Ez a tartalom nem elérhető az ön régiójában

Életfogytiglanra ítélték a szíriai hírszerzés volt ezredesét Németországban

Access to the comments Kommentek
Írta: Euronews
Életfogytiglanra ítélték a szíriai hírszerzés volt ezredesét Németországban
Szerzői jogok  Muzaffar Salman/AP2011   -  

Életfogytiglani börtönbüntetésre ítélte Anwar Raslant, a szíriai hírszerzés volt ezredesét emberiesség elleni bűntettek miatt egy német bíróság. Az ítélet szerint a most 58 éves férfi egy hírhedt damaszkuszi börtönben mintegy 4000 rabot kínzott vagy kínoztatott meg 2011, az Aszad-rezsim elleni első tüntetések után. 58 rendbeli emberöléssel, nemi erőszakkal és más szexuális bűncselekményekkel vádolják.

Anwar Raslant 2019-ben fogták el a német hatóságok, amikor már menedékjogot kapott Németországban. Az Al-Hatib börtön sok egykori lakója, egykori szíriai ellenzékiek tanúskodtak ellene. A férfi azzal védekezett, hogy nem tudott arról, hogy az őrök rosszul bánnak a rabokkal, és néhányuknak még segíteni is próbált.

Különleges az ítélet abból a szempontból is, hogy egy államilag szervezett bűncselekmény-sorozat elkövetője a vádlott, a bűncselekményt nem Németországban és nem német állampolgárok ellen követték el. A bíróság viszont az univerzális joghatóság elve alapján járt el, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy vannak olyan súlyos bűncselekmények, amelyeket minden állam bíróságának üldöznie kell.