A 2014-ben életbe léptetett és Donald Trump elnök alatt kibővült büntetések a Putyinhoz közel álló gazdag személyeket és az orosz gazdaság egyes ágazatait vették célba, így a nemzetközi pénzügyeket, a védelmi és az olajtechnológiát. Ezek bővítése nem jelentene nagyobb újdonságot.
Putyin orosz elnök hétfői bejelentése és rendelkezése a kelet-ukrajnai szakadár körzetek függetlenségének elismeréséről, a korábbinál is erősebb fénybe helyezi a Nyugat által beígért politikai és gazdasági büntetéseket. Több kutató és elemző véleménye szerint a szankciós (büntető) intézkedések ritkán érik el a céljukat, vagyis egy adott állam politikájának megrendítését vagy jelentős megváltoztatását. Igaz ez Kínára, Kubára, Iránra, Észak-Koreára, Szíriára nézve, és Oroszország sem kivétel. Az ukrajnai válsághoz kapcsolt szankciós fenyegetések eddig nem voltak hatással Vlagyimir Putyin lépéseire, noha a Nyugat 'eddig sosem látott következményeket' helyezett kilátásba. Most viszont, hogy Oroszország elrendelte katonaság állomásoztatását is a vitatott területeken, a lehetséges ellenlépések kérdése nagyobb, mint valaha volt.
Egyelőre csak találgatni lehet a tényleges szankciókról, első lépésként amerikaiakat büntetnek
HIRDETÉSA Fehér Ház első reakciója Putyin bejelentésére az volt, hogy Joe Biden hamarosan elnöki rendeletet ad ki, amely megtiltja „amerikai személyek befektetéseit, kereskedelmét és finanszírozását" Kelet-Ukrajna két szakadár régiójába. Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője szerint a rendelet „felhatalmazást ad arra is, hogy szankciókat vezessen be minden olyan személlyel szemben is, aki mostantól Ukrajna ezen területein tevékenykedik”. A szóvivő szerint ezek az intézkedések még nem azonosak azokkal a szankcióktól, amiket az Egyesült Államok és szövetségesei készítenek elő Ukrajna megtámadása esetére.
Előző hétvégén Münchenben az amerikai alelnök példátlan büntetéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha Oroszország katonai támadást intézne Ukrajna ellen, de ennek részleteit nem ismertette. Csak annyit közölt, hogy az intézkedések az orosz gazdaságot és pénzügyi rendszert súlyosan érintenék. Kamala Harris a fenyegetések között megemlítette a NATO keleti szárnyának megerősítését is, de ez sem nevezhető konkrétumnak. Az ukrán elnöknek azt mondta, hogy „ez egy dinamikus helyzet, és attól függően, hogy mi történik az elkövetkező napokban, újraértékeljük Ukrajna igényeit és támogatási képességünket”. Közölte, hogy a betervezett szankciók „abszolút alkalmasak Putyin elnök elrettentésére" – de nem támasztotta alá konkrétumokkal.
Annalena Baerbock német külügyminiszter szerint az Oroszország elleni szankciócsomagot „az elmúlt napokban és hetekben lezárták”. Közlése szerint 'különféle forgatókönyvekre készülnek', de tőle sem tudtuk meg, hogy ezek milyen intézkedésekig terjednének, és még kevésbé azt, hogy mely vörös vonalakat nem lépnének át. Vagyis mi az, amit nem tennének meg, még egy esetleges agresszió esetén sem.
A Kremlből érkezett hétfői hírek nyomán Zelenszkij azonnal közölte, hogy haladéktalan egyeztetésekbe kezdett Macron elnökkel és Scholz német kancellárral, de Biden elnököt nem említette.
Törésvonalak látszanak
Zelenszkij már Münchenben a kétkedés jeleit mutatta, kritikákkal is tarkítva a Nyugat felé. Megjegyezte, hogy szankcióknak inkább egy lehetséges a támadás előtt volna értelmük, mert ha az agresszió már bekövetkezett, akkor nincs rájuk szüksége. Kimondta a tabuszerű 'A' szót is (appeasement - békítés), aminek eredménye szerinte végül a Krím annektálása és az országát fenyegető újabb veszély lett. „Nagyra értékelünk minden segítséget, de ezek nem adományok. Nem gesztusok, amelyekért Ukrajnának mélyen meg kell hajolnia. Ez az Önök hozzájárulása Európa és a világ biztonságához.” Tüzes nyilatkozatában egy megelőző szankciócsomagot indítványozott, egyben megerősítette Ukrajna csatlakozási kérelmét a NATO-hoz.
