NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Izraeli cégek titokban rakétákat adtak el Kínának

DF-100 cirkálórakétákat hordozó járművek egy pekingi katonai parádén
DF-100 cirkálórakétákat hordozó járművek egy pekingi katonai parádén Szerzői jogok AP Photo/Mark Schiefelbein
Szerzői jogok AP Photo/Mark Schiefelbein
Írta: SL
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Három izraeli cég tíz gyanúsítottját vádolják nemzetbiztonsággal, fegyverexporttal és pénzmosással kapcsolatos bűncselekményekkel.

HIRDETÉS

Három vállalat tíz gyanúsítottja ellen emeltek vádat hétfőn Izraelben, miután kiderült, hogy engedély nélkül exportáltak cirkálórakétákat Kínába.

Az államügyészség gazdasági főosztálya arról tájékoztatta a gyanúsítottakat, hogy vádat emel többek között a nemzetbiztonsággal, a fegyverexporttal és pénzmosással kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt - írja a The Jerusalem Post.

Ephraim Menashe, a cirkálórakétákat és drónokat is gyártó Solar Sky vállalat tulajdonosa a vád szerint üzletet kötött olyan kínai szervezetekkel, amelyek a kínai hadsereg számára cirkálórakéták szállítására kiírt pályázaton versenyeztek.

Izraelben teszteltek

Az üzletet a lap szerint egy olyan biztonsági tanácsadó cég tulajdonosai hozták tető alá, amely külföldi befektetők és izraeli technológiai cégek közötti közvetítéssel foglalkozik.

A gyanúsítottak több tucat cirkálórakétát gyártottak, és számos tesztet hajtottak végre izraeli területen, veszélyeztetve ezzel emberi életeket - állítja az államügyész.

A rakétákat végül titokban Kínába szállították, Menashe pedig dollármilliókat kapott cserébe, amelyeket egy külföldi céggel való kapcsolatainak részeként álcázott. A fegyvereket egyébként a kínai hadsereg végül nem használta fel. 

Izraelben mintegy 1600 engedélyezett fegyverexportőr működik, amelyek 150 - 200 ezer embert foglalkoztatnak. Ezen kívül létezik egy nagy alvállalkozói lánc, amely szoftvereket, hardvereket, nyersanyagokat és egyéb, a fegyvergyártáshoz szükséges áruk szállításával foglalkozik.

Operatív parancsok Kínából

Az ügy eredetileg februárban robbant ki, akkor több mint húsz embert hallgatott ki az izraeli titkosszolgálat és a rendőrség azzal a gyanúval, hogy illegális fegyvereket fejlesztettek, gyártottak és kereskedtek egy akkor meg nem nevezett "ázsiai országgal."

A nyomozás azt is megállapította, hogy a gyanúsítottak operatív parancsokat kaptak ehhez a külföldi országhoz kötődő személyektől, cserébe pénzt és más előnyöket kaptak.

A The Times of Israel emlékeztet arra, hogy a védelmi minisztérium 2006-ban létrehozott ügynöksége, a DECA kezeli az összes izraeli védelmi felszerelés és technológia kivitelét és engedélyezését, az érintett vállalatoknak tehát engedélyt kell kérniük, mielőtt bármilyen tengerentúli üzletet nyélbe ütnének.

A testületnek az a feladata, hogy átvilágítsa ezeket az üzleteket annak érdekében, hogy izraeli fegyverek ne kerüljenek ellenséges országokba, semmilyen módon ne veszélyeztessék a zsidó államot, ne tartalmazzanak titkos technológiát, és ne veszélyeztessék Izrael nemzetközi megítélését.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Hszi: Kína nem akar zsarnokoskodni szomszédaival

Nem lesz izraeli támadás Rafahban, amíg az iráni konfliktus véget nem ér

Felfegyverzik magukat a ciszjordániai zsidó telepek lakói