NewsletterHírlevélEventsEsemények
Loader

Find Us

FlipboardLinkedin
Apple storeGoogle Play store
HIRDETÉS

Ölelőhely Rómában depresszió ellen

Ölelőhely Rómában depresszió ellen
Szerzői jogok Euronews
Írta: Peter KristofGiorgia Orlandi
A cikk megosztásaKommentek
A cikk megosztásaClose Button
Másolja a cikk videójának embed-kódjátCopy to clipboardCopied

Az ötletgazdák szerint tartós magányérzetet és depressziót okoz, hogy a koronavírusjárvány miatt az emberek nemigen érinthették meg egymást.

HIRDETÉS

Ölelés- és érintésterápiás vállalkozása nyílt Rómában. A projekt két vállalkozó ötletén alapul, akik úgy gondolják, az, hogy a koronavírusjárvány miatt az emberek nemigen érinthették meg egymást, tartós magányérzetet és depressziót okozott.

Az egyik alapító, Laura Nardini szerint a járvány lehetővé tette, hogy megértsük, mi az, ami igazán számít az életben. Ez lehet csak egy megfelelő időben történő kézfogás vagy egy vállon veregetés is. Ezeknek a gesztusoknak egy része többé már nem természetes. Mindenkinek fontos, hogy olyan személyt vagy helyet találjon, aki mellett, illetve ahol lelki nyugalomra lel, ami iránt megnőtt a kereslet.

A foglalkozások fél és egy óra közötti időtartamúak. Az első 30 perc körülbelül 60 euróba kerül. Walter Tabbi törzsvendég, a járvány kezdete óta vesz ölelést és érintést.

„A foglalkozás előnyei hosszú távúak. Csak jelen kell lenned, és nem kell semmi másra figyelned, kizárólag magadra. Ez nagyon hasznos a célok kitűzése és az azokra való fókuszálás szempontjából” – mondta a férfi.

Az Euronews helyszíni riportere, Giorgia Orlandi arra emlékeztet, a világjárvány miatt az emberek azzal szembesültek, mivel jár a fizikai kontaktus hiánya. Mostanra viszont már mindenhol megszűntek a legszigorúbb lezárások és korlátozások, ezért megkérdezett egy szakértőt, miért vágynak az emberek még mindig arra, hogy megöleljék őket.

„A szeretet iránti igény mindig is megvolt, csak a járvány először „akut problémává” változtatta, mert az embereknek el kellett szigetelniük magukat, mostanra pedig a probléma már krónikussá vált. Hogy ilyen jellegű vállalkozás lesz majd Olaszországban azt senki nem gondolta volna, de elsőként szembesültünk a vészhelyzettel, ami minden bizonnyal arra késztette az olaszokat, hogy még mások előtt reagáljanak és megoldást találjanak” – vélekedett Sebastiano Maffettone, a római Luiss magánegyetem politikai filozófia professzora.

Egyes vélemények szerint a szorongás és a depressziós rendellenességek növekedni fognak a járvány utáni időszakban. Akár így lesz, akár nem, az „ölelőhely” és a hozzá hasonló vállalkozások pozitív hatással lehetnek a társadalomra és az emberi kapcsolatokra.

A cikk megosztásaKommentek

kapcsolódó cikkek

ENSZ: állástalanok és depressziósak lesznek a fiatalok a koronavírus-járványtól

Depresszióhoz és öngyilkossághoz vezethet a városi légszennyezettség

WHO: 300 millió depressziós ember él a Földön