Helyszíni riport egy szerbiai menekülttelepről, aho stábunk afgán volt rendőrrel, 11 éves elárvult szíriai fiúval és indiai farmerrel beszélgetett a mindennapjaikról, és hogy miért vágynak Európába.
HIRDETÉSAz Euronews stábja megnézte, hogy milyen a helyzet a szerb-magyar határ mindkét oldalán. A magyar részen nyugalmat, a szerb oldalon reménykedést tapasztaltunk.
A menekültkérdés az utóbbi években hitkérdéssé változott, nagyban a magyar politika tevékenységének köszönhetően is. Pedig az szabad szemmel is jól látható, ha egy város Bábel tornyává alakul és a vasútállomást elárasztják a legkülönbözőbb bőrszínű emberek. Ez történt 2015-ben. A válság meg is jelent a híradásokban, az óriásplakátokon, majd egyszer csak itt maradt velünk.
Cseh segítség, szlovén együttműködés
Pintér Sándor belügyminiszter többek közt ezért is hirdetett egy kiterjesztett V4 találkozót a pénteki luxembourgi csúcs előtt. Ezúttal nem csak szlovák, cseh és lengyel kollégái csatlakoztak hozzá Budapesten, hanem az osztrák és szlovén belügyminiszterek is. A felek egyetértettek abban, hogy az EU külső határait minden áron meg kell védeni és ehhez Brüsszelnek extra forrásokat kell biztosítania a kelet-közép-európai államoknak, főként Magyarországnak és Szlovéniának. Hiszen ők azok a bástyák, amelyek feltartóztatják a hatalmas menekültáradatot, ezzel megvédve a schengeni övezetet.
A helyzet ráadásul annyira kritikus, hogy Prága 50 cseh rendőrt küld Magyarországra, a szlovén és a magyar határrendészet pedig egymást erősítve fog járőrözni. Ezek az intézkedések azt sugallják, hogy a koronavírus-járvány végéhez közeledve újra megindultak a menedékkérők Európa szíve felé. De hányan és hol? Hogy választ találjunk a kérdésekre egy esős napon bebarangoltuk a szerb-magyar határt alagutak és átvágott drótkerítések után kutatva.
A magyar falvak csendesek
Röszkén és Kelebián, a két legfontosabb átkelőnél közel szinte semmit sem lehetett érezni abból, hogy néhány lépésnyire tömegek döngetik Európa kapuit. Még a röszkei kocsmáros is beismerte, hogy a településen hónapok óta nem láttak egyetlen sötétebb bőrű hátizsákost sem átsétálni. Pedig őt aztán nem lehet baloldali liberálisnak bélyegezni. Elmondta, hogy nagyon örül a határzár megépülésének és ha rajta múlna egy darab migránst sem engedne be az országba. Csak azt bánja, hogy 2015-ben nem csapott fel embercsempésznek, mert "abból aztán nagyon megszedték magukat a cigányok".
Kelebián általában a vasútállomáson szoktak ,,migránshordákra" panaszkodni. Az egyik kalauz azonban nyugalomra intett minket. Szerinte annyi rendőr járőrözik a környéken, hogy ha valakit nem kapnak el mászás közben, vagy az erdőben, akkor szinte biztos, hogy fennakad egy közúti igazoltatáson. Aztán persze zsuppolják is már vissza Szerbiába. Ha valami csoda folytán mégis feltűnik 4-5 idegen a peronon, akkor ő értesíti azonnal a hatóságokat.
Szóval úgy tűnik, hogy a délen élő magyarok életét nem veszélyezteti a bevándorlás. Persze ez nem jelent semmit, hiszen a határ túloldalán lehet más a helyzet, ezért stábunk átlépte a határt, hogy megnézze, kik kísérelnek meg áttörni a határon, és miért.
Romos épületekben élnek
Nem kellett sokat keresnünk. A röszkei kis határt elhagyva, 10 másodperc után már egy afrikai férfi sétált velünk szembe kissé megtörten az esőben. Őt egy közel-keleti család követte. Nem volt náluk drótvágó és az arcukat sem festették terepszínűre. Sokkal inkább úgy néztek ki, mint akik a bevásárlást viszik haza. Nemsokkal később kiderült, hogy ez így is van. Horgoson és környékén nagyon ritka az olyan pillanat, amikor nem élnek legalább százan a környező tanyákon és erdőkben. Ezek az emberek rendszeresen bejárnak a településre bankba vagy boltba. A közértesek tartják is a lépést megváltozott kereslettel, sok dolgot már arabul is kiírtak. A másik nagy biznisz a bevándorlók szállítmányozása. Ez nem embercsempészet, csak mezei taxizás. A legtöbb romos épület ugyanis távol van a belvárostól és a bevándorlók sem szeretnek minden nap kilométereket sétálgatni nehéz szatyrokkal.