Boris Johnson brit miniszterelnök visszautasította Zelenszkij korholását a 'béküléssel' kapcsolatban. Johnson szerint a jelenlegi szankciós stratégia elegendő, és minden villámháború, még ha kezdetben sikeres is, idővel nem térül meg. (A történelem ismer ellenpéldákat.) Macron francia elnök eközben egy nemzetközi csúcsértekezlet megrendezésén fáradozik, amit viszont most megnehezít az orosz államfő bejelentése. Vlagyimir Putyin azt közölte az orosz nemzetbiztosági tanács ülésén, hogy azt hallotta Macrontól, hogy az amerikai álláspont változott, de nem tudta kiszedni belőle, hogy miben, és Lavrov külügyminiszter sem tudott részletekkel szolgálni a számára.
Amerika nem teljesen biztos a dolgában - a felelősség az elnökre maradt
Szankciós intézkedésekről tervezett döntést az amerikai kongresszus február 18-án, de a kísérlet elakadt. A törvényjavaslat, amit „minden szankció anyjának" neveztek, a kétpártiság hiánya miatt összeomlott. A republikánusok ragaszkodtak széles körű büntetések kiszabásához már (egy lehetséges) invázió előtt, viszont a Fehér Házat támogató demokraták ezt megtagadták. Törvény helyett végül egy szenátusi memorandum született, súlyos bírálatokkal Putyin elnök személyére nézve, majd siettek elérni a hétvégi légijáratokat.
A civakodás már hetek óta folyik, mert több szenátor eleve kételkedett abban, hogy egy szankciós csomag elrettentő-e az orosz vezetés számára. Januárban a demokraták meghiúsították a republikánus Ted Cruz szenátor (Texas) törekvését, hogy vezessenek be megelőző szankciókat az Északi Áramlat 2 gázvezeték ügyében. Azzal érveltek, hogy egy ilyen intézkedés feladná azokat a kulcsfontosságú pozíciókat, melyekre az Egyesült Államoknak szüksége van a diplomáciai egyezkedéseken Oroszországgal. Hivatkoztak arra is, hogy elidegenítenék Németországot, pedig az európai egység felmutatása most döntő jelentőségű.
A törvényjavaslat felhatalmazta volna Biden elnököt, hogy az 1941-es kölcsönbérleti törvény alapján katonai felszerelést adjon kölcsön Ukrajnának. Roosevelt elnök intézkedése annak idején Nagy-Britannia és a Szovjetunió megsegítését szolgálta a német támadásokkal szemben. A szállított hadianyagért és egyéb termékekért nem kellett fizetni. A mostani javaslat ezzel túlmutatott volna azon a 2,7 milliárd dolláros biztonsági támogatáson, amit az USA 2014 óta teljesített Kijevnek.
A kialakult patthelyzetben Mitch McConnell szenátusi kisebbségi vezető azzal hagyta faképnél a vitát, hogy a szankciós intézkedéseket az elnök – ha akarja – maga is megteheti. A republikánusok csak ahhoz ragaszkodnának, hogy Ukrajna kapjon további 500 millió dolláros katonai finanszírozást. Egyszóval Joe Biden magára maradt Ukrajna ügyében és nem tudhatja maga mögött a Kongresszus egyöntetű támogatását. Ez nagyban gyöngíti tárgyalási pozícióit az orosz féllel szemben.
Van, aki szerint Biden megerősítette Oroszországot, és nem gyöngítette
Az amerikai elnök 11 hónapos kormányzásának egyik legnagyobb hibája, hogy a korábbinál szélesebb helyzeti előnyhöz segítette az oroszokat – véli Mike Pompeo. Donald Trump utolsó külügyminisztere azt mondta a Fox Newsnak, hogy az Egyesült Államoknak segítenie kellett volna Európát az orosz energiafüggés megtörésében, de ehelyett folyamatos gyengeséget mutatott. Főként azzal, hogy korlátozta a hazai földgáz- és kőolajtermelést, és ezzel Vlagyimir Putyin bevételeit növelte. Pompeo ezzel arra a tavaly januári elnöki rendeletre célzott, ami a köztulajdonban álló területek kitermelési és szállítási engedélyeinek befagyasztásáról szólt.
