Az összeesküvés elméletek és hatalmi jóslatok ellenére sincs esélye Hszi kínai elnök megbuktatásának.
HIRDETÉSA kínai elnök akár külgazdasági hátrányokat és a nemzetközi terjeszkedésének visszafogását is vállalja azért, hogy a közös virágzás eszméje kiteljesedjen, és a belső rend stabil maradjon. Ehhez viszont súlyosbodó hazai nehézségekkel és némi nemzetközi visszaeséssel is számolnia kell, ha a mélyebb folyamatok veszélyes irányba fordulnának.
Vágjunk a közepébe: lesz puccs vagy pártzendülés Hszi elnök ellen?
A Kínával kapcsolatos nyugati fantáziák és konteók tára kimeríthetetlen és rendre újratermelődik. Májusban jelent meg ismét egy levezetés, „Kínai puccs - ugrás a szabadságba” címmel. Egy tapasztalt Kína-szakértő, Roger Garside szerint a Kínai Kommunista Párton belüli riválisok hamarosan megdöntik a jelenlegi vezetőt, Hszi Csin-pinget, és ez jövő év végéig megtörténik. A szerző jóslata szerint a puccsisták széles utat nyitnak a demokrácia, a jogállamiság és a gazdasági liberalizáció előtt Kínában, de a társadalmi rendhez nem nyúlnak.
Az ilyen reménykedések Bill Clinton és George W. Bush kormányzása során arra épültek, hogy a nyugati befektetések és a jólét növekedésével a kialakuló kínai középosztály veszi majd át a politikai irányítást. Ebben a hiper-optimista szakaszban vágta nyilvánosan Csiang Cö-minh kínai elnök szemébe Bill Clinton, hogy országa a történelem rossz oldalán áll, a szabadságjogok szűkössége miatt.
Akkoriban a New York Times szemleírója már a kommunista rendszer befejezett bukását vizionálta. Azért, mert a kínaiak már nézegethették Eddie Murphyt, hordhattak feszes rózsaszín nadrágokat és tülekedhettek a Starbucksban. Az Avon, Michael Jordan vagy a Vogue magazin leverte Marxot. Hát nem.
Egy másik divatos elmélet akkor született, amikor Kína csatlakozott a Világkereskedelmi Egyezményhez (WTO). A világgazdasági rend privát vállalatokat feltételez, ergo Kína kénytelen lesz utat nyitni saját vállalkozói előtt, és bevenni őket a politikai hatalomba. Ez se jött be. Egy másik szerző, Michael Sheridan szerint Hongkong példája önmagában bizonyítja, hogy Kína kapuit nem lehet csak úgy berúgni, és a tőkés típusú gazdaságfejlesztés még messze nem jelenti az ideológiai kapitulációt.
Nincs jele annak, hogy a kínai vezetőknek szándékuk vagy képességük volna egy puccsra, vagyis politikai hatalomváltásra. Az a reménykedés sem alapos, hogy egy puccs fő oka az amerikai kapcsolatok nyomasztó szükségessége lenne. Ilyen összefüggés nincs, és a viszony normalizálását az USA-nak Hszi Csin-pinggel együtt kell megoldani.
Cinikus megközelítésben a viharokat kavart amerikai-brit-ausztrál katonai egyezmény (AUKUS) még rá is játszik Hszi elnök kezére, mert élesen figyelmeztet Kína sebezhetőségeire, és szinte kötelezővé teszi az ideológiai és politikai összetartást. A gazdasági megszorítások és sarcolások, amikről később részletesen szó lesz, az év végére bőven összehozzák neki az ország egy éves katonai kiadásait, és még népjóléti intézkedésekre is futja belőle.
Még Tajvan is Hszi elnök pozícióit erősíti?
A függetlenségét foggal-körömmel védő szigetország történelmi kormánypártja, a Kuomintang tisztújításra készül. A pártvezetés az elmúlt napokban döbbenten észlelte, hogy az elnökjelöltek sorából az élre tört egy civil szervezet vezetője, Chang Ya-chung, aki a szárazföldi Kínához, vagyis az anyaországhoz való visszatérés szószólója. Chang korábban többször is elbukott a pártelnöki szavazásokon, és visszaerősödése annak az érzületnek a térhódítását jelzi, hogy a tajvani és a kínai kultúra azonos, ezért a megosztottság egyre értelmetlenebb és immár életveszélyes.
