"A hallgatás nem diplomácia" - milyen lesz az új német kormány külpolitikája?

Access to the comments Kommentek
Írta: SL
A leendő külügyminiszter, a zöldpárti Annalena Baerbock a kormányalakítási tárgyalásra érkezik
A leendő külügyminiszter, a zöldpárti Annalena Baerbock a kormányalakítási tárgyalásra érkezik   -   Szerzői jogok  MTI/AP/Michael Sohn

"Világbelpolitikának" nevezi új reszortját Németország következő, zöldpárti külügyminisztere, aki hamarosan Európa legerősebb gazdaságának diplomáciáját irányíthatja. Annalena Baerbock színre lépése akár az egész EU külkapcsolati politikáiban új hangsúlyokat teremthet. De hogyan lett miniszterjelölt, és mik a tervei?

Alig kellett küzdenie érte, szinte az ölébe hullott a külügyminiszterség: a Zöldek 40 éves társelnöke elsősorban annak köszönheti posztját, hogy nem ezért, hanem a pénzügyi, illetve a hamarosan összevont gazdasági-klímaügyi tárcáért folyt hatalmi harc a Bundestag-választásokon győztes pártok között.

Az, hogy "közlekedési lámpa", tehát szocdem-liberális-zöld kormány jön létre, még a szociáldemokrák (SDP) győzelmének napján sem volt lefutott meccs, a liberális FDP ugyanis végig talonban tartotta a kereszténydemokrata CDU-val való kormányzást (ahogy egyébként a Zöldek is, vészesetre). A választáson elbukott CDU-n belül azonban olyan belső erózió kezdődött, ami kizárt egy konzervatívok vezette "Jamaika" koalíciót.

A Zöldek csalódást keltő harmadik helyezése, az, hogy az SPD egyértelműen az ő visszaszorulásuknak köszönhetően tört előre, majd nyerte meg a választást, az elválaszthatatlan Baerbock több kínos botrányától. Tavasszal a németek többsége még az ökopártra és Baerbock kancellárságára szavazott volna, ez az előny azonban hamar szertefoszlott.

Zöld hatalmi meccs után az FDP döntött

Annalena Baerbock a kampányban gyors egymásutánban több hibát is elkövetett: nem vallott be egy több mint 25 ezer eurós képviselői mellékjövedelmet; több ponton utólag átírta az önéletrajzát; kiderült, hogy bár tanult nemzetközi jogot, nincs meg a jogi végzettsége, csak politikatudományi elődiplomája; végül egy szakértő kiderítette, hogy új kötetében sok helyen plagizált, forrásmegadás nélkül emelte át a könyvbe mások szövegeit.

Mindezek ellenére a tárgyalásokon mindig felkészültnek tartott, integratív személyiségnek számító Baerbock kormányzati részvétele nem volt kétséges, de konkrétan az - első női - külügyminiszterséghez egy rövid, párton belüli hatalmi meccs, végül főleg a liberálisok döntése nyomán jutott.

A Zöldeken belül általában ügyelnek arra, hogy férfiak és nők, nyugat- és keletnémetek, valamint a centrista "realók" és a balszárny is kapjon posztokat, ezt most felülírta két realo (az egyik persze Baerbock) kormányzatba kerülése. Baerbock számára rövid ideig a legnépszerűbb zöld (kül)politikus, Cem Özdemir külügyminisztersége jelenthetett veszélyt, neki azonban végül valamiért a mezőgazdasági tárca jutott.

Baerbock külügyminisztersége felé a döntő lépést azonban a liberálisok tették meg. Christian Lindner FDP-elnök kezdettől fogva kizárólag a pénzügyminiszteri posztot célozta meg, szerinte ugyanis egy állami osztogatásra hajlamos baloldali-zöld kormánynál kiemelten kell ügyelni a fiskális stabilitásra, az adósságfék megtartására, az adóemelés elkerülésére.

Lindner végül egy másik okból is dönthetett úgy, hogy nem az FDP számára hagyományosnak mondható külügyi, hanem a pénzügyi posztot pályázza meg. Megfigyelők szerint egy trauma feldolgozásáról van szó: a 2009-es kormányalakításnál elődje, Guido Westerwelle FDP-elnök nem a pénzügyi, hanem a külügyi tárcát választotta, négy évre rá pedig az FDP kizuhant a parlamentből. A Focus német hírmagazin elemzése szerint Lindner mindenképpen el akarta kerülni ezt a "történelmi hibát".

