Portré Joséphine Bakerről, az első fekete szupersztárról

Access to the comments Kommentek
Írta: Magyar Ádám  & MTI
Portré Joséphine Bakerről, az első fekete szupersztárról
Szerzői jogok  AP/1961 AP

Kedden beiktatják a párizsi Panthéonba az amerikai származású revüsztárt és polgárjogi aktivistát, Josephine Bakert. Ő az első fekete nő, aki helyet kap a francia nemzet legnagyobbjainak temetkezési csarnokában. Életét az MTVA Sajtóarchívumának bejegyzése alapján foglaljuk össze.

A nélkülöző gyerek és elszánt fiatal

Josephine Baker St. Louisban született 1906-ban egy mosónő gyermekeként Josephine McDonald néven, és nyomorúságos körülmények között nőtt fel. Apja kilétére nem derült fény. A kislány 13 évesen a nélkülözések elől menekülve pincérnőnek állt, gyorsan férjhez ment és még gyorsabban elvált. Táncolni 14 évesen kezdett el, ekkor vette fel a Baker művésznevet második férje után. 

4 évvel később New Yorkba költözött, hogy szerencsét próbáljon. Bár eleinte elutasították arra hivatkozva, hogy túl sovány és túl sötét bőrű, ő nem adta fel, öltöztetőként is betanulta a koreográfiát, és nem sokkal később már a Broadwayen lépett fel. A kritikusok csodás alakját, kecses mozgását és kiváló ritmusérzékét is dicsérték.

A francia csillag

Baker először 1925-ben érkezett Franciaországba a Revue Negre tagjaként, életvidám és erotikus kisugárzásával, modern táncával és nem sokat takargató ruhájával egyből meghódította a párizsi közönséget. 

Rövidesen az első fekete szupersztárrá és szexszimbólummá vált. A varieték, köztük a Folies Bergere legkedveltebb attrakciója lett, a turisták és a gyerekek ezerszám vásárolták a banánszoknyás Joséphine-babákat. Tekintélyes fizetését ruhákra, ékszerekre és állatokra költötte, a leopárdját olykor pórázon sétáltatta a Champs Élysées-n.

Sikerét kamatoztatva Chez Joséphine néven megnyitotta saját klubját, ahova tódult a közönség. 1927-ben a legtöbbet kereső európai híresség lett, számos rajongóval Ernest Hemingwaytől Edith Piafon át Pablo Picassóig. 

1927-től - első fekete sztárként - néhány filmben is feltűnt, 1934-ben egy külön az ő számára írt operában lépett színpadra. Magyarországon kétszer járt, Kosztolányi Dezső glosszát, Zerkovitz Béla Gyere, Joséphine címmel dalt írt róla, élete színházi előadást is ihletett.

A háborús hős

Franciaországi sikerei ellenére szülőhazájában nem sikerült számára az áttörés. 1936-os turnéja megbukott a rasszista közönség ellenállásán, csak betegségre hivatkozva sikerült visszamenekülnie a hálás Párizsba. 1937-ben megkapta a francia állampolgárságot, majd harmadszor is férjhez ment, ezúttal egy zsidó cukorkereskedőhöz.

Joséphine Baker Karrierjét a náci megszállás törte derékba, a fekete-zsidó házaspár a nácik kiemelt célpontja lett. A táncosnő a világháború alatt először a Vöröskeresztnek dolgozott, majd a francia ellenállási mozgalomhoz csatlakozott, gyakori utazásain futárként továbbította az információkat. 

1942-től a Közel-Keleten és az Észak-Afrikában állomásozó szövetséges csapatokat szórakoztatta, s csak 1944-ben, Párizs felszabadulása után tért vissza választott hazájába. A háború alatti helytállásáért számos magas kitüntetéssel ismerték el, egyebek mellett megkapta a Becsületrendet is.

A filantróp és polgárjogi aktivista

A háború után a Baker már nem tudta igazán újraindítani a karrierjét, érdeklődését így egyre inkább a jótékonysági munka kötötte le. 1953-ban bejelentette visszavonulását, közönségétől világkörüli turnén búcsúzott el, bár alkalmanként egyszer-egyszer még színpadra állt. 

1953-ban a Távol-Keleten fogadott először örökbe egy hadiárva ikerpárt, majd az évek során még tucatnyi gyermeket, tekintet nélkül fajukra, vallásukra és bőrszínükre. Szivárványtörzsnek nevezett családját dél-franciaországi kastélyában nevelte. A birtokon volt egy étterem, egy Afrika hangulatát idéző motel, valamint karrierjének tárgyait bemutató múzeum, a területet a gyerekeken kívül állatok népesítették be. 

Bevételei azonban nem fedezték a költségeket, ezért akarata ellenére is fellépésekre kényszerült. Egykor hatalmas vagyona így is évek alatt elolvadt, birtokát árverésre bocsátották, és 1969-ben csak Grace Kelly monacói hercegné segítsége mentette meg az anyagi csődtől.

Martin Luther King oldalán bekapcsolódott szülőhazája polgárjogi mozgalmába is, 1963 augusztusában ő is felszólalt, mielőtt a tiszteletes több százezres tömeg előtt elmondta híres „Van egy álmom" kezdetű beszédét. Később a mozgalom vezetőjének is felkérték, ő azonban ezt végül nem vállalta el.

Utolsó éveiben megrendült egészségi állapota. 1975. április 8-án, pályakezdésének 50. évfordulóján Párizsban hírességekkel tűzdelt nézőtér ünnepelte a 68 éves sztárt. Órákkal később kómába esett, s hiába szállították kórházba, 1975. április 12-én meghalt az „arany karmú fekete párduc".

A nemzet nagyjai között

Joséphine Baker a húszas évek Párizsában a „fekete Broadway" egyik szimbólumává vált. Ő hozta divatba a charlestont, több sanzonja sláger lett. A mulatók sztárjából francia nemzeti hőssé vált, aki nevének franciás kiejtéséhez is ragaszkodott. Állami temetése 20 ezer ember részvételével, 21 ágyú sortüze mellett zajlott le Párizsban.

Baker a monacói temetőben nyugszik, és családja kérésére a teste ott is marad. Idén indult petíció annak érdekében, hogy fogadják be a Panthéonba, ahol a legnagyobb franciák, például Victor Hugo, Émile Zola, Voltaire, Rousseau, Claude Monet és a Curie testvérek vannak eltemetve.

„Erős, szimbolikus esemény az, ha valakit beiktatunk a Panthéonba. A döntés az illető elkötelezettségén múlik. Aki itt van, az sokat tett más emberekért. Nemcsak az számít, hogy mennyire kiváló valaki a saját szakmájában, hanem az eltökéltsége is" - magyarázta az intézmény egyik vezetője, David Madec.

Joséphine Baker felvételét a Panthéonba Emmanuel Macron francia elnök is támogatta. Ő mindössze a hatodik nő, akit befogadnak a nemzeti mauzóleumba.