Ezt a békesség felé mutató képet erősíti, hogy Kína után most Tajvan is csatlakozni kíván a Transz-Pacific kereskedelmi egyezményhez. Peking ezt egyelőre ellenzi (mivel egyazon országnak tekinti magát a szigettel), de a törekvés önmagában ígéretes.
A közjólét eszméje: lehet nagyobb a sütemény, de több szeletre kell vágni
A közjólét fogalma szinte egyidős a politikai civilizációval. Fontos kérdése volt már az antik görög-római állameszméknek is (Platón, Szókratész, Cicero) vagy a későbbi századokban Rousseau, Kant és mások műveinek. Sokszínű értelmezésekkel, de lényege az, hogy a felső osztályok önként engedjék át jólétük egy részét a népnek (bevételeikből, vagyonukból vagy állami jussaikból), de ez egyáltalán nem jelenti a politikai hatalom megosztását is.
Fontos leszögezni, hogy nem köztulajdonról van szó, amit a kommunista eszme meghirdetett, hanem a jövedelmek arányosabb és igazságosabb elosztásáról, aminek nem az adóztatás az egyetlen módja.
A 19. században Ernst Engel német statisztikus (nem tévesztendő össze Friedrich Engels kommunista filozófussal), kidolgozta a napi-családi szükségletek és a jövedelmek arányának képletét, ami szükséges ahhoz, hogy egy társadalom súlyosabb feszültségek nélkül is létezni tudjon. Intelme szerint meg kell gátolni, hogy a társadalom nagyobb része nagyon szegény legyen, mert ennek tartósulása erőszakhoz, forradalmakhoz, háborúkhoz és káoszhoz vezet, és azt az uralkodó elit is megsínyli. Ehhez az egyensúlyhoz feltétlenül szükséges egy szilárd és gyarapodó középosztály, amely menedzseli a jövedelmek elosztását.
Kína esetében is a közjólét eszméje (gòngtóng fùyù) többezer éves, ősi konfuciánus alapon nyugszik, ami 20. században új erőre kapott. A kínai forradalom első szakaszában a közjólétet még a sztálini rendszer kopírozásával kínálták a népnek, ami a teljes egyenlőséget hirdette, és aminek a képtelenségét ma már szükségtelen magyarázni. Ehhez a rögeszméhez évtizedekig ragaszkodtak. A hírhedt kulturális forradalom idején is hangoztatták, de nem jutottak közelebb hozzá.
A párt szócsöve, a Zsenmin Zsipao először 1953. december 12-én használta a kifejezést főcímében, bejelentve a szocializmus győzelmét a kapitalizmus felett. A kapitalizmus – figyelmeztetett az újság – csak azt szolgálja, hogy néhányan meggazdagodjanak, miközben az emberek túlnyomó többsége szegény marad. Ezt olyan hatásfokon gyakorolták – bevetve a tömeggyilkosságok és internálások eszközeit is –, hogy sem a jobb sorúak száma nem nőtt, sem a mélyszegénységben élők aránya nem csökkent. Mindez elmondható a maoi rendszer teljes szakaszára.
A Mao halálát követő politikai zűrzavarban a közjólét eszméje semmilyen szerepet nem játszott, főként azért, mert az ország gazdasági teljesítménye sem nőtt. Az ország történetében volt 20 olyan év, amikor a nemzeti jövedelem változatlan volt, miközben a lélekszám ütemesen szaporodott.
Kapitalizmus, kapitalizmus nélkül - kemény feladvány
A válságok sodrásában (kulturális forradalom, a viszony romlása a Szovjetunióval, a Négyek Bandája, háború Vietnámmal) Teng Hsziao-ping volt az első vezető, aki leporolta a közjólét fogalmát és a távlati fejlődés középpontjába helyezte. Ez persze nem jelenthetett azonnali áttörést, és további 15 évnek kellett eltelnie, hogy az ázsiai gigász megmoccanjon és elkezdje a növekedés jeleit mutatni. Az ezredforduló óta mondhatjuk, hogy a gazdaság folyamatos emelkedésben van, de ez már a 'szédületes' jelzőt követeli, hiszen a nemzeti jövedelem azóta a hétszeresére nőtt.