A pénzügyminiszterséget akarta egyébként eredetileg a Zöldek másik társelnöke, a választások után megerősödött 52 éves Robert Habeck is, ő végül a gazdasági- és klímaügyi csúcsminisztérium első embere lesz.

Párbeszéd és keménység

A tárcák elosztása nyomán érzékelhető volt egyfajta aggodalom amiatt, hogyan viselkedik majd a külügyekben gyakorlatlan, kormányzati tapasztalat nélküli Annalena Baerbock a nemzetközi diplomácia színterén. Külön aggodalom tárgya volt korábbi pacifista kiállása, az amerikai atomfegyverek Németországból való kivonásának követelése, ebből mára kihátrált, érzékeltetve, hogy főként a kelet-európaiakat érintő orosz fenyegetés okán.

A leendő miniszter első nyilatkozatai határozott profilt, értékalapú külpolitikát sejtetnek, ami több ponton is fordulatot jelenthet Merkel eddigi óvatos vonalához képest. Minisztersége annak is a jele, hogy számos informális döntési jogkört visszavesz a kancelláriától, amely többek szerint az elmúlt 16 évben egyfajta második külügyminisztériumként működött.

A legnagyobb feltűnést kétségkívül Kínával kapcsolatos álláspontja keltette. A baloldali Die Tageszeitungnak (taz) adott terjedelmes nyilatkozatában Baerbock közölte: "európai demokráciákként és a transzatlanti demokratikus szövetség részeként (...) rendszerszintű versenyben vagyunk egy olyan autoriter vezetésű rezsimmel, mint Kína.

A párbeszéd a nemzetközi politika központi építőköve. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a dolgokat el kell hallgatni. (...) A hallgatás hosszú távon nem a diplomácia egyik formája.

A dialógust és keménységet egyszerre hirdető politikus konkrétan ki is tért arra, mire gondol: szóvá tenné az emberi jogok megsértését, nem zárná ki a pekingi téli olimpia bojkottját, bevonná a fenyegetett Tajvant és Hongkongot a nemzetközi diplomáciába, és érzékeltetné a kínaiakkal, hogy az ujgurokkal végeztetett rabszolgamunkájáról elhíresült Hszincsiang tartományból jövő árucikkek nem kívánatosak az európai piacon.

Ez az európai importkorlátozás persze csak akkor működhet, ha az EU 27 tagállama koordinálja külpolitikáját, és ez más területeken is célja az új német koalíciónak. Baerbock "világbelpolitikaként" értelmezi a német külpolitikát, ami azt jelenti, hogy a válságokat csak a határokon átívelően, "globálisan és kooperatívan" lehet megoldani.

Egyik lapnyilatkozatában a Német Gazdaságkutató Intézet (IW) igazgatója, Michael Hüther az eddigihez képest "nagyobb realitásérzéket" lát ebben az új, elvi megközelítésben, amit ő három céllal jellemez: "partnerség, verseny és rendszer-rivalizáció." Kérdés, hogy ez az attitűd működni fog-e a másik nagy autokráciával szemben.

A destabilizáció vége?

Oroszország évtizedek óta érzékeny pontja a német külpolitikának, és már rég nem a történelmi múlt, hanem az aktuális helyzet okán: hogyan viszonyuljon a radikális energiapolitikai fordulatot végrehajtó (se szén, se atom) Németország az oroszoktól való európai energiafüggőséghez, valamint Putyin sajátos "illiberális demokráciájához"?

Azt látjuk, hogy a fosszilis energiafüggőség és az energiaimport felhasználható külpolitikai nyomásgyakorlásra, így a destabilizáció eszközeként is.

Ezt nem szabad elfelejtenünk. Nem véletlenül van ez a hatalmas vita az Északi Áramlat-2 gázvezeték körül" - mondta a fent említett taz-interjúban Baerbock, és nem ő, hanem az újságíró vetette fel: az Északi Áramlat nem is szerepel a három párt 177 oldalas koalíciós szerződésében.

Válaszában Baerbock utal arra, hogy a vezeték esetében is az európai jognak kell érvényesülnie, márpedig a német szakhatóság még nem járult hozzá a projekthez. Külön hangsúlyozta, hogy a vezetékkel szemben sok a biztonságpolitikai aggodalom Közép- és Kelet-Európában, ezekről szerinte szintén összeurópai módon kell a következő hónapokban tárgyalni.

