Ha az Egyesült Államokban fegyveres lázadás törne ki, a hadsereg nem avatkozhatna be. Az adott állam kormányzója alá rendelt Nemzeti Gárdának kellene féken tartania, és a parancsnoki lánc végén az elnök állna.
HIRDETÉSA Capitolium januári ostromát követően felmérés készült arról, hogy az amerikaiak elképzelhetőnek tartják-e egy új polgárháború kirobbanását az Egyesült Államokban. A válasz ijesztő volt, mert többen gondolták lehetségesnek, mint ahányan kizárták. Hol tartanak most az amerikai belső ellentétek, és fenyeget-e 160 év után továbbra is egymás vérének ontása?
A félelem nem újkeletű
A pesszimista víziók nem csak a Capitoliumon történtekkel függnek össze, hanem a 2020-as év erőszakhullámainak tartós érzelmi hatásával is, egyes társadalmi csoportok éles szembefordulásával, és a szélsőségek nyílt színre lépésével is – mindkét végponton: BLM (Black Lives Matter), rendőrgyűlölet, Antifa, Proud Boys, QAnon, Oathkeepers, a woke-mozgalmak, egyes túlzó feminista vagy szélsőségesen nőellenes szexista csoportok, a vírus-szkeptikusok és mások. A társadalomban gyülekező feszültségek hirtelen jóval magasabb szintre léptek, mint a politikai osztályban, ahol még senki nem lépte át az alkotmányosság határait. A washingtoni elit egyelőre tartja a tisztes hangvételt és kerüli a gyűlölködést, jelentéktelen kivételektől eltekintve, akiket viszont a többség izolál.
Az aggodalom, hogy az amerikai polgárok fegyverrel rontanak egymásra, már két éve felmerült. Ekkor hozták nyilvánosságra a Mueller-jelentést, amiben az FBI egykori igazgatója számolt be a Donald Trump akkori elnök elleni nyomozás eredményéről az orosz kapcsolatok ügyében. A kétértelmű vizsgálati anyag nem mutatott rá az elnök felelősségére, de nem is zárta ki teljesen az idegen hatalommal való összejátszás lehetőségét. Ez a köztes álláspont éktelen haragot váltott ki mindkét oldalon.
Trump ellenzéke gyáva nyúlnak festette le a jelentéstevőt, mert nem merte végigvinni a nyomozás szálait, míg az elnök hívei az igazságügyi minisztérium aljas árulásának és boszorkányüldözésnek tekintették az egész eljárást. Erre a nézetükre az elnök 106 tweetje is ráerősített.
A vizsgálat – a demokraták feszült várakozásának ellenére – nem adott alapot vádemelésre az elnökkel szemben. A polgárháború lehetőségét végül nem valami nagyszájú rádióriporter, hanem egy magasan jegyzett jogász vetette fel a FOX Newsnak.
DiGenova (76) egyik szerzője és terjesztője volt az FBI elleni összeesküvés-elméleteknek és állandó közreműködője a FOX Newsnak. Mindaddig, amíg egy Soros György elleni kirohanását még ott is sokallták és menesztették. Ezután Rudy Giuliani jogi csapatához csatlakozott, és a végórákban tagja volt annak az ötfős ügyvédi csoportnak, ami a választási eredmény érvénytelenítéséért küzdött.
DiGenova baljós jövendölését nem vitatta a liberális MSNBC sem, de az ellenkező nézőpontból. Nicolle Wallace, egy republikánus aktivista – aki korábban G.W. Bush kommunikációs igazgatója volt és újraválasztási kampányát is vezényelte – azt mondta, hogy „a polgárháború zöld lámpáját Donald Trump kapcsolta fel, és ezzel megtette a legveszélyesebb lépést, ami csak elképzelhető”.
A Mueller-jelentés után az összeesküvés-elméletek a napi politikai vita állandó részei lettek. Megszokott lett az erőszakról, zűrzavarról, tisztító viharokról és polgárháborúról szóló beszéd. Egy konzervatív tudósnővel, Laura Ingrahammal vívott tévés szócsatájában diGenova azt mondta 2020 elején: „tudja mit? Elmegyek szavazni és utána veszek pár pisztolyt. Magának is ezt kellene tennie”.
