NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétát tesztelt Phenjan kedden

Tengeralattjáróról indított ballisztikus rakétát tesztelt Phenjan kedden
Szerzői jogok frame
Írta: Euronews és AP, MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Észak-Korea utoljára 2019-ben tesztelt tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát, illetve az idei és tavalyi katonai parádékon legalább két ilyen új rakétát vonultatott fel. Voltak arra utaló jelek is, hogy nagyobb tengeralattjárót próbálnak építeni.

HIRDETÉS

Észak-Korea kedden tengeralattjáróról indított, új típusú ballisztikus rakétát (SLBM) tesztelt - közölte szerdán a kommunista állam hírügynöksége (KCNA). Szeptember óta ez az ötödik rakétakilövés, és ez volt Észak-Korea legjelentősebb fegyverkísérlete azóta, hogy Joe Biden elnök januárban hivatalba lépett.

"Az új SLBM nagyban hozzá fog járulni az ország védelmi technológiája fejlődéséhez és a haditengerészet víz alatti műveleti képességeihez" - ismertette a KCNA. Úgy tudni, Kim Dzsongun észak-koreai vezető nem követte nyomon a tesztelést. Utoljára 2019 októberében végzett ilyen rakétatesztet Észak-Korea. 

A KCNA tájékoztatása szerint a ballisztikus rakétát ugyanarról a tengeralattjáróról lőtték ki, amelyen 2016-ban tesztindítást hajtottak végre egy korábbi típussal. A hírügynökség beszámolója szerint az új típusú rakétának fejlett repülésirányítási rendszere van, amely lehetővé teszi "az oldalmozgást és a siklórepülést is".

Elemzők megjegyezték, hogy a KCNA által közzétett felvételeken egy vékonyabb és kisebb rakéta látható a korábbról ismert SLBM-típusnál, amit a múlt heti phenjani védelmi kiállításon mutathattak be először. Egy kisebb rakéta kisebb hatótávolságot jelent, viszont többet lehet belőle tárolni egy tengeralattjárón - tették hozzá.

Észak-Korea utoljára 2019-ben tesztelt tengeralattjáróról indítható ballisztikus rakétát, illetve az idei és tavalyi katonai parádékon legalább két ilyen új rakétát vonultatott fel. Voltak arra utaló jelek is, hogy nagyobb tengeralattjárót próbál építeni, amelyről több ilyen rakétát is el lehet indítani. 

A SLBM "a legfélelmetesebb nukleáris fegyver" idézte Moon Keun-sik, a dél-koreai Kyonggi Egyetemen tanító tengeralattjáró-szakértőt az AP, aki hozzátette, hogy "Észak-Korea célja, hogy nagyobb teljesítményű SLBM-eket építsen, amelyeket nagy tengeralattjárókról lehet kilőni, ahogy az Egyesült Államok teszi".

Az amerikai hírügynökség által megszólaltatott szakértők szerint azonban a szankciók alatt lévő Észak-Koreának még évek kellenek, sok forrásra és jelentős technológiai fejlesztésre van szüksége ahhoz, hogy olyan tengeralattjárókat le tudjon gyártani, amelyek csöndben haladnak, és megbízhatóan csapásokat tudnak mérni ellenséges célpontokra.

A nyolcadik teszt az idén

A dél-koreai és a japán hadsereg kedden közölte, hogy Észak-Korea ballisztikus rakétát indított a Japán-tenger felé, folytatva a közelmúltban végrehajtott fegyverkísérletek sorozatát

A fegyvert a keleti partvidéken fekvő Szinpo város közéléből lőtték ki. Ez idén már a nyolcadik nagyobb észak-koreai fegyverteszt, szeptember óta az ötödik. Az egyik legjelentősebb kilövés Joe Biden januári hivatalba lépése óta.

A kilövés napokkal azelőtt történt, hogy az amerikai elnök észak-koreai különmegbízottja, Sung Kim Szöulban megkezdte volna a tárgyalásokat az Egyesült Államok szövetségeseivel az Észak-Koreával folytatott tárgyalások felújításának kilátásairól.

A rakétaindítás miatt összeült a dél-koreai nemzetbiztonsági tanács, és mély sajnálatának adott hangot amiatt, hogy a kétoldalú diplomácia újraélesztésére irányuló erőfeszítések ellenére történt a rakétaindítás.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Amerikai nukleáris tengeralattjáró érkezett a Közel-Keletre

Észak-Korea újabb rakétatesztet hajtott végre, idén már a hetediket

A Fülöp-szigetek rakétarendszert vásárolt Indiától