Ami pedig az orosz fenyegetéseket illeti, bár a leendő német külügyminiszter Moszkvával is a "konstruktív párbeszédet" szorgalmazza, a koalíciós szerződés máris megüzente az oroszoknak, hogy "véget kell vetniük az Ukrajnával szembeni destabilizációs kísérleteknek, a Kelet-Ukrajna elleni erőszaknak és a Krím nemzetközi jogellenes annektálásának." Baerbock hangsúlyosan kiállt Ukrajna területi integritása mellett.

Élesen bírálta az elmúlt hetek európai menekültügyi konfliktusát gerjesztő belarusz államfőt is: Lukasenka szerinte kettős zsarolást folytat, a menekülteket arra használja, hogy Európát megossza, másrészt el akarja magát fogadtatni az EU-ban tárgyalópartnerként, holott elnyomja ellenzékét.

Nem hagyhatjuk, hogy diktátorok zsaroljanak minket

- jelentette ki, bár némileg a fentiekkel ellentétben Belarusszal is a párbeszédet szorgalmazta, mondván, párbeszéd nélkül nincs külpolitika.

Mire számíthat Orbán és Morawiecki?

"Az értékalapú külpolitikát természetesen nemcsak Kínával szemben kell érvényesítenünk, hanem Lengyelországgal és Magyarországgal szemben is" - jelentette ki Reinhard Bütikofer zöld EP-képviselő egyik lapnyilatkozatában. Az új koalíció szerinte világossá tette, hogy "nem vagyunk hajlandóak engedményeket tenni, ha az EU jogállamiságáról van szó", és ez különösen vonatkozik az EU-val köztudottan állandó konfliktusban álló varsói és a budapesti kormányra.

Baerbock már korábban kilátásba helyezte, hogy az uniós normák megsértése miatt a magyar kormánytól meg kéne vonni az uniós források folyósítását (ezt korábban a szocdemek és a CDU is elutasította). Megkönnyítheti az ilyen lépéseket (és persze új konfliktusokat is gerjeszthet), ha az eddigi egyhangú, tehát megvétózható döntéseket felváltja valamiféle minősített többségű döntéshozatal az EU-ban.

A jogállamiságot és az emberi jogokat a középpontba helyező koalíciós szerződés egyértelműen fogalmaz: Berlin nagyobb nyomás alá helyezné Varsót és Budapestet, éspedig itt is az EU-partnerekkel együtt. Elemzők szerint a CDU távozásával nagyobb az esély a két ország vezetésének megbüntetésére, hiszen bár Angela Merkel nem ápolt szívélyes viszonyt az Orbán-féle vezetőkkel, nem is keménykedett velük különösebben.

Egyértelműen a kérdésben folyamatosan hezitáló Ursula von der Leyennek címezve jelenti ki a német koalíciós szerződés, hogy

a létező jogállamisági mechanizmusokat következetesebben és rövidebb idő alatt kell használni és keresztülvinni,

azaz: el kell zárni a pénzcsapot. Ennek ellentmondhat persze az a másik tervük, hogy a következő évek (főként klímaokokból) "a jövőbe való nagy európai befektetésekről" szóljanak - ebben az esetben persze a két "renitens" sem maradhat ki, pláne, hogy fontos beszállítói német cégeknek.

Az előre borítékolható migrációs konfliktus

A jogállamiság kérdésein túl várhatóan főként a bevándorlás, illetve az illegális migráció kérdésében lesz a legnagyobb vita Németország, illetve az EU-mainstream, és a magyar-lengyel tengely között. Az új német koalíció ugyanis nyíltan bevándorláspárti fordulatot hirdet, visszatérést a 2015-ös "Willkommenskultur"-hoz, azaz ismét megnyitná az ország kapuit.

A koalíciós szerződés "rendezett migrációról" beszél, olyan politikáról, amely "előrelátóan és realistán" szervezi meg, pontosabban könnyíti meg a legális bevándorlást. A jövőben minden menedékkérő kap esélyt tartós maradásra, sőt családegyesítésre (és három év után állampolgárságra) is, ha németül tanul, munkát talál, és nem válik bűnözővé. Ugyanakkor az FDP követelésére, indokolt esetekben érvényesíteni akarják a hatékonyabb kitoloncolást is.

A szerződés migrációs politikájának kritikusai azt vetik a koalíció szemére, hogy lényegében "pull faktorokat", új ösztönzőket kínál az illegális bevándorlóknak, ezzel is az embercsempész hálózatok munkáját könnyítve meg. A legnagyobb vita azonban várhatóan abból lesz a "szuverenistákkal", hogy a koalíció - a közös felelősségre és európai szolidaritásra hivatkozva - ismét elővenné a menedékkérők EU-n belüli, kvóták alapján történő elosztását.