A kínai gazdaság reformja a feldolgozóiparral és a kiskereskedelemmel kezdődött, a műveleteket pedig jórészt hongkongi főnökök irányították, brit üzleti tapasztalatok birtokában. Idővel ezek független vállalatokká alakultak át. Az első szakaszban a kettős tulajdonú települési és falusi vállalkozások biztosították az indítómotort a fellendüléshez. Ezeket mára jórészt privatizálták. Erre a sorsra jutott a legtöbb állami vállalat is, de a stratégiailag legfontosabb rendszerek a pártvezetés kezében maradtak.
HIRDETÉSA folyamatos gyarapodás nem csak azzal járt, hogy egyes rétegek felfoghatatlan mértékben gazdagodtak, de azzal is, hogy legalább 400 millió kínait sikerült kiemelni a mélyszegénységből, és ami még fontosabb, biztosítani számukra a fenntartható életszínvonalat (jó színvonalú oktatás, magánvállalkozások, jobb egészségügyi ellátás). 2012-ben, a Hszi-korszak kezdetén még a kínai lakosság 10%-a tengődött napi 2 dollárból. Ez az arány mára fél százalékra zsugorodott. Ez döbbenetes méretű eredmény. Még szemléletesebb a kép, ha az ezredfordulóval vetjük össze, amikor még több mint 600 millióan éltek nyomorszinten.
Az állam ment is és maradt is, a párt végső döntési jogköre pedig teljes mértékben érvényesül. Főként azért, mert a közjólét a párt legitimitásának fő oszlopa. Azt már jó ideje felismerték, hogy a vörös könyvecskék vagy a forradalmi jelszavak nem lakatnak jól senkit. Ha viszont a gazdasági fejlődés súlyosan egyenlőtlen, akkor a legitimitás megroppan(hat), és eljön a pont, amikor az államnak kell egyensúlyba kell hoznia a jövedelemelosztást.
Hszi elnök elődje, Hu Csin-tao a „Fejlesztések tudományos kilátásai” címmel kezdte felpörgetni a folyamatot. Ő még nem számolt azzal, hogy a növekedés annyira viharos sebességű lesz, hogy ellentéteket hívhat elő, melyek korábban nem léteztek. Lehet-e kezelni ezeket a gazdasági élénkség beáldozása nélkül? Ez most a kérdés.
De mi is a baj?
A parádés eredmények mellett is Kína még mindig a közepes jövedelmű országok közé tartozik. Az egy főre eső nemzeti jövedelem a 76. helyet jelenti a világrangsorban, csak hajszállal előzve meg Oroszországot, és jóval rosszabb, mint a magyar. A munkaképes kínaiak negyede napi 5 dollárt keres, ami kisebb, mint az amerikai minimum órabér.
A négy nagyvárosi körzeten kívül erőteljesen drágultak a lakáshoz jutás feltételei, emiatt az építési láz is alább hagyott. Ez bénító csapás a hazai termelés negyedét kitevő építőipari ágazatra. A fellendülés idején az építőipari cégek és a vásárlók óriási összegű adósságokat vállaltak fel (köztük amerikait is), amit most szinte lehetetlen visszafizetni. Ennek folytán a világban minden 10 dollár privát adósságból 2 dollár kínai, és ebből Hong Kong képviseli a legnagyobb részt.
HIRDETÉSA kínai állam utolérte az USA-t a külső adósság növekedésében is, pedig 2006-ban csak a felénél járt. Eközben viszont az első generációs kínai szupergazdagok a globálisan értékesített luxuscikkek közel felét fogyasztják. Ez sokaknak igencsak irritáló.