Pompeo szerint Európa így még szorultabb helyzetbe került, mert még kevésbé számíthat amerikai utánpótlásra, mint korábban. Az orosz elnök viszont irdatlan bevételhez jutott, és „nagyon hamar felismerte az ebben rejlő lehetőséget”, noha Oroszország megtörésének egyetlen útja éppen az energiafüggőség csökkentése lenne. (Való igaz, hogy a Brent-típusú kőolaj ára 25 dollár körül mozgott tavaly májusban, szemben a jelenlegi 95-tel.)
Ha visszatekintünk a Krím annektálását követő (és ma is érvényben lévő) gazdasági szankciókra, akkor azt látjuk, hogy ezek egy időre megakasztották, de nem állították meg Vlagyimir Putyin politikáját, ami befolyási övezetekben gondolkodik, nem pedig a gazdaság egyes részleteiben. Az orosz elnök kiigazításokkal alkalmazkodott a hátrányokhoz, 631 milliárd dollárra növelte a devizatartalékokat, ami kereken tízszerese katonai kiadásainak. Csökkentette az ország külföldi adósságát, eközben 20%-kal növelte a mezőgazdasági kivitelt (a hús- és tejtermékek terén 29%-kal), enyhítve ezzel az importtól való függőségen.
Ilyen ellenlépésekkel sikerült legalábbis egyensúlyban tartani a gazdaságot, de közben veszteségeket is elszenvedett. A kiviteli többlet 2018 óta csökkent. Az Atlantic Council jelentése szerint a Krím-félszigetet követő szankciók 479 milliárd dollár külföldi hitel elvesztésébe és 169 milliárd dollár külföldi befektetés elvesztésébe kerültek az országnak. Összességében az orosz GDP 35 százalékkal csökkent a 2013-as legjobb évhez képest (2,3 ezermilliárd dollár), és ha most minden változatlan maradna, akkor 2026 körül közelítené meg a rekordszintet. Ezeket a gyöngüléseket azonban tévedés lenne teljes mértékben a külföldi szankciókhoz kötni, miként hiba volna azok súlyát is lebecsülni. A veszteségek okai között a korábbi évek olajár-csökkenését és a COVID okozta hatásokat is figyelembe kell venni.
Hétfő délelőtt, amikor elterjedt az a lehetséges verzió, hogy Oroszország elismeri a kelet-ukrajnai szakadár körzetek önállóságát, a rubel enyhe esésbe kezdett a dollárral szemben (2,2%). A bejelentés után további esés prognosztizálható.
A szankciók története évezredes
A nemzetközi diplomáciai és gazdasági szankciók (büntetések) története visszanyúl az államok megjelenésének idejére, amikor háborút helyettesítő vagy azt lezáró eszközként alkalmazták. Az évszázadok során ezek rendkívül változatos formákat öltöttek. Lehettek hadisarcok, mint például amikor a Rómát elfoglaló gallok kifosztották a Várost, 'Jaj a legyőzötteknek' jelszóval (i.e. 390). Ez nem volt túl jól sikerült szankció, mert a rómaiak haladéktalanul és aránytalanul nagyobb következményekkel vágtak vissza, és végül ők foglalták el egész Galliát.
Politikai szankciónak számított a tömeges megalázás, a követek kiutasítása, a túlzott vámszedés, a csoportos kiátkozás. Egyes szankciókat nem csak idegen országokra vagy népekre, de magánszemélyekre is kiróttak. A ma ismert és alkalmazott büntetések nagyjából az évszázados módszerek ismétlései.
A büntetővámok kivetése mellett gyakori eszköz a kvóta, ami a másik országból behozott vagy az oda küldött áruk korlátozása. Ennek keményebb változata az embargó, ami megtiltja az áruk és szolgáltatások exportját vagy importját, vagy akár mindkettőt. Az úgynevezett nem tarifális akadályok (NTB) megnehezítik az áruk behozatalát olyan szabványok, engedélyezési eljárások vagy csomagolási előírások alkalmazásával, amik nem kifejezetten adók, de olykor teljesíthetetlenek, vagy nagyon jelentős többletköltséget zúdítanak az importőrre és az exportőrre egyaránt, és annyira megdrágítják a végterméket, hogy az piacát veszti.
HIRDETÉSAz egyik legsúlyosabb eszköz a vagyontárgyak, például bankszámlák, értékes ingatlanok, tőzsdei eszközök befagyasztása vagy lefoglalása. A legújabb időkben ez gyakran alkalmazott eszköz.
