus megoldása érdekében." Trump attól tartott, hogy a rendelkezések közelebb tolják egymáshoz a három célországot, de nem mérnek rájuk jelentős csapást.

AP
Donald Trump, 2017 augusztus 2.AP

A mostani intézkedések jórészt erre a törvényre épülnek. Nem kellett új jogi alapot lefektetni, hanem csak a téteket emelni, és ehhez az elnök rendeletei (executive order) is elegendőek. A gyors intézkedési képesség azért fontos, mert egy totális orosz győzelem súlyos hatással lenne az amerikai globális gazdasági stratégiára. Az USA hatalmas pénzügyi befektetésekkel rendelkezik az Európai Unióban, amivel a kereskedelme 1 300 milliárd dollár felett áll. Ez kétszerese a kínai relációnak. Ha a kontinens megrendül, akkor az Egyesült Államok is magányossá válhat a világban.

Első pillantásra Oroszország könnyű szankciós célpontnak tűnik, de ez nem ilyen egyszerű

A kissé elmeszesedett és továbbra sem diverzifikált orosz gazdaság tartósan exportfüggő. A vagyoni egyenlőtlenségek kiugróan magasak, miközben az egy főre jutó nemzeti jövedelem kisebb, mint Bulgáriában, az Unió legszegényebb országában. A születéskor várható orosz élettartam a 155. a világon (65-77), ami rosszabb, mint Bangladesé, de nagyjából azonos az ukrán adattal. A Világbank decemberi beszámolója szerint „Oroszország továbbra is viszonylag alacsony potenciális növekedéssel néz szembe, amely – ha nem kezelik – megakadályozza az országot abban, hogy elérje kitűzött magas fejlesztési céljait".

Michael Hüther, a kölni, németországi IW gazdasági agytröszt igazgatója szerint az ukrajnai válság gerjesztésével Putyin elnök olyan belső problémákról tereli el a figyelmet, mint az innovációk befagyása és a fájó importfüggés, amit az elektronikai, gépi és tartós fogyasztási cikkek piacán elszenved. „Az egysíkú nyersanyag-exporttól hosszú ám az út a kereskedelmi függetlenséghez. Oroszország gazdaságilag sokkal gyengébb, mint ahogyan politikailag és katonailag bemutatja magát, beékelve Kanada és Dél-Korea közé a jövedelmi listán” – véli a kutató.

A SWIFT-rendszerről való részleges lekapcsolás mellett csapás lehet az orosz gazdasági pozíciókra a brit és más kormány azon szándéka, hogy kivizsgálják és ellenőrzés alá vonják azokat pénzügyi forrásokat, amelyek orosz hátterűek. Ezt korábban Theresa May kormánya is kezdeményezte, tekintve hogy a brit pénzügyi rendszer kellemes paradicsoma a rejtett pénzügyi műveleteknek és pénzmosásnak. Az ilyen intézkedések veszélybe sodorhatják olyan orosz oligarchák pozícióit, mint Roman Abramovics, aki taktikailag előre menekülve feladta a klubvilágbajnok Chelsea FC irányítását, bár tulajdonjoga egyelőre megmaradt. Abramovics eddig másfél milliárd fontot invesztált az egyesületbe.

Az orosz oligarchák körében vasárnap megjelentek az első repedések, mivel több multimilliárdos, így Mikhail Fridman, Oleg Gyeripaszka és Anatolij Csubajsz is megszólalt vagy fényképeket posztolt a 7 éve meggyilkolt Borisz Nyemcov ellenzéki vezető emlékére. Fridman nyilatkozata egyenesen elítélte az ukrajnai háborút is.

Hosszú és keserves út következik

A Joe Biden és az Unió által bejelentett intézkedések közül a legsúlyosabb az Orosz Központi Bankkal kapcsolatos, amelynek tartalékai jelentősek, de persze nem feneketlenek. A bank jelenleg 640 milliárd dollár devizatartalékkal rendelkezik, ami tízszerese az ország katonai költségvetésének. A kormánynak lehetősége van arra is, hogy a Nemzeti Népjóléti Alapban lekötött pénzeszközeit részben felszabadítsa és szabadon használja. Ezek az 'esős napokra' elspájzolt pénzek, amiket a kőolajipari bevételekből tesznek félre. Oroszország likvid pénzeszközei tehát még jelentősek, van belső fizetési mozgástere, és képes állni a közalkalmazottak, katonák és nyugdíjasok járandóságait, ami kulcsfontosságú a közhangulat szempontjából. Fizetési mérlege szeptemberben 82 milliárd dolláros többletet mutatott.

Továbbra is vezeti a búzakiviteli világrangsort (mögötte Kanada és az USA áll), és ő a világ legnagyobb földgázexportőre, Katar és Norvégia előtt. Az ősszel újra meglódult energiaárak – elvileg – szintén pénzügyi párnát helyeztek Vlagyimir Putyin alá.

