NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Iskolába csapódott egy iráni F5-ös jet, hárman meghaltak

Iskolába csapódott egy iráni F5-ös jet, hárman meghaltak
Szerzői jogok AP/AP
Szerzői jogok AP/AP
Írta: Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Műszaki hibáról szólnak az első jelentések, de a körülményeket még vizsgálják.

HIRDETÉS

Lezuhant az iráni hadsereg egyik F5-ös, sugárhajtású repülőgépe hétfőn, hárman meghaltak. Az amerikai gyártmányú katonai repülőgép egy iskola épületébe csapódott be az északnyugati Tabriz városában. Az iráni állami televízió híre szerint a repülőgép pilótája és tanulópilótája, valamint egy civil vesztette életét. A polgári áldozat egy, a baleset helyszínén közlekedő autós volt. Az iskolában épp nem volt tanítás, az épület üres volt. A két pilóta nem katapultált, meg nem erősített hírek szerint igyekeztek elkerülni, hogy sűrűn lakott helyre csapódjon be gépük. A körülményeket még vizsgálják.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Irán szerint is közel a megállapodás Bécsben

Karnyújtásnyira az atomegyezmény?

Önmérsékletre szólította fel Iránt és Izraelt az Európai Bizottság elnöke