November 30-án, miután Trump elnök kirúgta Chris Krebs nemzeti kiberbiztonsági vezetőt, aki szerint nem történtek rendszerszintű csalások, DiGenova azt javasolta, hogy az illetőt lőjék agyon.
Nem csak szavak és hőbörgések?
Sokan a 'polgárháború' kifejezést inkább metaforának gondolják, és összekötik a hírcsatornák eszeveszett versengésével, ahol a kommentátorok és vitapartnerek azzal keltenek feltűnést, ha minél nagyobb szavakat használnak. Ehhez járult az elnök és a kongresszus közti konfliktusok felfűtött hangulata. Például az Ukrajna ügyében megkísérelt, de sikertelen vádemelés. Lapátolta a szenet a kazánba sok veterán is, akik valóban megéltek harci helyzeteket, és most meghallották a kürt szavát.
Az elvadult politikai szint mellett talán csak a bíróságok és egyes szövetségi ügynökségek maradtak józanok, és képviselték a törvényesség szempontjait. Ezzel részben átvették az államhatalom szerepét, ami nemkívánatos helyzet és csak vékony biztonságot tud nyújtani.
Egy kongresszusi bizottság előtt a veszélyek elszabadulására figyelmeztetett Donald Trump korábbi jogi tanácsadója, Michael Cohen is. Ő azt jósolta, hogy ha az elnök elveszíti a választásokat, akkor nem lesz békés a hatalomátadás. Ebben végül nem lett igaza, de a január 6-i események láttán csak hajszálra járt a lehetséges valóságtól. A baljós előjelek között említette még Trump 2016-os nyilatkozatát, hogy Hillary Clinton győzelme esetén nem fogja elismerni a vereségét.
Véleményéhez csatlakozott Joshua Geltzer, az Igazságügyminisztérium főmunkatársa, aki azt mondta, hogy az országnak fel kell készülnie arra a lehetséges esetre, hogy az elnök nem fogja békésen elhagyni az Ovális Irodát, ha úgy hozza sors. Ennek a kijelentésnek is lett ellenoldali reakciója, például Sarah Palintől, Alaszka kormányzójától. Ő John McCain alelnökjelöltje volt 2008-ban, és szerinte csak a veszetten őrült liberálisok hintik a polgárháború magvait.
Senkit nem kímélt a hangulatkeltés
A vészhangulat szétfutott a társadalom minden szintjén, és még az akadémiai életet sem kímélte. A kampuszokon a történelemtanítás dramatikus játék lett, amiben szentek és vétkesek ütköznek, és mind kevesebb szó esik a közös tragédiákról. Sok helyütt sztenderd magatartás lett, hogy az előképzetlen diákokat leegyszerűsített magyarázatokkal kényeztessék el. 'Ő jó volt, a másik meg rossz. Ez a szobor rossz bácsi, a másik maradhat'.
Nem maradt ki hullámból a sport és a szórakoztatás világa sem, az NFL, az Oscar-díj, a Grammy, a késő esti tévéműsorok, a #metoo mozgalom túlburjánzásai, a vendéglők és kávézók, a mozik – mind politizáltak vagy akár felfegyverzettek lettek.
Be kell számítani a globalizáció hatásait is, melyek Amerikában éppúgy kiváltanak indulatokat, mint szerte a világon, és bontják a nemzeti egységet. A nagyméretű gazdagodások borzolják a kedélyeket, pedig a korábbi békés évtizedekben az érvényesülést és gyarapodást elismerés és tekintély övezte. Henry Ford vagy John D. Rockefeller nemzeti hősnek és ikonnak számított, de Bill Gates vagy Jeff Bezos már nem azok, hanem az amerikai nép ellen szövetkező kártékony gazfickók.