Az egyik ilyen taxistól tudtuk meg azt is, hogy merre élnek a legtöbben. A Kárász tanya a környék alfája és omegája. Ide érkezik mindenki, aki Görögország irányából jön, a német civil szervezetek is idejönnek, ha élelmiszert vagy gyógyszert szeretnének osztani és természetesen innen indulnak a "határtámadások". A XIX. századi majorság, mint ahogy azt a neve is sejteti a Kárász családé volt. Az ő nevük egyé vált Szeged történelmével. Azt viszont aligha sejthették, hogy a csűrökbe és istállókba másfél évszázaddal később beköltöznek az eritreai, szír és afgán menedékkérők. Minden romos téglaépületben éktelenkedik majd egy gázrezsó és a német segélyszervezeteknek hála a világtörténelemben először lesz áram. Persze nem nagyfeszültség a házimozihoz, de éppen annyi, hogy éjszaka világítani lehessen és ne kelljen mindig tüzet rakni az ódon falak között.
Tisztességesek és barátságosak a magyarok
A menekültek élete egyhangú és nehéz. Egy esővizes tárnánál mosdanak, takarmánykukoricát és almát esznek, műanyagot égetnek, hogy ne fagyjanak meg és minden délután létrákkal indulnak a határkerítés felé, hátha ezúttal szerencséjük lesz. Általában nem lesz. A várakozók többsége már háromszor-négyszer is nekivágott az átkelésnek, de gyakran odáig sem jutottak el, hogy a létrára rakják a lábukat. A magyar hatóságok már tudják, hogy honnan várják a rohamot.
Bár az egyik afgán fiú szerint őt egyszer egy rendőr felpofozta, a többség egyetértett abban, hogy a magyarok tisztességesek és barátságosak. Senkit sem bántanak, ha nem szegődik ellen. Egyszerűen csak összegyűjtik őket, kapnak egy arab nyelvű papírt arról, hogy amit tesznek az illegális, majd buszokon visszaszállítják őket Szerbiába, hogy aztán másnap minden kezdődhessen elölről.
Határtalan egyetértés a határon
A rögtönzött táborban a legkülönbözőbb emberek találnak egymásra. Egy kapucnis afgán fiú Asraf Gani elnöksége alatt dolgozott a rendőrségnél. Amikor a tálibok benyomultak a megyéjébe, megüzenték: vagy megölik, vagy elmenekül.
Ezt az indiai Manditól tudhattuk meg, aki gyakran fordít társainak. Angolul, pastuul és hindiül is beszél. Azért hagyta el az otthonát, mert az indiai kormány keményen lépett fel a földművesekkel szemben. A földreform miatt az utóbbi hónapokban sokan vonultak utcára, főként az északi Uttar Pradesh államban. Az indiai tisztségviselők ahelyett, hogy tárgyalóasztalhoz ültek volna a farmerekkel, autóikkal a tömegbe hajtottak. Aki ellenállt, véresre verték. És ez nem csak szóbeszéd. Mandi a telefonján mutogatta a videókat, amiket a szülei küldtek az eldurvult helyzetről.
A menekültek közt vannak gyerekek is. Hasszan mindössze 11 éves. Fél éve hagyta el Szíriát a nagybátyjával, miután elvesztette szüleit. Most egy vörös cica a legjobb barátja.
De van a tanyán olyan eritreai is, aki már Szaúd-Arábiában született, egy rendelet miatt 17 éves korában mégis kiutasították az országból. Végül úgy döntött, hogy inkább Európa felé indul, mint Afrikába, ahol még sosem járt.
Mondhatnánk, hogy a határ túloldalán koszt és reménytelenséget találtunk, de éppen fordítva. Ezek az emberek még a legrosszabb körülmények közt is megpróbálják megőrizni emberi mivoltukat. Az átázott tető alatt példás tisztaságot tartanak, fogkefével tisztítják a cipőjüket és amint leültem közéjük, almával kínáltak. Bár alig maradt valami a táskájukban, a reményüket nem veszítették el a hosszú úton. Hiszik, sőt tudják, hogy egyszer át fognak jutni a magyar határzáron, és akkor megnyílik előttük a végtelen lehetőségek világa.