Ablakpucolóként dolgozott a korábbi tornász és annyira rosszul élt, hogy valószínűleg ezért ismételte meg a rendkívül veszélyes szökést. Általános tendencia, hogy az északi menekülteket a déliek lenézik és nem alkalmazzák.
HIRDETÉSAlig egy évvel ezelőtt szökött Észak-Koreából délre az az egykori tornász, aki az új év első napján ismét disszidált, ezúttal vissza Észak-Koreába. A férfi a tudósítások szerint anyagi gondokkal küszködött új hazájában, ezért tért inkább vissza a diktatúrába. Az eset jól mutatja, mekkora mértékű a diszkrimináció az északi menekültekkel szemben a déliek részéről: egy friss kutatás szerint többségük a társadalom legszegényebb rétegében él és soha nem tör ki onnan.
Ahogy azt az Euronews korábban megírta, visszaszökött északra a két Koreát elválasztó, fegyveresek által őrzött, több kilométer széles határon keresztül egy észak-koreai disszidens az új év első napján.
A harmincas éveiben járó férfi a híradások szerint azóta anyagi gondokkal küszködött, mióta bő egy évvel ezelőtt Dél-Koreába szökött. Az őt akkor kikérdező nyomozóknak azt mondta: korábban tornász volt, ezt a tudását latba vetve sikerült neki átkúsznia-másznia a szögesdrótokkal és aknákkal védett, mindkét oldalon komoly fegyveres jelenléttel rendelkező, úgynevezett demilitarizált zónán.
Dél-Koreába érkezve a férfi letelepedési támogatásban részesült - lakhatási, egészségügyi, foglalkoztatási és személyes védelmére szolgáló juttatásokat kapott, csakúgy, mint a hozzá hasonló más disszidensek - számolt be róla az újraegyesítésért felelős minisztérium egyik alkalmazottja. A férfi igyekezett új életet építeni az országban, ahol azonban csak ablaktisztítóként tudott elhelyezkedni. Erőfeszítései ellenére folyamatosan anyagi gondjai voltak és nem jutott egyről a kettőre. "Azt mondanám, alig tudott megélni, a legalsóbb társadalmi osztályba tartozott" - mondta a hivatalnok. Vélhetően ezért döntött úgy, hogy visszatér anyaországába - írja a Guardian.
A merész és veszélyes vállalkozás előtti napokban szomszédai látták, ahogy eldobálja, elszórja ingóságait. "Kitette a matracát és az ágyneműjét a szemétbe azon a reggelen, ami elég furcsa volt, mert gyakorlatilag újak voltak. Arra gondoltunk, megkérdezzük, nem adja-e nekünk inkább, de aztán letettünk erről, mert még csak soha nem is köszöntünk egymásnak" - számolt be egykori szomszédja a Yonhap dél-koreai hírügynökségnek.
A demilitarizált zóna 1953, vagyis a koreai háború vége óta választja el a két országot egymástól. A 248 km hosszú határvonalat a férfi ugyanazon a keleti részen szelte át, ahol annak idején is átjött. A dél-koreai hatóságok most nyomozást indítottak, hogy rájöjjenek, hogyan sikerült átjutnia a szögesdróton a folyamatos járőrözés és elaknásítás ellenére kétszer is a férfinek - egyelőre a biztonsági kamerák felvételeit elemzik.
Diszkrimináció és szegénység vár a legtöbb észak-koreai menekültre
Az 1990-es évek vége óta több mint 33 ezer észak-koreai szökött át délre, többségük nem a demilitarizált zónán, hanem Kínán vagy Dél-Ázsián keresztül. Legtöbbjük a politikai elnyomás, az élelmiszerhiány és a szegénység elől menekült. Míg egyesek, mint például a parlamenti képviselő Dzsi Szong-ho, sikeresek lettek és karriert, új életet építettek maguknak a gazdag déli országban, addig a többség a mindennapi megélhetésért küzd.
Az újraegyesítési minisztérium adatai szerint a disszidensek 56 százaléka alacsony jövedelműként említhető, 25 százalékuk a legalacsonyabb jövedelmi osztályba tartozik, és segélyre szorul. Ez az országos arány hatszorosa. Ennek fényében a férfi döntése, miszerint inkább visszatért Észak-Koreába, felveti a kérdést, hogyan is viseltetnek a déliek a menekült északiakkal szemben. Sokan számolnak be közülük diszkriminációról munkakeresés, szállás vagy oktatás terén.
Ennek ellenére az elmúlt évtizedben mégis csupán harmincan döntöttek a dupla disszidálás és az Észak-Koreába való visszatérés mellett. Egy a múlt hónapban készített felmérés szerint, melyben 407 észak-koreai menekültet interjúvoltak meg, a megkérdezettek 18 százaléka azt mondta, vissza akar térni Észak-Koreába. Elsődleges okként a nosztalgiát említették, melyet a maguk mögött hagyott ország iránt éreznek.
"Sok tényező együttese eredményezi ezt: ideértve az északon maradt család utáni vágyódást és az érzelmi és gazdasági nehézségeket, melyek a letelepedés során jelentkeznek" - emelte ki a minisztériumi hivatalnok, aki szerint a kormány mindent megtesz azért, hogy jobban segítse őket.