A módosabb és műveltebb körökben viszont mindennapos szóhasználat lett másokkal szemben a lúzer, az ingyenélő, a fosztogató és az őrült. Egyes amerikaiak elkezdték a 'keletnémet' jelzővel alázni a másikat. A tech-társadalom elitje rászokott a fizikai munka lenézésére, és szánalmas nyomorultnak tartja azokat, akiknek a lakóhelyéről elköltözik egy iparvállalat. A melósokat, a kékgallérosokat (blue collar), a farmereket 'redneck' rasszistának, idegengyűlölőnek, homofóbnak, laposföldhívőnek sorolták be, kiváltva ezeknek az osztályoknak a jogos tiltakozását és haragját.
Ez egy belvárosi gerillaharc lenne?
A Zogby Analytics felmérése azt jelezte, hogy a 18-29 éves korosztály érzi úgy leginkább, hogy a polgárháborús veszély előállhat (51%). A 65+ nemzedék óvatosabb, ám 45%-uk nem zárja ki a lehetőséget.
HIRDETÉSPártállás szerint a republikánusok valamivel harciasabbak (49%), de a demokratákat sem kell félteni (45%). Sajnos még a függetlenek 42%-a sem tartja lehetetlennek a konfliktus teljes kiéleződését. A bizonytalankodók száma mindössze 11%, ami aggasztóan alacsony.
Jóval nagyobbak az eltérések, ha a térségek és települések válaszadóit nézzük. A belvárosokban 55% tart valószínűnek egy polgárháborús konfliktust és csak 38% zárja ki. A kertvárosokban és elővárosokban viszont csak egyharmad valószínűsíti, és a többség kizárja. A térségeket tekintve a keleti part higgadtabb (New York, Boston, Philadelphia), ahol 39% tart a konfliktustól. A Középnyugaton ez a szám már 48%, Délen pedig 49.
Etnikailag a fehérek a legnyugodtabbak (43%), míg a hispánok 53%-a valószínűsíti az összecsapást. A kettő között helyezkednek el a feketék (49%). Utóbbiak esetében új fejlemény, hogy körükben a Joe Biden politikájával elégedetlenek aránya 17 ponttal nőtt, messze alulmúlva bármely társadalmi csoport véleményének változását. A fekete elégedettek aránya is 5 ponttal csökkent. Az átlagos veszteség 12 pont, ami nagyon fenyegető a demokraták számára.
Ez az epizód a Covid-oltásokkal kapcsolatos, ami szintén kinőtt az orvosi kérdések közül és társadalomkritikai tényező lett. A feketék tiltakoznak a kötelező oltás ellen a hivatalokban és az államnak beszállító privát cégeknél, valamint a MediCare egészségügyi intézményeiben. A negatív hangulatot jelzi egy New York-i eset, amikor egy Texasból érkező társaságot nem engedtek be, oltási igazolás hiányában. Az ügy verekedéssé fajult, és a texasiakat őrizetbe vették.
Kitiltják a lovakat a határőrök alól
Ha az adatokat összesítjük, akkor egy esetleges civil hadjáratnak a középnyugati és déli belvárosokban élő fiatal hispánok lennének a főszereplői. Ez a felállás nagyon valószínűtlen. Ha már fegyveres konfliktus, akkor az sokkal inkább a déli határvidékeken állhat elő, ahol a migrációs nyomás az elmúlt hónapokban túllépett a kezelhetőség határán.
HIRDETÉSOlyannyira, hogy már a Fehér Ház bírálja saját határvédelmi szervezeteit, mert nem képesek a menekülttömeget kezelni, akiknek számát most már a Haitiról érkezők is növelik. Jen Psaki sajtószóvivő azt is bejelentette, hogy a határőröket eltiltják a lóhasználattól, mert egy híresztelés szerint lóhátról verték korbáccsal a migránsokat. A rendfenntartók szerint ezzel elveszik az utolsó eszközt is a gyors intézkedések elől, mert egyes terepszakaszokon kizárólag lóval lehet közlekedni.
Mi kell ahhoz, hogy valamit polgárháborúnak nevezzünk?
Ahány ország és ahány történelmi körülmény, annyiféle polgárháborút jegyzett fel a történelem. Ezek közt több olyan is akad, melyek kegyetlenebbek, hosszabbak és véresebbek voltak, mint az országok közti összecsapások. Az Egyesült Államok például ötször annyi lelket vesztett saját belharcában, mint később az első világháborúban, és több ideig is tartott.