A 21. században az Egyesült Államok bizonyult a legbuzgóbb szankciós rendszernek. A bevezetőben említett országok mellett jelenleg büntetési listán tartja Venezuelát, Mianmart, Irakot, Nicaraguát, Belaruszt, a Palesztin Önkormányzatot, és még egy tucatnyi államot. Büntetés alá vetette a NATO-szövetséges Törökországot, amiért az orosz légvédelmi egységeket vásárolt. Mi több, még Ukrajnával kapcsolatban is léteznek amerikai szankciós intézkedések, amiket még Obama elnök rendelt el 2014-ben, egyes ukrajnai személyekre és szervezetekre vonatkozóan.
Az amerikai szankciók kiterjednek olyan országokra vagy vállalatokra is, akik kereskednek a célzott országgal. Őket elijesztve az exportálni kívánó kormány nagyon nehéz helyzetbe kerül, mert partnerei kénytelenek szakítani vele, hiszen nem kockáztatják amerikai kapcsolataik elvesztését. Ilyen helyzetbe került Irán, aki Donald Trump miatt sorra veszített külföldi partnereiből. Hasonló szankciókkal számolhatnak a Kínával kereskedő vagy ott befektető amerikai vállalatok is, akik egyre elégedetlenebbek ezekkel a megoldásokkal. Példa erre a TESLA, az Apple és a General Motors, akik több termelő üzemet költöztetnek át Kínából Vietnámba és a Fülöp-szigetekre, ahol nem kell saját kormányuk büntetéseitől tartani.
Újfajta szankcióknak számítanak azok, amik olyan egyénekre irányulnak, akik közeli kapcsolatban állnak a célzott ország vezetőjével és a politikai elittel. A Krím annektálása után az Egyesült Államok és az Európai Unió is kivetett korlátozásokat a Putyin elnökkel szövetséges üzletemberekre, politikusokra. Ezt a stratégiát leginkább akkor alkalmazzák, ha a politikai és gazdasági hatalom egy viszonylag kis csoport kezében összpontosul, akik nemzetközi pénzügyi érdekekkel és befolyással rendelkeznek. Ennek előnyét abban látják, hogy a büntetés ilyenkor nem a lakosság egészét sújtja, hanem csak egyes személyeket. Erről a logikáról erősen megoszlanak a vélemények, mert veszteségeiket az oligarchák át tudják tolni a lakosságra.
Alekszej Navalnij, a Putyin-rendszer legelszántabb belső ellenfele szerint az oligarchákra mért csapások szükségesek és hatásosak.
HIRDETÉSA jelenleg legnagyobb veszélynek kitett orosz oligarchák listáját a Forbes magazin állította össze, és a toplistán Aliser Usmanov (acélipar, 16 milliárd dollár), Leonid Mikhelson (gázipar, 28 milliárd), Roman Abramovics (fémipar, 26 milliárd), valamint Gennagyij Timcsenko, Oleg Gyeripaszka, Viktor Vekselberg, Vladimir Bogdanov, Suleiman Kerimov, Igor Rotenberg, Arkagyij Rotenberg, Borisz Rotenberg, és Kirill Samalov neve szerepel.
A mostani válság kapcsán a közvélekedés mégis az, hogy a Kremllel politikai kapcsolatban álló multimilliárdosok közül csak keveseket tántorítana el a személyes szankció. Putyin elnök 22 éves működése alatt közülük többeket is értek ilyen intézkedések (például Abramovicsot), és nem okoztak nekik végzetes károkat. Több figyelmeztető példáját is láthatták annak, hogy a Putyin melletti kiállás kifizetődőbb és biztonságosabb számukra, mint a szembefordulás erős kockázata.
A katonai fenyegetés alternatívája nem számít kifejezetten szankciós eszköznek, bár szoktak élni vele. Ezzel óvatosan kell bánni, mert igen költséges, ráadásul kivívhatja más országok ellenérzéseit és félelmét. Nem lehetséges az sem, hogy minden külpolitikai problémára katonai erővel reagáljanak, mert ilyen eszközök sokféle probléma megoldására eleve nem is alkalmasak. Katonai szankciókra legtöbbször akkor kerül sor, ha már minden egyéb eszköz kimerült (diplomácia, gazdaság, békeközvetítés).
Nagy ritkán a szankcióval való fenyegetés önmagában elég ahhoz, hogy változtasson a célország politikáján. Ennek előfeltétele, hogy a másik fél komolyan is vegye a figyelmeztetést és legyen meggyőződve arról, hogy sor kerülhet rá. 2013-ban Robert Mugabe zimbabwei elnököt és belső körét az Egyesült Államok szankciókkal sújtotta az országban tapasztalt emberi jogsértések miatt, és ennek folytán a helyzet valamennyit enyhült is, mert az elnök eltekintett teljes falvak további lemészárlásától.