Az ilyen jelenségek pánikszerűnek látszó állami beavatkozásokat váltanak ki, és egyre többet. Gyakorlatilag lenullázódnak olyan hatalmas cégek, mint az Evergrande. Esetükben a vállalat központilag megkövetelt átstrukturálása 300 milliárd dolláros sarat hagyott maga után.
A 'Too big to fail' (Túl nagy ahhoz, hogy elbukjon) elve alapján most az államnak kell gondoskodnia arról, hogy a beszállítókat kifizessék és a vevők is lakáshoz jussanak. A csapdahelyzet hasonlatos a 2008-as nagy amerikai ingatlanpiaci válsághoz, ami szintén gyors és erőteljes állami intervenciót követelt, elkerülendő a pénzpiacok teljes összeomlását.
Kik az elégedetlenek?
A fellendülés gyümölcsei továbbra is távoliak jelentős tömegek számára. Ezért a pártállam, aki magára vette a felelősséget a társadalom egészéért és a közjólét eléréséért, nehéz döntések elé kerül. A hírek főcímeiben ugrásszerűen megnőtt a közjólét említése és széles nyilvános vita is elindult, amiben kritikai hangok is megjelenhettek. A legnépszerűbbek azok, akik a merész beavatkozásokat sürgetik, és a társadalom egészének átrendezését támogatják.
Li Guangman, a ma már véleményvezérnek számító blogger egyik esszéjében „mélyreható” forradalmat követel – mégpedig magától az államtól. Ilyesmi ritkán esett meg a történelemben, mert ehhez előbb meg kell ragadni az államhatalmat, ami már megvan. Li szerint a felülről hozott intézkedésekkel át lehet alakítani a társadalom egész szerkezetét, és fel lehet számolni az egyenlőtlenségeket. Támadásainak fő célpontja a technológiai cégek világuralma.
HIRDETÉSA vita másik oldalán nem tagadják a beavatkozás fontosságát, de féltik az elért eredményeket, az ipari és hightech innovációt és a vállalkozói szellemet. Ennek a nézetnek a fő hangadója Hu Xijin, a pártközeli nacionalista Global Times főszerkesztője. (Figyelemre méltó és magas vizualitású írásai itt olvashatók.) Szerinte ha az elért gazdasági eredményeket lerombolják, akkor visszasüllyednének oda, ahol 40 éve tartottak, amikor nem is volt mit elosztani.
A vita arra mutat, hogy a 'győztes mindent visz' elve egy ilyen gigantikus társadalomban elképzelhetetlen. Ezért az állam újbóli beavatkozása nem kerülhető el, hanem inkább logikus. A kérdés az, hogy lehet-e egyszerre kint és bent is egeret fogni.
Eközben a honvédelemre is kell a pénz, mégpedig jó sok
Kína 120 rakétasilót épít interkontinentális ballisztikus rakétái számára (ICBM) Yumen közelében, 110 silót a Xinjian régió keleti részén, és három tucatot Belső-Mongóliában. „Az építkezéssorozat a kínai nukleáris arzenál valaha látott legnagyobb bővítése” - állítja az Amerikai Tudósok Társaságának két elemzője.
Az új kapacitásokkal Kína már meghaladja Oroszország rakétasilóinak számát és megközelíti az Egyesült Államokét. Májusban a Global Times kínai katonai szakértőket idézett, akik szerint azért kell növelni a nukleáris fegyverek számát, mivel az USA immár Kínát tekinti legfőbb ellenségének.
A silóépítések mellett folyik a legújabb generációs Dong Feng (DF-41) mobil bevethetőségű ICBM fejlesztése, ami 15 ezer kilométeres hatósugarával az Egyesült Államokat is elérheti, és egyenként 10 -12 nukleáris robbanófejet szállíthat. Sebessége 30 ezer km/h, becsült ára darabonként 350 millió dollár.