A polgárháborúk fő vonása, hogy egy adott országon vagy nemzeten belül zajlik, az államhatalom részvétele nélkül. A klasszikus római polgárháborúk legtöbbje katonai vezetők hatalmi viszálya körül alakult ki, például Marius és Sulla, vagy Octavianus és Marcus Antonius küzdelme. Hasonló volt a kongói polgárháború a 60-as évek elején, amikor a szakadár tábornokok francia és belga zsoldosokat vettek igénybe, és a konfliktus során még az ENSZ főtitkára is életét vesztette, máig rejtélyes körülmények között. A CIA a KGB kezét sejtette a légibaleset mögött.
Forradalmakat is gyakran kísértek elhúzódó belháborúk (Cromwell, francia forradalom, Szovjet-Oroszország), de tipikusnak számít egy ország szétválását kísérő erőszak (Biafra, délszláv háborúk). Máskor külső nyomás vagy agresszió váltja ki a belső ellenségeskedést, ahogy történt például Libanonban vagy most Jemenben.
Polgárháború kitörhet akkor is, ha egy szilárdnak gondolt hatalom vezetője meghal, és a rendszer összeomlással fenyeget. Ez történt Néró római császár halála után is, amikor a hátra maradt konkurensek marakodtak egy kétéves vérontás keretében. Ez a helyzet fenyegetett Sztálin halálakor is, amikor a szovjet rendszer vezetőinek egyik csoportja likvidálta a veszélyes trónkövetelőt (Berija KGB-főnököt), rettegve egy újabb polgárháború kirobbanásától, mivel élénken emlékeztek még az előzőre, aminek résztvevői voltak.
HIRDETÉS
A polgárháborúk során a szembenállók sokszor kegyetlenebbül bánnak ellenfeleikkel, mint a hagyományos háborúban, ahol a hadijog szabályai valamelyest kötik a feleket. Polgárháborúkban a foglyok kivégzése vagy a civil lakosság megölése, kifosztása minden szabály felrúgásával történik. Az alakulatok általában nem regulárisak és megkülönböztethető egyenruhát vagy jelzést sem viselnek.
A felek sokszor folyamodnak külső erők segítségéért saját nemzettársaik ellen, és így a polgárháború nemzetközivé válik. Mint 1936-ban, amikor Franco tábornok a hitleri Luftwaffe közreműködését szerezte meg a köztársaságiak megtörésére, akik viszont szovjet légi és páncélos támogatáshoz jutottak. Sztálin kétezer katonát küldött, közülük többeknek a Szovjetunió Hőse érdemrendet is a mellére tűzték.
A klasszikus (országok közti) háború többnyire békekötéssel zárul egyezmények képében és utána a kapcsolatok gyorsan helyreállíthatók, sőt szövetséggé is formálhatók (a második világháború után Németországgal, Japánnal, Olaszországgal). A polgárháborúk viszont nyitott és nehezen gyógyítható sebeket hagynak a nemzet lelkületén. A spanyol polgárháború máig a katalán nép emlékezetének középpontjában áll, és a függetlenedési törekvések egyik hajtóereje. Ezért is történt, hogy koronázása után I. János Károly spanyol király kézfogásra kötelezte a Moncloa palotában gyülekező politikusokat, akik közül egyesek – még fiatal korukban – lőttek egymásra.
Polgárháború volt egyáltalán Észak és Dél harca?
Szoros értelemben véve nem volt az. Az amerikai polgárháborút formailag nem a nép, hanem a szövetségi államok vívták, melyek egy része ki akart szakadni az Unióból, másik része pedig ezt meg akarta akadályozni. Mindkét félnek volt választott vezetője (Abraham Lincoln és Jefferson Davis), rendelkeztek reguláris (sorozott) haderőkkel és saját egyenruhával. Mindkét oldalon működtek a törvényhozó és bírói testületek.