Ukrajna esete viszont egyáltalán nem ilyen.
HIRDETÉSMi a legerősebb fegyver? Robbanhat a SWIFT-bomba?
A 2014-ben életbe léptetett és Donald Trump elnök alatt kibővült büntetések a Putyinhoz közel álló gazdag személyeket és az orosz gazdaság egyes ágazatait vették célba, így a nemzetközi pénzügyeket, a védelmi és az olajtechnológiát. Ezek bővítése tehát most nem jelentene nagyobb újdonságot vagy titkos meglepetést. Szó lehet egyes pénzintézetek direkt megtámadásáról, a külföldi tőke Oroszországba történő áramlásának erőteljes korlátozásáról, és olyan exportellenőrzésekről, amik megnehezítenék Oroszországot hozzáférését a kritikus technológiai eszközökhöz, főként az elektronikai ágazatokban.
Jahangir Aziz, a J.P. Morgan elemzője szerint a nagy orosz bankokat és más pénzintézeteket célzó szankciók fájdalmat okoznának az orosz gazdaságnak és pénzügyi rendszernek – de azt ő sem tudta megmondani, hogy milyen mértékben és milyen következményekkel. „Az Oroszország elleni szankciók a múltban nagyon konkrétak voltak, konkrét személyekre vagy a gazdaság konkrét ágazataira vonatkoztak. Ez most nagyon más. A szóban forgó szankcióknak sokkal nagyobbak és főként azonnali hatásúaknak kellene lenniük".
Azt egyelőre senki nem feltételezi, hogy Oroszországot lekapcsolnák a nemzetközi bankközi elszámolási és átutalási rendszerről (SWIFT), mert a hálózat 200 országot és mintegy tízezer pénzintézetet köt össze, és megbolygatása a globális pénzügyek súlyos zavarához vezethetne. Moszkva nagyon tart egy ilyen lépéstől, de azzal is tisztában van, hogy mekkora kockázatot jelentene mindez ellenfelei számára is, hiszen egy pénzügyi atombombáról van szó, aminek hatása szétterjed. Maga Oroszország 5%-os GDP-csökkenéssel számolhatna egy ilyen esetben. (Irán olajbevételeinek 30%-át veszítette el, amikor kizárták a rendszerből.)
Az Európai Parlament tavaly áprilisban már hozott egy határozati javaslatot, hogy Ukrajna megtámadása esetén erre a súlyos lépésre is sor kerülhet, amit Dmitrij Peszkov Kreml-szóvivő nyugtalansággal kommentált. A javaslat szerint emellett az Unió azonnal leállítaná minden energiahordozó behozatalát is Oroszországból, befagyasztaná a Putyinhoz köthető oligarchák vagyonát és törölné vízumaikat. Azóta viszont az ilyen 'nukleáris megoldás' valószínűsége folyamatosan halványult, és inkább pajzsnak bizonyult Oroszország számára, mert a nagy amerikai és a német bankok a SWIFT leggyakoribb használói az orosz ügyletek intézésében, főként az energiahordozók és ipari nyersanyagok vásárlásában. Ha a szállítót nem lehet kifizetni, akkor az nem tud szállítani, és az őszi európai energiaválság riasztó figyelmeztetés volt egy ilyen veszélyre.
Van még valami az arzenálokban, ami nem fegyver?
Oleg Gyeripaszka (az amerikai szankciók által korábban már megtépázott orosz oligarchák egyike és egyben Putyin elnök amerikai előretolt bástyája) már 2017-ben szorgalmazta, hogy Moszkva gyorsítsa fel a digitális rubel bevezetését a külföldi tranzakciók bebiztosítására. A javaslatot az elnök Szocsi villájában megtárgyalták és jóvá is hagyták. A digitális rubel bevezetését 2020 októberében engedélyezte az orosz központi bank, és tesztelését a Krím területén végzik. Ezzel párhuzamosan betiltották a független kriptovaluták termelését és forgalmazását az országban.
HIRDETÉSVilágszerte más jegybankoknak is vannak hasonló terveik a kormány felügyelete alatt álló digitális fizetőeszközökről, de közülük Oroszországnak motivációja a legerősebb, mert ezzel is csökkenthetné az amerikai dollártól való függését és enyhítene a szankciós hatásokon. A kriptorubelt ez év elejére ígérték.
