NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Jobbközép-kalóz koalíció vezetné Csehországot

Petri Fiala, a hárompárti Együtt koalíció vezetője (középen) ünnepel az eredményvárón Prágában
Petri Fiala, a hárompárti Együtt koalíció vezetője (középen) ünnepel az eredményvárón Prágában Szerzői jogok MTI/AP/Darko Bandic
Írta: MTI és Euronews
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Az öt párt vezetője az ANO bukása után, közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy kormányt akarnak alakítani.

HIRDETÉS

Még szombat este bejelentette kormányalakítási igényét a csehországi választásokon győztes Együtt (Spolu) hárompárti jobboldali koalíció és a szintén jobboldali kétpárti Polgármesterek-Kalózok tömörülés.

Az öt párt vezetői a választási eredmények ismeretében tartott tárgyalások utáni közös sajtótájékoztatón jelentették be, hogy kormányt akarnak alakítani.

"Megtartottuk az első tárgyalást a választás után, amelyen Csehország polgárainak többsége kifejezte szándékát a köztársaság politikájának megváltoztatására. 

Az eredmény az öt pártunk által elfogadott memorandum, amelyen kifejeztük szándékunkat a többségi kormány létrehozására

 - közölte a sajtótájékoztatón Petr Fiala, a Spoluban részt vevő Polgári Demokratikus Párt elnöke, a koalíció miniszterelnök-jelöltje.

Fiala azt mondta, Milos Zeman államfőhöz fordul azzal a kéréssel, hogy adjon neki kormányalakítási megbízást.

A két jobboldali pártszövetségnek 108 képviselője lenne a kétszáz fős parlamentben. Fiala közölte, hogy a memorandumot aláíró pártelnökök semmilyen más politikai párttal vagy politikai szerveződéssel nem fognak tárgyalni a kormány megalakításáról. A két szövetség tárgyalásai az elkövetkező napokban folytatódnak - tette hozzá.

Mint arról beszámoltunk, előzőleg Andrej Babis kormányfő, az ANO elnöke beismerte mozgalma választási vereségét, gratulált a Spolu koalíciónak a győzelemhez, de nem zárta ki, hogy az államfőtől mégis ő kap kormányalakítási megbízatást.

Ha az elnök engem bíz meg kormányalakítással, akkor a Spolu koalíciót fogom elsőként megszólítani együttműködés céljából

- jelentette ki Babis, ismételten kizárva, hogy a kormányalakítási tárgyalásokba bevonná a Kalózpártot.

A szombaton délután zárult cseh képviselőházi választást a Spolu (Együtt) nyerte a szavazatok 27,75 százalékával. A második helyen az eddig kormányzó centrista ANO végzett 27,17 százalékkal, míg a harmadik hely a Polgármesterek-Kalózok koalícióé lett 15,57 százalékkal. Negyedikként bejutott a parlamentbe a Közvetlen Demokrácia Pártja (SPD) 9,58 százalékkal.

A kormánykoalíciós Cseh Szociáldemokrata Párt (CSSD), illetve a kormányt kívülről támogató Cseh- és Morvaország Kommunista Pártja (KSCM) öt százalékon aluli támogatással kiestek a képviselőházból. A KSCM a második világháború óta most első ízben esett ki a parlamentből.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

Milos Zemant újra kórházba vitték, csak néhány órát töltött kint

A cseh köztársasági elnök annyira rosszul van, hogy nem képes ellátni feladatait

A prágai rémálom 21 perce – vaktában lőtt mindenkire David Kozák a Károly Egyetemen