A feleknek megmaradt a saját államhatára és joghatósága, ami nem változott a háború után sem. Egyik állam sem szenvedett el jelentős területveszteséget. A konfliktus alatt voltak külső diplomáciai kapcsolataik is, Északnak főként Franciaországgal, Délnek pedig Britanniával és Spanyolországgal, bár sorsdöntő segítséget egyiküktől sem kaptak.
HIRDETÉSA hadsereg nem avatkozhatna be, mert ott a Posse Comitatus
A polgárháború (ami csak részben szólt a rabszolgák felszabadításáról) olyan méretű pusztulást hozott a felemelkedő USA számára emberben, ipari veszteségekben, infrastruktúrákban, hogy Rutherford B. Hayes elnök intézkedett, hogy ilyesmi többé ne forduljon elő. A Posse Comitatus nevű törvény 1878-ban azt rendelte, hogy az amerikai haderő nem vethető be hazai belpolitikai konfliktusok leverésére, kivéve, ha az állam intézményeit támadják. 1956-ban ezt a korlátozást a légierőre is kiterjesztették.
Ezért is volt eleve kizárt opció, hogy a Capitolium ostromakor a hadsereg erőit vessék be.
Ha tehát az Egyesült Államokban fegyveres lázadás törne ki, akkor azt az adott állam kormányzója alá rendelt Nemzeti Gárdának kellene féken tartania, és a parancsnoki lánc végén az elnök állna.
Kivételt képez, ha a lázadók nukleáris fegyver birtokába jutnak, vagy ha a Nemzeti Gárda kapacitása elégtelennek bizonyul a droghálózatok vagy belső terroristák ellen. Így például a hadsereget kellett bevetni az 1987-es atlantai börtönlázadás-sorozat alkalmával, amivel a helyi hatóságok nem bírtak elbánni. Határeset volt, amikor 1981-ben a légiirányítók munkabeszüntetése megbénította az USA légiforgalmát és napi 7 ezer járatot kellett törölni. Akkor Ronald Reagan elnök 11 ezer sztrájkolót bocsátott el, akiket a légierő tisztjeivel pótolt. A teljes rend így csak öt hónap elteltével állt helyre.
További veszély az állig felfegyverzett társadalom
Az Egyesült Államokban 100 főre 120 privát tulajdonú lőfegyver jut. Ez nem azt jelenti, hogy mindenki rendelkezik ilyesmivel, de azt igen, hogy egy jelentős réteg állig felfegyverkezett és többféle lőfegyver tulajdonosa is, egészen a katonai szintekig és lőszerekig.
HIRDETÉSA nagyobb ipari országokban ez a szint jóval alacsonyabb. Franciaországban és Németországban 20, Olaszországban 14, Oroszországban 12 lőfegyver jut száz magánszemélyre. Magyarországon ez a szám 10. Ebben a tekintetben Lengyelország, Vietnám, Románia békésnek számít (5) míg a sor végén Japán kullog, ahol 300 embernek kell összeállnia egy nyomorult pisztolyért, Tajvanon pedig senkinek nem lehet saját lőfegyvere.
Az USA-ban a még mindig kőbe vésett 2. alkotmánykiegészítés garantálja a fegyver tartásának és viselésének jogát. A tavalyi év felfokozott idegállapotában az eladások száma közel 30%-kal nőtt, és ezen belül a katonai szintű fegyverek keresettsége megduplázódott. Fontos körülmény, hogy a vevők többségének már volt más fegyvere is.
Alapszabály szerint a fegyvert lehet nyíltan is viselni, de több állam ezt korlátozza vagy feltételekhez köti. Más államok viszont a rejtett fegyverviselést tiltják (New Jersey, Delaware. Ohio). Gyakran igen nehéz megállapítani, hogy egy tömegben ki van felfegyverkezve és ki nem, ami a Capitolium ostromakor is bebizonyosodott. Az esemény civil áldozata, Ashley Babbitt veterán vadászpilóta például fegyveresen tört be az épületbe.
Elvileg tehát megvannak a tárgyi feltételei egy szélesebb és tartós fegyveres konfliktusnak, mivel az utánpótlás is biztosított. Jelen állás szerint mintegy 160 millió különféle lőfegyver várakozik eladásra boltokban és raktárakban.