NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Lukasenka alkudozik az EU-val

Aljakszandr Lukasenka interjút ad a BBC-nek Minszkben 2021. november 19-én
Aljakszandr Lukasenka interjút ad a BBC-nek Minszkben 2021. november 19-én Szerzői jogok Nikolay Petrov/BelTA
Írta: Euronews/MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Kétezer migránst akar Belaruszból az Európai Unióba küldeni Aljakszandr Lukasenka.

HIRDETÉS

Belarusz nem akar konfrontálódni Lengyelországgal, de választ vár az Európai Uniótól arra, hogy befogad-e Minszk javaslatának megfelelően kétezer, fehérorosz területen tartózkodó migránst.

Aljakszandr Lukasenka elnök a BelTA állami hírügynökség szerint azt mondta: "Szeretnénk, ha minden lengyel tudná, hogy nem vagyunk barbárok, és nem akarunk konfrontációt, mert tudjuk, hogy ha túl messzire megyünk, akkor a háború elkerülhetetlen lesz, és az katasztrófába torkollana". 

Viszont óva intette Lengyelországot attól, hogy beváltsa fenyegetését, és lezárja a két ország közötti egyik vasúti kapcsolatot, mert szerinte Belarusz ebben az esetben a kelet-ukrajnai konfliktusövezeten keresztül talál kerülőt.

Az elnök ismét elmondta: ragaszkodik ahhoz, hogy Németország befogadjon valamennyi migránst azok közül, akik Belaruszban vannak, és panaszkodott amiatt, hogy az EU nem tárgyal Minszkkel az ügyben. Hozzátette, hogy már szervezik a második repülőjáratot, amely hazaszállít migránsokat az országból.

Angela Merkel ügyvezető német kancellár a múlt héten telefonon tárgyalt Lukasenkával a migránsválságról, és a BelTA tudósítása szerint megígérte, hogy uniós szinten is meg fogják vitatni a problémát. "Merkel megígérte nekem, hogy beszélnek róla uniós szinten, de nem tették meg" - jelentette ki. Berlinben ezt cáfolták.

Lukasenka múlt csütörtökön közölte először: Belarusz azt szeretné, ha az Európai Unió befogadna kétezer migránst abból a hétezerből, aki a területén lévő táborban tartózkodik, a többi ötezret pedig visszaküldené hazájukba, hogy megoldódjon a válság a fehérorosz-lengyel határon. Azóta egy repatriáló repülőgép több mint négyszáz migránst hazavitt Irakba.

Az EU Lukasenkát teszi felelőssé az Unió keleti határán kialakult válságért, mondván, szándékosan idézte elő a helyzetet, több ezer embert szállított e határokhoz a Közel-Keletről, bosszúból a Fehéroroszország ellen bevezetett szankciókért. Minszk először tagadta, hogy ő idézte volna elő a helyzetet, de Lukasenka a BBC-nek pénteken adott interjújában elismerte: "abszolút lehetséges", hogy országa segített a lengyel határon összegyűlt embereknek átjutni Lengyelországba és így az Európai Unió területére.

Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök vasárnap figyelmeztetett, hogy Belarusz részéről valami sokkal rosszabb várható ezután, illetve azt is idézik tőle, hogy újabb nyomás várható afgán és üzbég migránsok felhasználásával. A lengyel határőrök beszámolói szerint a belarusz fegyveres erők továbbra is szállítják a migránsokat a határhoz.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Lengyel-belarusz határválság: Varsó szerint a háttérből a Kreml irányít

Műholdról küldik a valódi híreket Oroszországba és Belaruszba a független szerkesztőségek

Litván hírszerzés: Oroszország megreformálta és megerősítette haderejét