Lavrov a szakadárok képviselőit fogadta Moszkvában

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Lavrov a szakadárok képviselőit fogadta Moszkvában
Szerzői jogok  SHAMIL ZHUMATOV/AP   -  

Az orosz külügyminiszter fogadta a donyecki és luhanszki szakadárok képviselőit. Az önhatalmúlag kikiáltott donyecki és luhanszki népköztársaságokat csak Oroszország ismeri el az ENSZ tagországai közül.

Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a moszkvai találkozón hangsúlyozta, hogy Oroszország azért kezdett katonai műveleteket, mert nem tudott közömbös maradni azzal szemben, hogy a nyugati világ az ukrán rezsimet védelmezi, és szemet huny az ukránok által elkövetett állítólagos erőszakos cselekmények felett. Lavrov úgy véli, hogy a neonácizmus és az oroszellenesség gyorsan terjed Ukrajnában.

Az orosz külügyminiszter találkozója a szakadárokkal egyben egyeztetés is a donyecki és luhanszki diplomáciai képviseletek Oroszországban történő megnyitásáról.

Vladiszlav Dejnego, a luhanszki szakadárok diplomáciai vezetője szerint a luhanszkiaknak és a donyeckieknek nem volt más választásuk, mint egyoldalúan kikiáltani függetlenségüket, mert úgy tapasztalták, hogy a Minszkben folyó béketárgyalásokat Ukrajna teljesen blokkolta. Dejnego szerint Kijev elutasította a szakadárokkal való párbeszéd minden formáját, ezzel megszegte az általa is aláírt minszki megállapodást. Emiatt fordultak a szakadárok az Orosz Föderációhoz.

A találkozón Lavrov megerősítette, hogy Moszkva továbbra is támogatja az általa elismert donyecki és luhanszki népköztársaságot függetlenségük megerősítésében és jogaik gyakorlásában.