NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elhunyt Gail Halvorsen, aki édességejtőernyőket dobott le berlini gyerekeknek a blokád idején

"Candy Bomber" Lt. Gail S. Halvorsen a II. világháború után, 1949-ben
"Candy Bomber" Lt. Gail S. Halvorsen a II. világháború után, 1949-ben Szerzői jogok AP Photo/Harry Harris
Szerzői jogok AP Photo/Harry Harris
Írta: Gábor Ács
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Halvorsen volt az első amerikai pilóta, aki 1948-ban gépéről csokoládét, rágógumit és más édességet dobott le az elzárt város gyermekeinek, akik még mindig szenvedtek a háború traumáitól.

HIRDETÉS

Elhunyt 101 éves korában Gail Halvorsen veterán amerikai pilóta, aki kis ejtőernyőkkel dobott le édességet a berlini gyerekeknek a háború utáni szovjet blokád idején.

A tisztelet és szeretet övezte Halvorsen családja körében halt meg egy utahi kórházban - közölte a Szövetségesek Múzeuma, amely Berlin egykori hidegháborús amerikai szektorának történetét mutatja be.

Halvorsen volt az első amerikai pilóta, aki 1948-ban gépéről csokoládét, rágógumit és más édességet dobott le az elzárt város gyermekeinek, akik még mindig szenvedtek a háború traumáitól.

Példáját sok pilóta követte

A pilótát, aki később a német-amerikai barátság nagykövete lett, Németországban "mazsolabombázóként", Amerikában "cukorkabombázóként" vagy "Wiggly Wings bácsiként" is emlegették. Példáját sok pilóta követte a későbbiekben.

"Boldog voltam a gyerekek arckifejezése miatt"
Gail Halvorsen, amerikai pilóta

"Akár nappal, akár éjjel, hóban és fagyban repültem, boldog voltam a gyerekek arckifejezése miatt, amikor meglátták az égből érkező ejtőernyőket. Egyszerűen megőrültek" - idézte fel 2009-ben egy interjúban. A város fölé érkezve a pilóta sajátos módon billentette meg repülőgépe szárnyát, a berliniek ebből tudták, hogy megérkezett a "cukorkajárat".

AP/file
A pilóta berlini gyerekek körében 1948-banAP/file

Halvorsen a katonai ranglétrán az ezredesi rangig vitte, és végül a tempelhofi repülőtér parancsnoka lett, amely az 1948-49-es berlini légihíd állomáshelye volt. A pilóták Nyugat-Berlin 2,5 millió lakosának szállítottak élelmet.

Sok nyugati pilóta vesztette életét segítségnyújtás közben

A légihíd szinte megállás nélkül működött, és több mint kétmillió tonna utánpótlást juttatott el több mint 277 ezer járattal, főként Tempelhofba. 

Az élelmiszer és üzemanyag szállítása közben legalább 78 amerikai, brit és német pilóta, valamint földi személyzet vesztette életét légi és földi balesetekben.

AP Photo/file
A Berlint életben tartó légihíd egy archív felvételenAP Photo/file

Mercedes Wild 2019-ben felidézte, hogy hétéves kislányként panaszos levelet írt, mert a folyamatos légiszállítmányok zaja zavarta a csirkéit, pedig a tojás akkoriban nagy kincs volt. 

Halvorsen válaszolt neki, és leveléhez rágógumit és nyalókát is mellékelt. A gesztus nyomán baráti kapcsolat szövődött a pilóta és Wild családja között.

Reményt adott a nélkülözőknek a tudat, hogy valakik gondolnak rájuk

"Nem az édességgel vett le a lábamról, hanem a levéllel. Apa nélkül nőttem fel, mint sok német gyerek abban az időben, s tudván, hogy valaki Berlinen kívülről gondol rám, reményt adott" - mesélte Mercedes Wild.

Halvosen a német fővárosban tett látogatásainak egy alkalmával, már kilencvenes éveit taposva elmondta, hogy mennyire lenyűgözte a berliniek szabadságvágya, és őket, a gyerekeket és szüleiket tartotta az Szovjetunióval való konfrontáció hőseinek.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Veszélyben az angol kastély, a Bletchley Park, ahol az Enigma-kódokat fejtették

Hogyan reagáltak a világ vezetői az iráni dróntámadásra?

Meghalt O. J. Simpson