NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Már nem repülhetnek Törökországból Belaruszba a közel-keleti bevándorlók

Már nem repülhetnek Törökországból Belaruszba a közel-keleti bevándorlók
Szerzői jogok frame
Szerzői jogok frame
Írta: Magyar Ádám
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

A fő utánpótlási útvonal megszűnt, de a lengyel-belarusz határnál továbbra is patthelyzet van.

HIRDETÉS

**Törökország megtiltotta a szíriai, jemeni és iraki állampolgároknak, hogy felszálljanak a Belaruszba tartó repülőjáratokra. **

Ezzel lezárul az Európa és a lengyel határ felé tartó közel-keleti bevándorlók fő útvonala. A válság megoldásához azonban több kell, a határnál ugyanis továbbra is több mint ezer migráns fagyoskodik, az átkelési lehetőségre várva.

„Az Európai Bizottság a lehetséges szankciókat veszi számba. Például az olyan légitársaságok fekete listára helyezését, melyek nem hajlandók együttműködni, és részt vesznek az embercsempészetben" - mondta a Bizottság egyik szóvivője. 

Az EU mellett a NATO is a belarusz vezetést okolja a kialakult válságért, a katonai szervezet pénteki közleménye politikai céllal indított hibrid támadásként értékeli a történteket.

"Nem szabad elfelejtenünk, hogy a szomszédban nem emberként kezelik ezeket a bevándorlókat. A határhoz hajtják őket azért, hogy destabilizálják a mi országunkat, az Európai Uniót és a Nyugatot" - magyarázta Andzrej Duda lengyel államfő a határ közelében.

Pénteken a migránsok egy kisebb csoportjának sikerült átjutnia a drótakadályon, de a helyszínre kivezényelt lengyel katonák feltartóztatták őket. Belarusz tagadja, hogy szánt szándékkal válságot akar szítani az Európai Unió határánál, és pénteken megerősítette, minden esetleges támadást kemény megtorlás fogad majd a részükről.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Lengyel-belarusz határ: nem látni még, mi lehetne a megoldás

Függetlenség napi felvonulást rendeztek Varsóban

Belarusz azzal vádolja Lengyelországot, hogy egy helikoptere berepült a légterébe