Az Egyesült Államok hátralépett egyet Ukrajna ügyében

Access to the comments Kommentek
Írta: Anna Flori
Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője
Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője   -   Szerzői jogok  Alex Brandon/Copyright 2022 The Associated Press. All rights reserved.   -  

Washington nem nevezi többé küszöbön állónak az ukrajnai orosz inváziót, és eddig sem így értette, csak rosszul fogalmazott. Ezt Jen Psaki, a Fehér Ház szóvivője közölte hozzátéve, hogy bár továbbra is úgy gondolják, ez bármikor megtörténhet, arról nincs információjuk, hogy az orosz elnök, Vlagyimir Putyin hozott-e már döntést erről.

Psaki szerint ez nem jelentős változás korábbi álláspontjukhoz képest, hiszen ő is csak egyszer használta ezt a bizonyos "küszöbön álló" kifejezést, és a többiek is talán ha egyszer.

Az elnök, Joe Biden nyilatkozatai viszont konkrétan támadásról szóltak, és kifejezetten fenyegetőek lettek a múlt hétre, olyannyira, hogy maga az ukrán vezetés is igyekezett tompítani ezek élét. Az államfő, Volodimir Zelenszkij azt mondta, nem gondolja, hogy az orosz fenyegetés most nagyobb lenne, mint tavaly volt. Az ukránoktól pedig nyugalmat kért. Ukrán elemzők is megszólaltak ezzel kapcsolatban, és azt hangsúlyozták, hogy a Nyugat pánikot kelt, ami nem tesz jót Ukrajnának.

Eközben a NATO továbbra is egy lehetséges orosz offenzívára készül

Amerikai és brit fegyverszállítmányok érkeztek Kijevbe a múlt héten, és amerikai katonák is jönnek hamarosan Európába, de nem Ukrajnába, hanem Németországba és Lengyelországba. Joe Biden már hivatalosan is zöld utat adott a missziónak hangsúlyozva, hogy semmiféle harci cselekményben nem vesz részt a körülbelül kétezres kontingens.

Ezzel együtt át is csoportosítják az Európában állomásozó amerikai csapatokat, Németországból átvezényelnek katonákat Romániába, és Franciaország is arra készül, hogy Romániába telepít alakulatokat. Erről a francia külügyminiszter csütörtökön (február 3.) egyeztet a térség és a balti államok külügyminisztereivel Bukarestben.

Erdogan útra kelt Kijev felé

Számos európai politikus után a török államfő is tárgyalni akar az ukrán elnökkel, hogy "békét teremtsen Ukrajna és Oroszország között". Recep Tayyip Erdogan csütörtökön (február 3.) reggel el is indult Kijevbe, ahogyan azt egyébként Törökország érdekei is megkívánják, lévén mindkét állammal vannak közös üzletei.

forrás: CNN, Reuters, Euronews