Jutott némi plusz bevételhez még a két keleti szakadár körzet elismerését követő 24 órában is, amikor az EU, az USA és az Egyesült Királyság sebtiben 3,5 millió hordó orosz olajat és finomított terméket vásárolt, 350 millió dollár értékben. A Nyugat további 250 millió dollár értékben vett orosz földgázt, alumíniumot, szenet, nikkelt, titánt, aranyat és egyéb nyersanyagokat. Összességében a számla meghaladta a 700 millió dollárt.

A 2021-es év orosz gazdaságpolitikája világosan mutatja, hogy Putyin elnök szisztematikusan készült a várható pénzügyi válsághelyzetre. Folytatta függetlenedését a globális tartalékvalutarendszertől azzal, hogy több aranyat halmozott fel a jegybanki trezorban, mint amennyije amerikai dollárban van. Az Arany Világtanács adatai szerint november végi bevásárlásaival az Egyesült Államok, Németország, Olaszország és Franciaország után az ötödik legnagyobb aranytartalékkal rendelkezik a világon, meghaladva a 2 300 tonnát.

Sergey Ponomarev/AP
Vlagyimir Putyin látogatása a Központi BankbanSergey Ponomarev/AP
Putyin elnök döntése, hogy a katonai konfrontációt háborúvá fokozza, azt sugallja, hogy hajlandó elfogadni a rövid távú gazdasági fájdalmakat a hosszú távú geopolitikai célok érdekében.
Mark Haefele
az UBS globális vagyonkezelési igazgatója

A kérdések kérdése az, hogy a felhalmozott tartalék mire és mennyi ideig lesz elég, és milyen ütemben pótolható. Ez a mézescsupor egyáltalán nem feneketlen.

Az első kemény hatások megérkeztek, és válságszerű pénzügyi intézkedéseket váltottak ki Moszkvában. Hétfőn az amerikai pénzügyminisztérium is megtiltotta az orosz Központi Bankkal történő tranzakciókat. Ez alól csak azok kaphatnak felmentést, akik energetikai termékeket vásárolnának Oroszországból, enyhítendő az energiahordozók további inflálódását.

A szankciós érem másik oldala

Ugyanakkor több elemző is figyelmeztet, hogy a szankciók megsebezhetik az amerikai és az európai gazdaságot is. Oroszország kizárása a globális fizetési rendszerből (SWIFT) azokat is sújtaná, akik vele kereskednek, neki szállítanak vagy tőle vásárolnak. A hatások elsősorban Európát érnék, amely Oroszország legnagyobb kereskedelmi partnere.

„Az Oroszországot sújtó szankciók jelentős károkat okozhatnak az európai fogyasztóknak és vállalkozásoknak is” – mondja Adam Tooze, a Columbia Egyetem Európai Intézetének igazgatója. Az érem másik oldalát Jeffrey Schott, a Peterson Institute kutatója úgy látja, hogy a válságnak lehet üdvös hatása is, főként hogy Európa végre komolyan és sürgősen nekiáll az energetikai diverzifikációnak. Ehhez viszont jó pár év társadalmi keserveit is be kell tervezni, ami rendkívüli dilemma a kormányzatoknak.

A lehetséges új források között vezető helyen szerepel az Izrael által feltárt 600 milliárd köbméteres tartalék a Földközi-tenger keleti medencéjében, aminek európai továbbítását Görögország felé Ankara eddig gátolta, de magatartása most változhat.

Az olyan európai olajtársaságoknak, mint a Shell és a Total méretes vegyesvállalatai vannak Oroszországban, a British Petrol pedig azzal büszkélkedhetett, hogy ő a legnagyobb külföldi befektető, mély kapcsolatban a Rosznyefty orosz olajtársasággal, melynek 19%-os tulajdonosa, és tavaly 2,7 milliárd dolláros profitra tett szert. A házasságot még Tony Blair miniszterelnöksége alatt kötötték, és sikertörténetnek számított a Nyugat-Oroszország kapcsolatrendszerben. A brit óriás vasárnap eladta részesedését és visszahívta a társaság vezetőit is, ami erős figyelmeztetés a többi befektető számára is.

Ezt a lépést szinte azonnal követte a Shell bejelentése, amely a Gazprommal szakítva feladta részesedését a Szahalin-2 NLG beruházásban.

Az európai repülőgyártó óriás, az Airbus Oroszországból szerzi be a nélkülözhetetlen titánt, ami a gépek teherviselő képességének kulcseleme. A korábbi szankciók alkalmával Oroszország már fenyegetett a fém visszatartásával, és akkor mind az Airbus, mind az amerikai Boeing Indiában keresett alternatív forrásokat. Nagy kérdés, hogy ezek elegendőek lennének-e egy teljes orosz blokád áthidalásához. (Némi könnyebbséget jelenthet, hogy Ukrajna is jelentős termelő, és lehet számítani kazahsztáni szállításokra is.)