HIRDETÉSEz nem kívánságlista, hanem parancs. Még a celebek sem kivételek
Chang Che üzleti és technológiai riporter összefoglalója szerint Kína egyidejűleg 14 „intézkedést” hajt végre az üzleti szektorok és gazdag magánszemélyek irányába. Hszi elnök ezt a követelményt hangsúlyozta augusztusban a KKP pénzügyi bizottsága felé, kiemelve, hogy ez a szocializmus alapkövetelménye. Az ülést követően a bizottság felszólított a „többletjövedelmek észszerű kiigazítására”, valamint a magas jövedelmű egyének és vállalkozások ösztönzésére, hogy „adjanak többet vissza a társadalomnak”. A korrekciós folyamat nem fogja nélkülözni a populizmust. A gazdagok regulázása tetszeni fog a népnek, egyben megfenyegeti Kína új oligarcháit, hogy ne támadják az elnök és a párt autoritását az ország irányításában.
David Bandurski, a China Media Project igazgatója szerint az ideológiában is visszarendeződés várható, előkerülnek a régi hősök és a történelmi dicsőség (lásd a 800 és a Mulan című filmeket), és átfésülik a történelemoktatás tematikáit is. A TikTok videómegosztó kínai változata, a Douyin azt is ellenőrizni fogja, hogy mennyi időt töltenek el szolgáltatásaival a felhasználók, és a 14-nél fiatalabbaknak 40 perc bámulást fog engedélyezni, 06.00. és 22.00. között – adta hírül az anyacég, a ByteDance. Ez már direkt ideológiai ügy is, mert a párt jó ideje törekszik arra, hogy a kamaszok kevesebb időt töltsenek az interneten, mivel azt eszmeileg károsnak tartja. A hatóságok kötelezték a játékcégeket hogy alkalmazzanak azonosító rendszereket a játékosok személyes nyilvántartására.
A magas jövedelmű sztárok, ha bevallják az adóeltitkolást, enyhébb büntetéseket kaphatnak, különben a törvény teljes szigorával lesújt - írja az új irányelv. Az ellenőrzés kétszeres biztonságú, hogy az adóalany és a hivatal ne játszhasson össze, ezért számítógép sorsolja egybe a vizsgált személyt és az adótisztet, mert korábban gyakori volt a megvesztegetés. Rendszeres ellenőrzésekre számíthatnak a legismertebb celebek, youtuberek, influencerek, TikTok divatbábok. A vizsgálatok részleteit és eredményeit ráadásul még nyilvánosságra is hozzák.
Romló nemzetközi megítélés? Nem akadály, bár kellemetlen
Japán kivételével az összes vezető ipari ország közvéleménye negatívabb képet alkot Kínáról, mint a koronavírus-válság előtti szakaszban. Ez akkor lesz Hszi elnöknek kellemetlen, ha netán a nyugati vásárlók elkezdik mellőzni a kínai termékeket, de ennek még nincsenek jelei. A kínai kivitel augusztusban közel ötödével nagyobb volt, mint a pandémia évében.
A Németországba irányuló export magasabb, mint 2019-ben volt. Joe Biden hivatalba lépése óta az USA-ba irányuló szállítások beálltak a havi 39-40 milliárd dollár közti szintre, ezért ezt a kérdést most nem piszkálja komolyabban senki.
HIRDETÉSHszi elnöknek még nem kell mélyebben aggódnia amiatt, hogy mit gondolnak az emberek róla vagy országáról világszerte, mi a véleményük a kínai járványkezelésről, az ujgurokról, Hong Kong státuszáról vagy Tajvan megfenyegetéséről. Természetesen a vele tárgyaló és üzletelő kormányok és vállalatok is tisztában vannak ezzel.
Kína új washingtoni képviseletvezetője sürgeti az amerikai kapcsolatok élénkítését, amiről van is előzetes megállapodás. Ez a viszály egyelőre döntetlenre áll, vagy inkább elnapolták. A két elnök telefonbeszélgetése sem izzította a kedélyeket, és érdekes jel az is, hogy Blinken külügyminiszter előbb közzétesz egy bejegyzést a Twitteren „Kiállunk Hong Kong mellett!” címmel – majd törli.
A folyó ENSZ közgyűlésén mindkét elnök barátságos és békés hangot ütött meg, hangsúlyozva a háborús politika végét és a gazdasági együttélés fontosságát, ami zene a világ füleinek. Mindkettejüknek van épp elég baja odahaza, és nincs napirenden, hogy ezeket külső agressziókkal vezessék le vagy tetézzék.