Az amerikai pénzforgalmi intézkedések kétséges hatásúak. 2014 áprilisában számos orosz bankot feketelistára helyezett az Egyesült Államok, a Visa és a MasterCard pedig felfüggesztette a célzott bankok szolgáltatásait és letiltotta fizetési rendszereik használatát. Válaszként az orosz kormány haladéktalanul új hazai tranzakciós hálózatot vezetett be Mir, azaz Világ néven. Az új kártyarendszer az orosz jegybank tulajdonában áll, és indulása óta 73 millió bankkártyát bocsátott ki. Ez alkalmassá teszi a közszférában dolgozók és a nyugdíjasok kifizetését, amerikai kártyarendszerek mellőzésével.
A 'Világ' elnevezés kissé megtévesztő, mert a kártyák külföldön vagy külföldi átutalásokra nem alkalmasak. Örményországban, Abháziában és egyes volt szovjet köztársaságokban lehet velük fizetni (Kazahsztán, Üzbegisztán), és részben elfogadják Törökországban és egyes kínai és japán bankoknál. De ezek az összes forgalom öt százalékát sem érik el. Ugyanakkor már 2019 óta az elnök asztalán fekszik az állami elszámolási kamara javaslata, hogy az Oroszországban működő külföldi bankokat kötelezzék a belső átutalási rendszerhez való csatlakozásra, és ilyen ellenlépésre elvileg bármikor sor is kerülhet.
A pénzügytechnikai csapások enyhítésének további eszköze a CIPS, a kínai működtetésű, határokon átnyúló fizetési rendszer. Az ehhez való kapcsolódás azon a feltételezésen alapul, hogy Kína bővülő gazdasági befolyása miatt a renminbi (jüan) esélyesebb a rubelnél arra, hogy idővel a dollár riválisa legyen a nemzetközi fizetőeszközök versenyében. Ez a lehetőség reális, de még igen távoli, mert jelenleg a globális fizetések alig 2 százaléka forog ebben a rendszerben, szemben a dollár 40 százalékos részesedésével, és elmaradva az eurótól, a brit fonttól és a japán jentől is. A gyors előrelépést nehezíti a kínai kormányzat mélységes viszolygása a pénzügyi ingadozásokkal (volatilitással) szemben. Nagyobb nyomás esetén viszont ez lehet az egyik menekülő útvonal az orosz exportőrök számára.
Putyin hátországi övezeteket épített
Az elmúlt években jól nyomon követhető volt, hogy az orosz elnök szisztematikusan épít szilárd és barátságos kapcsolatokat Kelet és Dél felé is, hogy olyan övezeteket hozzon létre, ahol nem kell újabb frontokkal számolnia. Így figyelmét teljes mértékben Ukrajnára, a NATO-ra és az Unióra fókuszálhatja. Ennek volt újabb erős jele a téli Olimpián tett pekingi látogatása, ahol a két vezető a legteljesebb egyetértés jegyében állapította meg, hogy közös fő ellenfelük az Egyesült Államok és a nyugati szövetségi rendszer. Oroszország számára ez Ukrajna körül összpontosul, míg Kína esetében Tajvan térségében.
HIRDETÉSEz nem formális szövetség, de már hasonlít arra. Mivel gondosan kerüli az ideológiai és szemléleti elemeket vagy a múlt felhánytorgatását, több ország is hajlandó csatlakozni hozzá. Még az amúgy mélyen ellenséges India és Pakisztán is belefér, és arrafelé tendál a tálib Afganisztán is.
A hátországokra fordított figyelem jele volt a januári kazahsztáni válság is, amit az orosz beavatkozás a vártnál sokkal gyorsabban és határozottan lehűtött. Belarusz mellett további biztonságos övezetnek számít Irán, akivel Moszkva kapcsolatrendszere egyre szélesebb. Vlagyimir Putyin január közepén Moszkvában egy köztes előzetes megegyezést javasolt Raiszi iráni elnöknek a nukleáris tárgyalások további menetéről, és a bécsi egyeztetések orosz nagykövete, Mihail Uljanov most már február végére teszi egy újragombolt JCPOA-megállapodás létrejöttét. Ha ez megtörténne, annak hatása lenne az ukrajnai válságra is, mert az amerikai és az uniós vezetők közül többen látnák úgy, hogy végül is Putyin elnök volt az, aki segített Iránt visszacsábítani az általuk is áhított egyezségbe.