Különleges gondot jelenthet, hogy a békés évek során nyugati kereskedelmi bankok sora folyósított dollármilliárdokat orosz hitelfelvevőknek, és ezek a kihelyezések éppúgy veszélybe kerülhetnek, mint az oroszok külföldi tartalékai és vagyontárgyai Nyugaton. A legnagyobb fenyegetés elé az olasz UniCredit SpA és az osztrák Raiffeisen néz, miközben az óvatosabb Deutsche Bank és az amerikai Morgan Stanley már korábban elkezdte eszközeinek kivonását Oroszországból. „Putyin most meghúzott egy kemény határvonalat" – mondja Jon Corzine, aki korábban a Goldman Sachs fedezeti alapot vezette, mielőtt amerikai szenátor lett. „Az orosz elnök nagyon megnehezíti az amerikai és nyugati befektetők számára, hogy távlati üzleti tevékenységet tervezzenek Oroszországban.”

A pusztítás eléri az űrt, a foci - és hokipályákat és a kultúrát is

A Nemzetközi Űrállomás (ISS) jelenlegi személyzetének 4 tagja (3 amerikai és egy német) április végén tér vissza a Földre, a SpaceX (Elon Musk) kabinjával, az Endurance-szel. Hogy fog az együttműködés zajlani? Bizonytalan, hogy mi lesz Mark Vande Hei amerikai asztronautával, aki orosz űrhajóval érkezett az ISS-re, és aki marad is a négyek távozása után, két orosz kollégájával. Az ő küldetését 6 hónappal meghosszabbították, és csak Kozmosz űrhajóval térhet vissza nyár közepén.

a feszültség az eddigi űrbékére is kihat

Dmitrij Rogozin, az orosz Roszkozmosz vezetője több üzenetet is intézett Joe Bidenhez az űrállomás és az együttműködés jövőjét illetően. Szerinte a kooperációt az amerikaiak már amúgy is évek óta rombolják, és erre a válasz az orosz kapacitások saját fejlesztése és önállósulása lesz. Chris Scolese, az amerikai űrprogramok egyik koordinátora szerint a konfliktus kiterjedhet a közös űrkutatásra is. „Ennek mértékét még nem lehet megjósolni, de fel kell készülni a legrosszabb lehetőségekre is” – mondta, hozzátéve, hogy nem csak a tudományos terület van veszélyben, hanem a globális távközlés és adatszolgáltatás biztonsága is.

Széles körben lehet számítani a nemzetközi kulturális, tudományos és sportkapcsolatok megbomlására is. Ennek példája az idei BL-döntő megvonása Szentpétervártól. Ezt tetézi, hogy a lengyel labdarúgó válogatott nem hajlandó pályára lépni március 24-én Moszkvában az oroszok ellen. A csapat szupersztárja, az aranylabdás Robert Lewandowski szerint (Bayern München) ez a helyes döntés.

Nem tehetünk úgy, mintha mi sem történt volna

Biztosra vehető, hogy Oroszország nem lesz ott a katari labdarúgó vébén. Elszállt a Forma 1 idei Szocsi futama, és a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség is lefújta a májusi Grand Slam eseményt Kazányban, ami érzelmileg megérintheti a sportág iránt rajongó orosz elnököt. A Nemzetközi Olimpiai bizottság is felkérte tagjait, hogy vizsgálják meg programterveiket, és ne szervezzenek eseményeket Oroszországba és Belaruszba. Szintén fájó pont az orosz és a belarusz elnök számára, akik amatőr jégkorongozók, hogy hétfőn a Nemzetközi Jégkorongszövetség felfüggesztette a két ország összes nemzeti és klubcsapatának versenyzését, és elvették a 2023-as juniorvébé rendezési jogát is Oroszországtól.

Sajnos valószínű, hogy a tiltások és embargók végig fognak söpörni a kulturális és tudományos életen is, a filmfesztiváloktól kezdve a könnyűzenei életig.

Mi a teendő?

Összegezve mindezeket, nincs sürgetőbb feladat jelenleg, mint az erőszak befejezése és legalább egy átfogó tűzszünet elérése. A további rendezéshez egyelőre nem látszik a nemzetközi színpadon olyan súlyú szereplő, akinek vagy aminek a tekintélye, befolyása és elfogulatlansága minden fél által elismert. Zelenszkij elnök Naftali Bennett izraeli kormányfőt kérte fel a közvetítésre, aki már beszélt is erről telefonon Vlagyimir Putyinnal, akinek reakciója még nem ismert.

Magának Bennettnek is rendkívüli óvatossággal kell eljárnia, mert közben a Tel Aviv-i ukrán követség izraeli önkénteseket toboroz az Oroszország elleni küzdelemhez és Moszkva éppen most ismerte el Szíria jogát a Golan-fennsík feletti szuverenitáshoz. Nagy a kockázata, hogy Izrael beszorul a Nyugat és Oroszország közé, miközben Irán ott dörömböl a hátsó ajtón. Helyzetét kényessé teszi az is, hogy az Ukrajnába elindított holland és német páncéltörő és légvédelmi fegyverzet jókora része izraeli gyártmányú.