Lenyúlják a vállalatokat? Nem, hanem kényszerítik, hogy értsenek a szóból
Tavaly novemberben a megtámadhatatlannak hitt Alibaba volt az első jelentős célpont, aminek hazai tőzsdei terjeszkedését torpedózták meg. Emiatt a mamutcég még aznap 60 milliárdos veszteséget könyvelt el az amerikai pénzpiacokon is. Ezután valóságos szőnyegbombázás indult a technológiai óriások ellen. Az olyan online kiskereskedők, mint a JD.com és a Pinduoduo megdöbbentő veszteségeket könyveltek el egyetlen hét alatt, 15 illetve 17 milliárd dollár mínusszal zárva. Az online szerencsejáték-társaság, a NetEase, az elektromos autógyártó NIO és a Baidu internetes cég néhány nap alatt 25 milliárd dollárnak intett búcsút.
Szeptember első hetében az Egyesült Államokban kereskedő 10 legnagyobb kínai cég a pénteki zárásig 145 milliárd dolláros piaci értéket veszített.
HIRDETÉSBeköszöntöttek a szigorú szabályok az ország privát oktatási vállalataival szemben, is némileg elriasztva az oda befektetni szándékozókat. Tom Essaye, a Sevens Report szerzője szerint ez egy hatalmas a piac és nagy növekedési potenciállal, de egyre nyilvánvalóbbak a szabályozási kockázatok, miután a kínai oktatási minisztérium szankciókkal is megfenyegette az átszervezéssel szembe szegülő intézményeket.
Az Alibaba hirtelen 100 milliárd jüant, azaz 15,5 milliárd dollárt „fektet be” a közjóléti programokba, de lesz az még több is. Jack Ma vállalatvezérnek nem csak vagyona, hanem a személyisége is vereséget szenvedett, hiszen korábban a kínai típusú kapitalizmus és a bővülő-fiatalodó szabadság szószólója volt, de erre jelenleg nem mutatkozik politikai kereslet.
Az Alibaba-vezér sűrű nemzetközi szerepléseinek bűvöletében már elég befolyásosnak érezte magát, hogy élesedő bírálatokat címezzen a kormány felé, de ebben gyorsan csalódnia kellett. Szigorúbb tőkeelőírásokat sóztak a nyakába, a működési modell átrajzolására kötelezték, monopólium-ellenes eljárást kapott a nyakába, razziákkal zaklatták a vállalatait, és belengették cégcsoportja feldarabolásának lehetőségét is.
Ez már közvetlen hatalmi figyelmeztetés. Több, mint egy sárga lap, de még nem piros. Amikor észrevette, hogy mennyire kihúzta a gyufát a kommunista pártnál, három hónapra el is tűnt a világ szeme elől, majd Canossát járva önként ajánlott fel állami részesedést a cégeiben.
Az Alibaba is csatlakozott a tech-gigászok siratókórusához, akik most pénzt öntenek Hszi elnök társadalomátalakítási tervébe, és beletörődnek az ágazatot elözönlő intenzív szabályozásokba. A Tencent 100 milliárdot ígért különböző kezdeményezésekhez, de a Pinduoduo, a Meituan és a Xiaomi is jelentős pénzeket „irányít át” közjóléti célokra (15-15 milliárdot).
HIRDETÉSVisszatérnek a nagyobb korrupcióellenes akciók is
A korrupciós tisztogatások, megalázó látványperek és kivégzések korábban lanyhultak, amit sokan úgy könyveltek el, hogy sikerült felmutatni az elriasztó erőt. Különösen a tartományi, nagyvárosi tisztviselők és állami vállalatok, bankok vezetőinek körében.
Most retteghetnek ők is, hogy a pénzvisszaterelési akciósorozat feléleszti-e az ilyen eljárásokat is, amire jó esélyük van. Januárban vesztegetés vádjával végeztek ki egy bankvezetőt, és az eset azért figyelmeztető, mert korábban a halálos ítéleteket 2-3 évre felfüggesztették, és gyakran életfogytiglanra változtatták. A példa tehát ismét statuálva lett.