NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Az Iszlám Állam harcosainak özvegyeit és gyerekeit szállította haza Németország

Életkép az Al-hol táborból, ahol a kurd erők az Iszlám Állam elhunyt harcosainak özvegyeit és gyerekeit őrzik
Életkép az Al-hol táborból, ahol a kurd erők az Iszlám Állam elhunyt harcosainak özvegyeit és gyerekeit őrzik Szerzői jogok Baderkhan Ahmad/Copyright 2021The Associated Press. All right reserved
Írta: MTI
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button

Összesen nyolc nőt és 23 gyereket vittek haza a németek Szíriából, a gyerekek közül többen nagyon rossz egészségi állapotban vannak.

HIRDETÉS

Németország az Iszlám Állam terrorszervezethez csatlakozó nyolc nőt, továbbá 23 gyereket szállított haza Észak-Szíria kurd ellenőrzés alatt álló részéből - jelentette be a német külügyminisztérium csütörtökre virradóra.

A Heiko Maas külügyminiszter által jegyzett közlemény szerint a gyerekek, akik közül többen rossz egészségi állapotban vannak, nem tehetnek a helyzetükről, a nőknek viszont felelniük kell a törvény előtt cselekedeteikért. Ezért a Kuwaiton keresztül Frankfurtba érkező gépen, melyen a csapatot szállították, már a felszállás után őrizetbe vették csaknem az összes nőt.

A minisztérium bejelentette azt is, hogy a műveletet amerikai katonákkal közösen hajtották végre.

Berlin legutóbb decemberben - Finnországgal közösen - szállított haza öt nőt és 18 gyereket Szíriából.

Az Iszlám Állam terrorszervezet bukása óta a Szíriában aktív kurd milíciák többször felszólították a nyugati államokat, hogy szállítsák haza a térségben fogva tartott állampolgáraikat, segélyszervezetek pedig felhívták a figyelmet a kurd ellenőrzésű táborokban uralkodó rossz körülményekre is.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

51 ISIS-özvegyet és gyerekeket telepített haza Franciaország

Napok óta folynak a harcok egy északkelet-szíriai börtönnél

Ezúttal is az ISIS robbantott a siíta mecsetben