NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Elköltöztek Kínából a a bitcoinbányák

bitcoin reklám egy hongkongi buszon
bitcoin reklám egy hongkongi buszon Szerzői jogok AP Photo
Írta: Pásztor Máté
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az USA a bitcoinbányászat új központja. A csúcsponton a kitermelés 75 százalékát Kína adta.

HIRDETÉS

Gyakorlatilag az Egyesült Államokba költözött a bitcoinbányászat, mióta Kína júniusban betiltotta azt

2019-ben még a távol-keleti ország felelt a termelés háromnegyedéért. A tiltás életbe lépésével először közel 40 százalékkal esett vissza a bányászat, míg a betiltást követő hónapokban – júliusban és augusztusban – komolyabb, mintegy 20 százalékos visszapattanás volt tapasztalható.

Költözik a bánya

Ez arra utal, hogy a kínai bitcoinbányák számítógépeit, vagy legalábbis azok egy részét más országokba telepítették át. Korábban sok szó esett arról, hogy a skandináv országok szerepe megnőhet a bitcoinbányászatban, köszönhetően a megújuló energiaforrásoknak és az energia viszonylag alacsony árának.

A legfrissebb adatok azonban mást mutatnak. A május és augusztus közötti időszakban a bányák 35 százaléka az Egyesült Államokban, 18 százaléka Kazahsztánban, 11 százaléka pedig Oroszországban működött. 

Az Egyesült Államok elsősorban a Washington államban elérhető olcsó vízenergia miatt lett vonzó, Kazahsztán ugyanakkor energiaszükségletét 70 százalékban szénből fedezi.

Környezeti hatások

Az iparág rendkívüli mennyiségű energiát használ fel, mivel az óriási számítási kapacitás eléréséhez rengeteg számítógép, ezek működtetéséhez pedig nagy mennyiségű elektromos áram szükséges. 

Becslések szerint a Bitcoin jelenleg a globális villamosenergia-termelés közel fél százalékát használja fel, ugyanakkor a bányászat környezetterhelése nem korlátozódik az üvegházhatású gázok kibocsátására, hiszen a számítógépek gyorsan elavulnak, így sok ezer tonnányi elektronikai hulladék is keletkezik.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Rekord bitcoin-fogás az Egyesült Államokban

Salvador elnöke hivatalos fizetőeszközzé tenné a bitcoint

Rekordmagasságban, 60 ezer dolláron a Bitcoin árfolyama